Terepgyakorlat

Sziasztok! Íme a terepgyakorlatos beszámolóm.

Természet- és társadalom-földrajzi terepgyakorlat. Ezen a néven kellett felvennem egy kurzust. Akkor még fogalmam sem volt, mi ez, mire is számítsak – csak a felsőbb évesek beszámolóira hagyatkozhattam, ami lássuk be, nem épp a legszebb és legjobb kirándulással kecsegtettek.

Célterület: Baranya megye, Mecsek. Később konkretizálódott a dolog, egy Matty nevű faluban, egy vendégházban szálltunk meg. Ez a település a délnyugati, magyar-horvát határnál van. A vendégház a vártnál sokkal jobb volt, ráadásul a szobatársaim is tök jó fejek voltak. Öten voltunk egy szobában, ráadásul csupa barátnő.

A program sem volt semmi…

csütörtök:  indulás 6:30-kor Szegedről (Egyetem u. 2.)
9.00: Bátaapáti – radioaktív hulladéklerakó
11.30: Komló – szocialista városfejlődés
12.45-13.00: Pécs-Vasas – feketeszénbánya, külfejtés
15.00: Pécs, Edison u. 1. – hőerőmű, látogatóközpont
16:40: vásárlás
Érkezés Mattyra, a szállásra 6-7 óra körül

péntek: indulás 8.00 órakor
8.45: Keszü – szuburbanizáció
10.00-13.00: Gyűrűfű – ökofalu
14.00: Királyegyháza – új cementgyár
15.00: Gilvánfa – etnikai problémák
15.45-16.45: Monosokor, a kihaló falu
17.30: Harkány, gyógyfürdő, Bevásárlás a harkányi TESCO-ban

szombat: indulás 8.00 órakor
9.00: Orfű, kilátó – rátekintés a Nyugat-Mecsekre és északi előterére
9.45-10.00: Abaligeti-barlang
11.15: Vízfő-forrás
12.00-17.00: gyalogtúra Szárazkútról Kővágószőlősre, közben: felszíni karsztos formakincs, uránbányászat, Szuadó-völgyi víznyelők, Jakabhegy, Zsongorkő, Babás szerkövek

vasárnap: 9.00: indulás gyalog a Matty környéki látnivalók megtekintésére
9.30: Dráva-holtág
10.00-11.00: Dráva
11.30-12.15: Kormorános erdő tanösvény, Keselyősfapuszta
12.20: Madár Emlékpark (ide már busszal érkezünk)
12.45: indulás busszal 13.30: Máriagyűd, búcsújáróhely
14.30: Villánykövesd, pincesor
15.15-16.45: Villány, Templomhegyi kőfejtő
17.00: Villány, borkóstoló

hétfő: indulás 8.30 órakor Pécsre, útközben bevásárlás
10.00: lepillantás Pécsre a Havihegyről
10.30-11.00: Tettye tér, Duna-Dráva NP Igazgatóság
12.30: Pécs, belváros
13.45: Zsolnay Kulturális Negyed
14.45: indulás hazafelé, várható érkezés Szegedre 18 óra körül

Mint a programból is látható, nem alkalom semmit tevésre. De kezdjük az elején. Az odaút borzalmas volt – a buszban tönkre ment a légkondi még a legelején, így (a benne lévő hőmérő szerint) 43 fokban utaztunk. A megállóknak mindig nagyon örültünk, mivel a kinti, 30 fokos hőmérséklet már hűvösnek érződött. A különböző állomásokon valaki előadást tartott – mindenkinek kellett egy megadott témát választani, abból fel kellett készülni, majd a helyszínen előadni.

Bátaapáti: itt arról hallottunk a látogatóközpontban, hogy miként kezelik az atomerőműből érkező, illetve egyéb radioaktív hulladékokat. A tárolókamrákhoz már nem mehettünk le, ide csak tudósokat engednek le, de ahhoz is rengeteg féle engedély kell.

A következő nagyobb megálló a szénbánya volt. Senkinek sem kívánom, hogy délben, forróságban a fekete talajon álldogáljon. Nem lett volna semmi baj a programmal, nagyon érdekes volt látni és bejárni magát a külszíni bányát – azonban a legmélyebb pontján vagy 50 fok volt. Se fa, se semmi, ami árnyékot adhatna, a levegő a mélyben nem mozgott, és minden fekete volt, ami még melegebbé tette a területet. A végén már úgy éreztem, odaolvadok az útra. Bárki, aki ide tervez kirándulást: ne délben menjetek!

A pécsi hőerőmű szintén érdekes volt, olyan dolgokról hallottam, amiről eleinte nem is gondoltam, hogy fűtésre alkalmas (bio-tüzelőanyagok – ami nem feltétlenül csak fa).

Az egyik legkeményebb túránk Gyűrűfűre volt – az idő nagy részében nem volt felettünk fa, ami árnyékot adhatott volna. Nem is a hosszával, vagy a tereppel volt a legnagyobb baj – a hőséggel már annál inkább. De, leküzdve a távot, egy igazi ökofalut láthattunk, ismerhettünk meg.

Hallottatok már Gilvánfáról? Nem? Nos, egészen eddig én sem. Ez egy picike település, néhány utcácskával. Ami érdekessé teszi, az az, hogy 100%-ban cigánylakta településről van szó. Számomra megdöbbentő volt, hogy köszöntek nekünk (ami hatalmas plusz pont), sokkal tisztább volt, mint amire bárki is számított (szintén óriási plusz pont), a kutyák össze-vissza rohangáltak, sok helyen nem volt kerítés. A legrosszabb a helyi iskola épülete volt, ennek nem voltak ablakai. A helyiek többnyire olyan házakban élnek, amik az összedőlés határán vannak. Ide kellene a segítség, mégsem foglalkoznak velük – legalábbis nem hallunk róla. Szerintem új házakra volna szükség a düledezők helyett, mert lássuk be, egyszer össze fognak rogyni, és az ott élőknek valószínűleg nincs elég pénze, hogy újat építtessen. Ha nem így van, nyugodtan reklamáljatok, csak azt mondom, amit láttam, éreztem.

Orfű fantasztikus volt. Az üdülőtelepen keresztül mentünk a kilátóhoz, amire megérte felmászni – a tavak, a környező hegyek gyönyörű látványt nyújtottak.

Az Abaligeti-barlang megtekintését mindenkinek ajánlom – állítólag a levegője gyógyító hatású a légúti problémákra nézve. Eléggé hideg van lent – állandóan az évi középhőmérséklet uralkodik, ami kb. 10 fok. Ennek ellenére a túra, a barlanghoz kapcsolódó történetek nagyon érdekesek voltak.

Itt az ideje, hogy szó essék az öt (!) órás túránkról. Soknak hangzik? Az is volt! És csak 10 kilómétert tettünk meg. Sokkal többnek érződött. Ez volt a Tour de Barta (ahogy egyik csoporttársam elkeresztelte) – és őszintén? Bármikor újra végigmennék rajta.
A terep hol meredek volt, hol lejtett (hegynek fel, hegynek le). Egyszer lementünk egy irtó meredek oldalon (ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az angolok egy dombról legurítanak egy sajtot, és mindenki utána veti magát – csak több fával, és nincs lent egy kigyúrt pasikból álló csapat, hogy megfogjon), aminek az alján ott volt a kiépítetlen barlang bejárata. Nem szeretnék oda lemenni… az ember nyakig sáros lesz, és szűk járatokban kell csúszni-mászni. A felsőbbévesek szerint, ha valaki odalent bepánikol, fél nap, mire kimentik a csapatot, mivel nem hagyhatnak ott.
A túra talán legérdekesebb állomása a Jakab-hegy volt. De mire oda eljutottunk! Volt, hogy nálam magasabb (én 170 cm magas vagyok) csalánon kellett átmenni, egy igazán szűk ösvényen. Viszont a tetején lévő pálos kolostor romjai megérték. A rom fantasztikus volt, tele folyosókkal, ablakokkal. Mellette egy, újabb építésű harangtorony volt, melléképülettel. Nagyon-nagyon hangulatos hely volt.
És néhány szó a túra legmeredekebb (szó szerint!) állomásáról. A Babás szerkövekhez vezető útvonal nem félősöknek, tériszonyosoknak való. Meredeken kell lefelé menni, természetes lépcsőkön – a hegyoldalban. Néhol láthatod, mi van lejjebb. Volt egy szirt, amire ki lehetett menni. A korlát nem épp a legbiztonságosabb, és a tanár úr szerint nem kevesen haltak meg már ott figyelmetlenségük miatt.

A Dráva-menti túra 5 km volt. Végigsétáltunk a holtágon, majd az élő részhez értünk. A folyónak hihetetlen erős a sodrása, ez látható volt a part menti örvényeken.
A tanösvényen keresztül jutottunk el Keselyősfapusztára, ami egy major volt valamikor.

Ezután jött a Madár emlékpark. Hogy mi is ez? Eleinte én sem tudtam, mi lehet. Ez egy emlékpark az országban élő, de ma már kihalt madárfajokról. A ’90-es években állították fel, néhány madárfajt azóta visszatelepítettek. Ne képzeljetek el túl nagy dolgot – néhány faragott madaras oszlop, rávésve a madár neve. Erre fel van tűzve egy laminált lap a madár képével és leírásával.

A villányi pincesor elég nagy látványosság volt, hiszen itt tényleg csak pincelejáratok vannak. Se ház, se semmi – egy kis épület, benne ajtó, ami levezet a pincébe.

A többi programon sajnos nem tudtam részt venni, mert hétfőn vizsgám volt, és haza kellett utaznom. Még nagyobb sajnálatomra a vizsga sem sikerült, így nem volt értelme hazajönni. Őszintén? Szívesebben boroztam volna a többiekkel.

Jodi Pocoult - Sorok között

Sziasztok! Íme a beígért, Sorok között-ajánló. Eleinte talán kislányosnak tűnik, de egyáltalán nem az. Az idősebb korosztály (gondolok itt a sajátomra, a 20 éven felüliekre) is simán elveszhet benne.

Nagyon tetszett az alapötlet - mi van, ha a könyv becsukása után a szereplők önálló életet élnek? A szerzőpáros ezt úgy mutatja be, hogy hol az Olvasó, hol pedig a mese főszereplőjének, Olivér szemszögén át mutatja a világot. Számomra az is nagyon mulatságos volt, hogy a szereplők a "magánéletben" teljesen más személyiséggel bírnak, mint ami a mesében meg van nekik írva. Például, a gonosz kalózban egy fogorvos veszett el, a férfifaló sellők igazából feministák, és a gonosz varázsló lepkéket gyűjt.

A történet maga hihetetlenül aranyos, és nem mellesleg a gyerekek problémáit is boncolgatja. A főszereplőnk, az Olvasó, Delila ugyanis egy mesekönyvet olvas újra és újra. Állandóan elbújik vele valahová, mert fél, hogy a többiek még jobban kirekesztenék.
Sajnos a mai világban egyre jobban természetes, hogy aki nem azt csinálja, mint a "menő", népszerű lányok, azokat nem fogadja el/be az iskolai társadalom. Pedig nem a legnépszerűbbeknek, leggazdagabbaknak kellene eldöntenie, ki érdemes a figyelemre, és ki nem.
Delila eleinte azért olvassa a mesét, mert segít neki hinni abban, hogy végül minden jóra fordul. Az édesanyja azonban nem nézi túl jó szemmel, hogy a lánya még mindig gyerekmeséket olvas, ezért pszichológushoz küldi. Szerintem ez sem megoldás - emberek, üljünk már le értelmesen beszélni a gyerekünkkel! A pszichológus, véleményem szerint, az utolsó utáni megoldás. Először le kellene ülni a problémás gyerekkel, és hosszan elbeszélgetni vele - de nem úgy, hogy csak a szülő beszél, a gyerek hallgat. Az sosem vezet semmire.

No, térjünk vissza a történethez! Ez az egyik legédesebb szerelmi történet, amit valaha olvastam. Nagyon tetszett! Annak ellenére, hogy a két szerelmest egy világ választja el egymástól (ami napjainkra is igen jellemző), mégis együtt akarnak lenni. Nehézség követ nehézséget, a pszichológus is bekavar egy kicsit, de még ez sem állítja meg a két eltökélt fiatalt. Végül persze győz az igaz szerelem, de nem is vártunk mást.

Néhány szót szeretnék szólni a fordításról. A szöveg nagyon jó, sokszor megnevettetett. Nem is ezzel van a baj. Néhány helyen a mondatokból kimaradt egy-egy szó (pl. Ne zárj az életedből!), vagy félregépeltek egy szót (pl. felcsúfít). Nem bírálni akarom ezzel azokat, akiknek fáradságos munkájának köszönhetően mi, molyok újabb és újabb remekműveket olvashatunk magyarul, ne értsétek félre! Csak olvasóként zavaró, ha egy mondatnak nincs értelme, vagy egy szó nem bír jelentéssel. Tudom, megértem, hogy sokszori átolvasás után sem mindig veszi észre az ilyeneket az ember - azt látjuk, amiről úgy gondoljuk, hogy oda való. És persze a Word sem jelez mindig.
Volt még egy elírás, bár ez szinte nem is zavaró. A könyvben végig oldalak vannak - igazodva a tündérmese történetéhez -, azonban az egyik helyen fejezet szerepel, mind a tartalomjegyzékben, mind pedig a fejezetcímben. Mint mondtam, ez tényleg nem zavaró, csak furcsálltam.

Ezeknek a hibáknak az ellenére is imádtam a történetet, könnyed, nyári olvasmány lehet bárki számára. Ne várjunk tőle nagy dolgokat - hiszen, mégis csak egy meséről van szó. Egy tündérmeséről, kiszámítható véggel, de ami az első és az utolsó mondat között történik... na, az számít. Ahogy mondani szokás: nem a megérkezés számít, hanem maga az utazás.

Jonathan Cros - Veszett lelkek városa

A könyv egy éteri városról, Blackyardról szól. Ez, és az ehhez hasonló városok egy második esélyt hivatottak adni a bűnösöknek, mielőtt a pokolra jutnának. Nem, nem halnak meg - csak ha értük jön a halottas kocsi. Addig azonban esélyt kapnak egy jobb életre - egy sokkal rosszabb helyen.

Oké, mutatom a fülszöveget.

Blackyard más, mint a többi város. Ide mindenki egy ódon busszal érkezik, legyen elnök, vagy egy örök lázadó, mint Nick Sanders. Az utcákon fagyos szél söpör, s ha éjszaka feltűnik a rettegett halottaskocsi, a város megannyi lakója reszketve kulcsolja imára hitetlen kezét, hogy a feketébe öltözött sírásó ne érte jöjjön. Ilyenkor az ittlét gyötrelmeit feledve könyörögnek a maradásért, hisz aki elhagyja ezt a rémisztő betonkatlant, az utolsó útjára indul, amely épp úgy vezethet a megváltó szabadságba, mint az örök kárhozat mocsarába. Nick nem hiszi a sorsot. Ám az itt töltött időtlen napok alatt ráébred, nincsenek véletlenek a Veszett Lelkek városában. Az apró jelek lassan feltárják előtte Blackyard valódi énjét. Elhagyhatja-e Nick ezt a helyet, ahol minden nap akarva-akaratlan vezeklés a bűneiért? Szabadulhat-e ebből a börtönből, ahonnan a halál sem szabadíthat meg senkit? Jonathan Cross méltán a thriller egyik mestere. Új regénye a Veszett lelkek városa egy olyan hihetetlen mégis hihető történetet meséi el, amelyben mindenki megtalálja saját karmáját. Egy történetet, mely olvasása után kétszer is meggondolja mit tesz, hisz Blackyard lehet akár valóság is ...
Nick, a főszereplő, megpróbál megszökni ebből a városból. Nem tudja, miért van itt, úgy érzi, valami tévedés történt, ő nem ide való.
Először a Bánat hegye felé próbálkozik a szökéssel, ahol savas esőt kap válaszul. Ezért néz ki úgy, ahogy. A borító már ezt a képet mutatja róla.

Marg, a kissé különc eladónő felnyitja a srác szemét a város valódi énjét illetően.

Nick rájön, miért került oda, miért hívta a város - valahogy emlékezni kezd (mivel korábban nem ismeri fel a lányt, csak tetszik neki, vonzódik hozzá, úgy gondolom, valamiért nem emlékszik rá, mi történt kettejük között). Megerőszakolta Dinát, aki szintén a városban van - felgyújtotta a kórházat, melyben a kisfia meghalt. Nick beleszeret a lányba, és minden áron meg akarja védeni a halottas kocsiban rejtőző haláltól. A lány arra van kárhoztatva, hogy minden alkalommal, mikor világra hozza gyermekét, elveszítse. Ez amolyan örök körforgás, a lánynak újra és újra át kell élnie ugyanazt - azt hiszem, ez lehet az ő büntetése.

Nick elhatározza, hogy kijut a városból, ráadásul megmenti a lányt - sőt, őt is megszökteti. A szálak itt kezdenek bonyolódni, hiszen a város múltjáról egyre többet és többet tudunk meg - és egyre több szereplő múltjára derül fény. Meglelik a város irányítóját - akinek a tudatából Isten ihletet merít. Ez nem más, mint maga Dina. Valahogyan neki "köszönhető", hogy Blakyard létezik.

Marg autójában menekülnek a sírásó elől - és itt nyer értelmet az eleje. Az író szemszögével kezdődik, aki munkába menet egy üres furgont talál, benne bőrtáskát és abban iratokat erről a különös helyről. Ellopja a táskát, összerakja a szálakat - és buszba ül. Blackyard újabb lelket kap.

A megmenekülés szerintem az olvasó fantáziájára van bízva - de ebben sem vagyok teljesen biztos. Hisz az író megtalálta a kocsit, az ülések még őrizték az emberi test melegét. Nem válhattak kámforrá! Úgy vélem, ha az autó kikerült az éteri síkról, Nick és Dina is kijutott. És boldogan élnek, míg meg nem halnak :)

Suzanne Collins - Éhezők viadala

Az Éhezők Viadala nekem nagyon tetszett, ez is egy letehetetlen könyv volt számomra.

A regény a jövőben játszódik, Észak-Amerika romjain épült Panem városában. A harmadik világháború lezajlása után Észak-Amerikát, ami USA területét különböző körzetekre osztották.
Panemben tizenhárom körzet volt - mind más-más szereppel, közös feladatuk a Kapitólium ellátása.

Azonban régen, hetvennégy évvel ezelőtt volt egy lázadás. Tizenkét körzetet sikerült leverni, a Tizenharmadikat azonban eltörölték a Föld színéről. Nem bírták másképp legyőzni őket. És ezért rendezik az Éhezők Viadalát. Hogy emlékeztessék Panem lakóit arra, hogy bármikor képesek újra leverni a lázadást, és képesek példát statuálni. Ez amolyan fájó emlékeztető arról, hogy kinél van a hatalom. Szerintem azonban, ha minden körzet fellázad, és nem hajlandó ellátni többé a Kapitóliumot, talán nyerhetnek. Természetesen rengeteg emberáldozata lenne, de így megszabadulhatnának az Éhezők Viadalától.

Az Éhezők viadala egy kegyetlen játék, ahol gyerekek vesznek részt. Minden körzetből egy fiú és egy lány megy be az arénába - de csak egyetlen egy élheti túl. Ez nem megtiszteltetés, ez kínzás.

A könyvben megismerjük Katnisst, és a családját, valamint a legjobb barátját, Gale-t. Katniss és Gale a tiltás ellenére az erdőbe jár vadászni, hogy elláthassák éhező családjukat. És mint minden évben, akkor is eljön az Aratás napja, amin kiválasztják a következő Viadal résztvevőit. Katniss húgát, Primet sorsolják ki, aki akkor csak egyszer volt benne abban a bizonyos gömbben (azt hiszem, innen a cím - annál több cetli kerül egy üveggömbbe a neveddel, minél több adag élelmet veszel fel).

Katniss pedig, hogy megmentse Primet a biztos haláltól, önként jelentkezik. Végül a fiú játékost is kisorsolják: Peetát, a pék fiát - aki jó volt a lányhoz, egyszer leejtette a kenyeret, ami megégett, így odaadhatta a lánynak. Az apja persze nem volt túl boldog, és a fiúnak Katniss helyett a disznóknak kellett volna adnia...

Innen már bonyolultabb a dolog. Összebarátkoznak, holott tudják, a cseppet sem dicsőséges Viadalon életre-halálra kell küzdeniük, s talán éppen ők lesznek azok, akik szembekerülnek egymással. A Viadalon huszonnégy kiválasztott küzd - minden körzetből egy fiú és egy lány. Vannak Hivatásos Kiválasztottak is, akik egész életükben erre készülnek. Néhány körzetben csak erre várnak a fiatalok tizenkét és tizennyolc éves kor között. Ezért élnek. Viszont a legtöbb körzetben ez nem dicsőség - hatalmas gyász, hiszen nem tudhatják, látják-e még gyermeküket a szülők.

És az egész műsört KÖTELEZŐ végignéznie mindenkinek. Ez nem olyan dolog, amit kikapcsolhatsz, a tévét a Kapitólium bekapcsolja, és nézned kell. Akkor meg tudom érteni, hogy muszáj, ha valakinek a gyermeke küzd, de másokkal is kötelezően nézetni....

A könyv szereplői közül talán Effie Trinket az, akinek nem sikerült belopnia magát a szívembe. Ő egy valódi hivatali figura, mindig minden időpontot szorosan betartat. Ő és Haymitch, az évekkel ezelőtti győztes a Tizenkettedik körzetből tart Peetával és Katnissal. Ők készítik fel a két fiatalt a Viadal koránt sem szívdobogtató pillanataira.
Számomra Effie igazán irritáló személyiség - hiába akar segíteni, hiába jó szándékú, mégiscsak a Kapitólium embere. Nem érzi át magának a Viadalnak az igazi súlyát.
Az iszákos Haymitch a két gyerek mentora, ő az, aki elsősorban tényleg segít nekik. A Viadalon pedig... minden véresen komoly, és hiába vannak barátaid, támogatóid, sosem tudhatod, kibe botlassz, ki lesz a te gyilkosod. Lehet, hogy pont az, akivel a felkészülés során még jót beszélgettél...

S mindez miért? A Kapitólium szórakoztatására. Mert ez vicces. És csak egy élheti túl, csak egyikük lehet a győztes.

Míg a Kapitólium jól mulat, a műsor megy tovább - onnan egyetlen gyereknek sem kell kockáztatnia az életét. Számukra ez egy vicc, amolyan röhejes valóságshow. Itt azonban, kiszavazás helyett, ha elbuksz, az életeddel fizetsz.

Van itt minden - szerelem, harc... és nem feltétlenül az a szerelem, amit a nézők látnak. Egy sokkal mélyebb, rejtett szerelem, amiről talán még maga Katniss sem tud.

Mint azt azóta valószínűleg mindenki tudja, ennek a Viadalnak két győztese lesz. Ennek azonban irtózatos ára van...

Azóta megnéztem a filmet, és azt kell mondjam, nem olyan rossz. Persze, belekötnék néhány dologba (pl. a szaru kinézete, és a végén a kutyák - most komolyan, a könyv direkt kitért rá, hogy EMBERI szemük van, és felépítésben is hasonlítanak az elhunyt játékosokra. Pont ezért volt olyan ijesztő az egész, hiszen azt a hatást keltette, hogy a halottak mégsem teljesen halottak, csináltak velük valamit, amitől farkasemberre emlékeztetnek).

Rob Thurman - Éjvilág

Ez valójában egy sorozat, külföldön Cal Leandros sorozat néven indították el. A sorozat hat kötetből áll. Itthon, legjobb tudomásom szerint jelenleg az első két kötet van kint a piacon.


A történet maga New York utcáin játszódik. Caliban (Cal) és bátyja, Niko évek óta menekülnek a Grendelek elől, akik épp akkor akarják véghezvinni a naaagy tervüket, amihez viszont Cal a kulcs. A srác ugyanis egy fél-auph (hogy már csak a fajjal is tisztában legyünk, csak ők nevezik ezeket a lényeket Grendelnek, a valódi nevük a könyvben Auph, néhol pedig tündéknek nevezik őket, noha inkább az Underworld ősöreg vámpírjára, Marcusra hasonlítanak - szerintem), akit azért hoztak létre, hogy vissza tudjanak menni a múltba, mikor az emberek még éppen csak megjelentek.

Hogy miért? Mert idővel kiszorították őket, és most a veszélyeztetett fajok szörnylistájára kerültek. Ami nem is baj, mert velejéig romlott lényekről van szó. De persze ők úgy vélik -a többi rusnyasággal, például Abbagorral, a híd alatt lakó trollal együtt -, hogy a gyilkolás igenis jó móka volt, és az emberek viccesek voltak.

Ehhez azért van szükségük Calre, mert képes térkapukat nyitni. Ezért ölték meg az anyját, és ezért vitték el egy olyan helyre két évre, amire nem emlékszik. A Földön két nap telt el, a másik világban két év... - és ez nem teljesen igaz. Én úgy értelmeztem később a dolgot, hogy Cal megpróbált visszajutni az elrablásának idejére. Ez nem sikerült neki - nem is sikerülhetett, hiszen senki sem tanította meg, hogyan is használja a képességét.

Miközben az Auph gyilkol, más lények is felbukkannak: egy gazdag vámpírlány, egy kobold a Central Parkban, és egy troll az egyik hídpillér alatt. Ne olyat képzeljetek el, mint a Harry Potter-univerzumban - ez itt csak izomkötegekből áll, apró szeme van, és izomrostokon lóg a plafonról. Őszintén bevallom, nem szeretnék vele találkozni...

Ahogy egyre jobban belemerültem a könyv világába, annál jobban megszerettem Nikót, Calt, meg a furcsa, meleg szatírt, Robint. Nem, nem utcai szatír, hanem fajilag. Tudjátok, akik régen szüzeket kergettek, kecskelábakkal rendelkeztek meg ilyenek :)
A világ teljesen elvarázsolt, alig tudtam letenni a könyvet.

A történet maga nagyol jól van felépítve. Külön piros pont, hogy elmagyarázza az írónő, hogyan néznek ki a különböző lények, és néhány, a háttérben álló dologra is rávilágít (gondolok itt például arra, hogy az auph-ok miért akarják elrabolni Calt).
A hangulata egy kicsit sötétebb, nem kimondottan egy lány regény. Ezt leszámítva egy remek fantasy, bátran ajánlom azoknak, akik szeretik a kicsit zúzósabb történeteket (és nem ijednek meg némi verekedéstől és vértől).

Jay Asher - Tizenhárom okom volt

Sziasztok! Mint ígértem, elkezdem szétszedni a tömbösített bejegyzéseket - így a különböző könyvek könnyebben megtalálhatóak lesznek. Még mindig van hátra egy vizsgám (vagy kettő, ez még függőben van), valamint a terepgyakorlat, úgyhogy még nem leszek túlzottan aktív, de igyekszem.

A könyv egy öngyilkos lányról szól.

A főszereplő, Hannah Baker halála előtt hét kazettára vette fel azt a tizenhárom okot, ami miatt véget vetett az életének. Az író egy, a lányba szerelmes fiú, Clay szemén át mutatja be mindazt, mi történik. Milyen reakciók váltják egymást a fiúban, miközben Hannah kazettáit hallgatja, milyen érzés tudnia, hogy talán megállíthatta volna... és milyen szembesülnie azzal, hogy ő is egy indok. Hiszen ezért kapta meg a kazettákat.
Éjszakába nyúlóan, sőt, reggelig hallgatja Hannah hangját, amint utolsó búcsút vesz mindazoktól, akik a listáján szerepelnek. Clay követi a lány térképét, és mindent vele együtt él át.

Hannah-nak valóban sok keserűségen kellett átmennie, mire végül rászánta magát az öngyilkosságra. A legtöbben kinevetik, azt mondják, megérdemelte. Persze, hiszen ők lehettek azok a diákok, akik kegyetlenül bántak vele. Clay az egyetlen, aki őszintén gyászolja a lány halálát. Így amikor megkapja a kazettákat, és kiderül, hogy mindenki, aki szerepel rajtuk, egy-egy indok volt, ami a végső elkeseredés felé sodorta Hannah-t... nos, Clay teljesen meglepődik. Nem gondolta, hogy ő is azok közé tartozik, akik miatt a lány meg akart halni.

Minden egyes szabad percében a kazettákat hallgatja, egyiket a másik után. Tudni akarja, mit tett ő, ami miatt Hannah nem akart tovább élni? A szalagok hallgatása közben egyre jobban megismeri a zárkózott lányt, annak gondolatait, érzéseit. Nekem például tetszett, ahogy az író visszavezette az eseményeket, elárulta a miérteket. Természetesen nem gondolom, hogy az öngyilkosság megoldás lett volna Hannah számára, de valószínűleg nem mert segítséget kérni, vagy nem is kapott volna.

A kazettákból kiderül, hogy tizenketten nagyon kegyetlenül bántak a lánnyal. Nem volt népszerű, nem volt kimondottan csinos (a többi "menő" csajhoz képest), nem illett be egyetlen klikkbe sem. Kiközösítették, sokszor a nevetség tárgyává tették, piszkálódtak vele, bántották. A sok esemény vezetett el ahhoz, hogy Hannah megölje magát - egyszerűen már nem bírta tovább elviselni a többieket.

Van valaki azonban, aki nem bántotta Hannah-t. Clay. A fiú volt az az indok, amiért a lány életben maradt volna - viszont Claynek nem volt elég bátorsága, hogy randira hívja. Nem jelezte Hannah felé (vagy nem eléggé), hogy ő kedveli, a barátja szeretne lenni (vagy így, vagy úgy), így a lány nem érezte azt, hogy érdemes lenne maradnia.

Clay végighallgatja a kazettákat, azután is folytatja, hogy elért saját magához. Megállapítja, hogy a rendőrség helyett tovább adja a csomagot - mind megérdemlik, hogy Hannah elmondja nekik, mit tettek vele. Szerintem ez Hannah igazsága. Megmutatja mindenkinek, mihez vezetett a kegyetlen bánásmódjuk, az állandó cikizés, kinevetés. Mivel öngyilkosság volt, a rendőrség senkit sem tartóztathat le - Hannah azonban elmondja mindenkinek, mit tettek vele. Ez talán intő példa lesz, és másokkal nem fog előfordulni ugyanez.

Clay végül postázza a kazettákat a következőnek, aki nagyon is megérdemli, hogy szenvedjen.


Itt zárójelben visszautalnék a Fogadj el!-re, hiszen az is ezt a témát dolgozza fel. Emlékeztetnék mindenkit arra is, hogy az iskolán belüli erőszak (legyen az lelki terror vagy testi bántalmazás) csak mostanában kapott nagy nyilvánosságot. Régebben nem foglalkoztak vele, mert úgy vélték, a diákok képesek megoldani saját problémáikat egymás között. Sajnos, mint e két regény is mutatja, ez nem mindig lehetséges. Úgy vélem, hogy amikor a regény játszódik, még nem veszik komolyan az iskolán belüli erőszakot, ezért is választja Hannah az öngyilkosságot, mint végső megoldást.

Helyzetjelentés

Sziasztok!

Újra jelentkezem, még élek! Az egyetemi teendőim miatt sajnos az utóbbi időben nem volt sok időm a blogolásra. Olvasni olvastam, de bejegyzést (még) nem írtam. Az a helyzet, hogy a tanárképzésnél bolondokháza van, senki sem tudja, mi van. Az előttünk lévő évfolyam tapossa ki az utat, még mindig változnak a már meghozott döntések. Minden eléggé képlékeny még, így kénytelen voltam a dolgaimat intézni. Ami eddig rendeződött, az rendben is maradt, viszont új pletyka kering - nyelvszakosként mégis kell egy nyelvvizsga másik nyelvből. Tanári megerősítés még nem érkezett, ennek igyekszem utána járni - hiszen, ha szükséges, rá kell szánnom az időt, hogy valamiből középfokú vizsgát tegyek. Az angol nem jó, hiszen az az egyik szakom - és a diplomával felsőfokú nyelvvizsga is jár.

Újabb vizsgaidőszakot élek, ami annyit jelent, hogy rengeteget tanulok.

Időközben társblogger lettem a www.mindenamitkeresel.wordpress.com oldalon, ahol a kreatív szekciót igyekszem vinni. Oda is rengeteg ötletem van, igyekszem azokat kivitelezni, amik nekem is hasznosak - nem csak kikapcsolnak, de utána használni is tudom az elkészült dolgot.

A bloggal kapcsolatban annyit mondanék, hogy elkezdtem kigyomlálni a kevésbé jó bejegyzéseimet, amiknek semmi értelmük nem volt.
Reményeim szerint, amint vége a vizsgaidőszaknak (már csak 3 vizsgám van hátra, ha minden a terveim szerint alakul), hozok új ajánlót.
Mint a Fogadj el! ajánlóm elején írtam, szeretnék spoilermentesen írni, mert tudom, hogy ez sokakat zavar. Arra kellett rájönnöm, hogy ez időbe telik... én azt szoktam meg, hogy mindent elmesélek a kötetről - történetet, véleményt, mindent. Nehéz úgy írni, hogy közben megpróbálom elrejteni a cselekményt.

Íme a tervezett ajánlók listája:

Ulysses Moore - Időkapu sorozat
Sara Gruen - Water for Elephants - Vizet az Elefántnak (angolul olvasom)
Jodi Picoult - Sorok között
Dee Brown - A vadnyugat története indián szemmel (sajnos nagyon lassan haladok, 100-as csomag zsepi is kevés hozzá - elég érzékenyen érint a téma)
The Little White Horse (ebből készült a Holdhercegnő-film)
Útvesztő-trilógia

Amit még tervezek: a tömbösített ajánlókat szétszedem. Nem is tudom, annak idején miért egy bejegyzésbe írtam a könyveket. Arra gondoltam, hogy a könnyebb átláthatóság érdekében ezeket majd szétszedem, így a bejegyzés címe segíthet majd nektek a későbbi keresésben - és nem mellesleg átláthatóbbá teszi az oldalt.

Június végén terepgyakorlatra megyünk a föcisekkel. Érdekel esetleg valakit erről egy beszámoló?