Terepgyakorlat

Sziasztok! Íme a terepgyakorlatos beszámolóm.

Természet- és társadalom-földrajzi terepgyakorlat. Ezen a néven kellett felvennem egy kurzust. Akkor még fogalmam sem volt, mi ez, mire is számítsak – csak a felsőbb évesek beszámolóira hagyatkozhattam, ami lássuk be, nem épp a legszebb és legjobb kirándulással kecsegtettek.

Célterület: Baranya megye, Mecsek. Később konkretizálódott a dolog, egy Matty nevű faluban, egy vendégházban szálltunk meg. Ez a település a délnyugati, magyar-horvát határnál van. A vendégház a vártnál sokkal jobb volt, ráadásul a szobatársaim is tök jó fejek voltak. Öten voltunk egy szobában, ráadásul csupa barátnő.

A program sem volt semmi…

csütörtök:  indulás 6:30-kor Szegedről (Egyetem u. 2.)
9.00: Bátaapáti – radioaktív hulladéklerakó
11.30: Komló – szocialista városfejlődés
12.45-13.00: Pécs-Vasas – feketeszénbánya, külfejtés
15.00: Pécs, Edison u. 1. – hőerőmű, látogatóközpont
16:40: vásárlás
Érkezés Mattyra, a szállásra 6-7 óra körül

péntek: indulás 8.00 órakor
8.45: Keszü – szuburbanizáció
10.00-13.00: Gyűrűfű – ökofalu
14.00: Királyegyháza – új cementgyár
15.00: Gilvánfa – etnikai problémák
15.45-16.45: Monosokor, a kihaló falu
17.30: Harkány, gyógyfürdő, Bevásárlás a harkányi TESCO-ban

szombat: indulás 8.00 órakor
9.00: Orfű, kilátó – rátekintés a Nyugat-Mecsekre és északi előterére
9.45-10.00: Abaligeti-barlang
11.15: Vízfő-forrás
12.00-17.00: gyalogtúra Szárazkútról Kővágószőlősre, közben: felszíni karsztos formakincs, uránbányászat, Szuadó-völgyi víznyelők, Jakabhegy, Zsongorkő, Babás szerkövek

vasárnap: 9.00: indulás gyalog a Matty környéki látnivalók megtekintésére
9.30: Dráva-holtág
10.00-11.00: Dráva
11.30-12.15: Kormorános erdő tanösvény, Keselyősfapuszta
12.20: Madár Emlékpark (ide már busszal érkezünk)
12.45: indulás busszal 13.30: Máriagyűd, búcsújáróhely
14.30: Villánykövesd, pincesor
15.15-16.45: Villány, Templomhegyi kőfejtő
17.00: Villány, borkóstoló

hétfő: indulás 8.30 órakor Pécsre, útközben bevásárlás
10.00: lepillantás Pécsre a Havihegyről
10.30-11.00: Tettye tér, Duna-Dráva NP Igazgatóság
12.30: Pécs, belváros
13.45: Zsolnay Kulturális Negyed
14.45: indulás hazafelé, várható érkezés Szegedre 18 óra körül

Mint a programból is látható, nem alkalom semmit tevésre. De kezdjük az elején. Az odaút borzalmas volt – a buszban tönkre ment a légkondi még a legelején, így (a benne lévő hőmérő szerint) 43 fokban utaztunk. A megállóknak mindig nagyon örültünk, mivel a kinti, 30 fokos hőmérséklet már hűvösnek érződött. A különböző állomásokon valaki előadást tartott – mindenkinek kellett egy megadott témát választani, abból fel kellett készülni, majd a helyszínen előadni.

Bátaapáti: itt arról hallottunk a látogatóközpontban, hogy miként kezelik az atomerőműből érkező, illetve egyéb radioaktív hulladékokat. A tárolókamrákhoz már nem mehettünk le, ide csak tudósokat engednek le, de ahhoz is rengeteg féle engedély kell.

A következő nagyobb megálló a szénbánya volt. Senkinek sem kívánom, hogy délben, forróságban a fekete talajon álldogáljon. Nem lett volna semmi baj a programmal, nagyon érdekes volt látni és bejárni magát a külszíni bányát – azonban a legmélyebb pontján vagy 50 fok volt. Se fa, se semmi, ami árnyékot adhatna, a levegő a mélyben nem mozgott, és minden fekete volt, ami még melegebbé tette a területet. A végén már úgy éreztem, odaolvadok az útra. Bárki, aki ide tervez kirándulást: ne délben menjetek!

A pécsi hőerőmű szintén érdekes volt, olyan dolgokról hallottam, amiről eleinte nem is gondoltam, hogy fűtésre alkalmas (bio-tüzelőanyagok – ami nem feltétlenül csak fa).

Az egyik legkeményebb túránk Gyűrűfűre volt – az idő nagy részében nem volt felettünk fa, ami árnyékot adhatott volna. Nem is a hosszával, vagy a tereppel volt a legnagyobb baj – a hőséggel már annál inkább. De, leküzdve a távot, egy igazi ökofalut láthattunk, ismerhettünk meg.

Hallottatok már Gilvánfáról? Nem? Nos, egészen eddig én sem. Ez egy picike település, néhány utcácskával. Ami érdekessé teszi, az az, hogy 100%-ban cigánylakta településről van szó. Számomra megdöbbentő volt, hogy köszöntek nekünk (ami hatalmas plusz pont), sokkal tisztább volt, mint amire bárki is számított (szintén óriási plusz pont), a kutyák össze-vissza rohangáltak, sok helyen nem volt kerítés. A legrosszabb a helyi iskola épülete volt, ennek nem voltak ablakai. A helyiek többnyire olyan házakban élnek, amik az összedőlés határán vannak. Ide kellene a segítség, mégsem foglalkoznak velük – legalábbis nem hallunk róla. Szerintem új házakra volna szükség a düledezők helyett, mert lássuk be, egyszer össze fognak rogyni, és az ott élőknek valószínűleg nincs elég pénze, hogy újat építtessen. Ha nem így van, nyugodtan reklamáljatok, csak azt mondom, amit láttam, éreztem.

Orfű fantasztikus volt. Az üdülőtelepen keresztül mentünk a kilátóhoz, amire megérte felmászni – a tavak, a környező hegyek gyönyörű látványt nyújtottak.

Az Abaligeti-barlang megtekintését mindenkinek ajánlom – állítólag a levegője gyógyító hatású a légúti problémákra nézve. Eléggé hideg van lent – állandóan az évi középhőmérséklet uralkodik, ami kb. 10 fok. Ennek ellenére a túra, a barlanghoz kapcsolódó történetek nagyon érdekesek voltak.

Itt az ideje, hogy szó essék az öt (!) órás túránkról. Soknak hangzik? Az is volt! És csak 10 kilómétert tettünk meg. Sokkal többnek érződött. Ez volt a Tour de Barta (ahogy egyik csoporttársam elkeresztelte) – és őszintén? Bármikor újra végigmennék rajta.
A terep hol meredek volt, hol lejtett (hegynek fel, hegynek le). Egyszer lementünk egy irtó meredek oldalon (ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az angolok egy dombról legurítanak egy sajtot, és mindenki utána veti magát – csak több fával, és nincs lent egy kigyúrt pasikból álló csapat, hogy megfogjon), aminek az alján ott volt a kiépítetlen barlang bejárata. Nem szeretnék oda lemenni… az ember nyakig sáros lesz, és szűk járatokban kell csúszni-mászni. A felsőbbévesek szerint, ha valaki odalent bepánikol, fél nap, mire kimentik a csapatot, mivel nem hagyhatnak ott.
A túra talán legérdekesebb állomása a Jakab-hegy volt. De mire oda eljutottunk! Volt, hogy nálam magasabb (én 170 cm magas vagyok) csalánon kellett átmenni, egy igazán szűk ösvényen. Viszont a tetején lévő pálos kolostor romjai megérték. A rom fantasztikus volt, tele folyosókkal, ablakokkal. Mellette egy, újabb építésű harangtorony volt, melléképülettel. Nagyon-nagyon hangulatos hely volt.
És néhány szó a túra legmeredekebb (szó szerint!) állomásáról. A Babás szerkövekhez vezető útvonal nem félősöknek, tériszonyosoknak való. Meredeken kell lefelé menni, természetes lépcsőkön – a hegyoldalban. Néhol láthatod, mi van lejjebb. Volt egy szirt, amire ki lehetett menni. A korlát nem épp a legbiztonságosabb, és a tanár úr szerint nem kevesen haltak meg már ott figyelmetlenségük miatt.

A Dráva-menti túra 5 km volt. Végigsétáltunk a holtágon, majd az élő részhez értünk. A folyónak hihetetlen erős a sodrása, ez látható volt a part menti örvényeken.
A tanösvényen keresztül jutottunk el Keselyősfapusztára, ami egy major volt valamikor.

Ezután jött a Madár emlékpark. Hogy mi is ez? Eleinte én sem tudtam, mi lehet. Ez egy emlékpark az országban élő, de ma már kihalt madárfajokról. A ’90-es években állították fel, néhány madárfajt azóta visszatelepítettek. Ne képzeljetek el túl nagy dolgot – néhány faragott madaras oszlop, rávésve a madár neve. Erre fel van tűzve egy laminált lap a madár képével és leírásával.

A villányi pincesor elég nagy látványosság volt, hiszen itt tényleg csak pincelejáratok vannak. Se ház, se semmi – egy kis épület, benne ajtó, ami levezet a pincébe.

A többi programon sajnos nem tudtam részt venni, mert hétfőn vizsgám volt, és haza kellett utaznom. Még nagyobb sajnálatomra a vizsga sem sikerült, így nem volt értelme hazajönni. Őszintén? Szívesebben boroztam volna a többiekkel.

Jodi Pocoult - Sorok között

Sziasztok! Íme a beígért, Sorok között-ajánló. Eleinte talán kislányosnak tűnik, de egyáltalán nem az. Az idősebb korosztály (gondolok itt a sajátomra, a 20 éven felüliekre) is simán elveszhet benne.

Nagyon tetszett az alapötlet - mi van, ha a könyv becsukása után a szereplők önálló életet élnek? A szerzőpáros ezt úgy mutatja be, hogy hol az Olvasó, hol pedig a mese főszereplőjének, Olivér szemszögén át mutatja a világot. Számomra az is nagyon mulatságos volt, hogy a szereplők a "magánéletben" teljesen más személyiséggel bírnak, mint ami a mesében meg van nekik írva. Például, a gonosz kalózban egy fogorvos veszett el, a férfifaló sellők igazából feministák, és a gonosz varázsló lepkéket gyűjt.

A történet maga hihetetlenül aranyos, és nem mellesleg a gyerekek problémáit is boncolgatja. A főszereplőnk, az Olvasó, Delila ugyanis egy mesekönyvet olvas újra és újra. Állandóan elbújik vele valahová, mert fél, hogy a többiek még jobban kirekesztenék.
Sajnos a mai világban egyre jobban természetes, hogy aki nem azt csinálja, mint a "menő", népszerű lányok, azokat nem fogadja el/be az iskolai társadalom. Pedig nem a legnépszerűbbeknek, leggazdagabbaknak kellene eldöntenie, ki érdemes a figyelemre, és ki nem.
Delila eleinte azért olvassa a mesét, mert segít neki hinni abban, hogy végül minden jóra fordul. Az édesanyja azonban nem nézi túl jó szemmel, hogy a lánya még mindig gyerekmeséket olvas, ezért pszichológushoz küldi. Szerintem ez sem megoldás - emberek, üljünk már le értelmesen beszélni a gyerekünkkel! A pszichológus, véleményem szerint, az utolsó utáni megoldás. Először le kellene ülni a problémás gyerekkel, és hosszan elbeszélgetni vele - de nem úgy, hogy csak a szülő beszél, a gyerek hallgat. Az sosem vezet semmire.

No, térjünk vissza a történethez! Ez az egyik legédesebb szerelmi történet, amit valaha olvastam. Nagyon tetszett! Annak ellenére, hogy a két szerelmest egy világ választja el egymástól (ami napjainkra is igen jellemző), mégis együtt akarnak lenni. Nehézség követ nehézséget, a pszichológus is bekavar egy kicsit, de még ez sem állítja meg a két eltökélt fiatalt. Végül persze győz az igaz szerelem, de nem is vártunk mást.

Néhány szót szeretnék szólni a fordításról. A szöveg nagyon jó, sokszor megnevettetett. Nem is ezzel van a baj. Néhány helyen a mondatokból kimaradt egy-egy szó (pl. Ne zárj az életedből!), vagy félregépeltek egy szót (pl. felcsúfít). Nem bírálni akarom ezzel azokat, akiknek fáradságos munkájának köszönhetően mi, molyok újabb és újabb remekműveket olvashatunk magyarul, ne értsétek félre! Csak olvasóként zavaró, ha egy mondatnak nincs értelme, vagy egy szó nem bír jelentéssel. Tudom, megértem, hogy sokszori átolvasás után sem mindig veszi észre az ilyeneket az ember - azt látjuk, amiről úgy gondoljuk, hogy oda való. És persze a Word sem jelez mindig.
Volt még egy elírás, bár ez szinte nem is zavaró. A könyvben végig oldalak vannak - igazodva a tündérmese történetéhez -, azonban az egyik helyen fejezet szerepel, mind a tartalomjegyzékben, mind pedig a fejezetcímben. Mint mondtam, ez tényleg nem zavaró, csak furcsálltam.

Ezeknek a hibáknak az ellenére is imádtam a történetet, könnyed, nyári olvasmány lehet bárki számára. Ne várjunk tőle nagy dolgokat - hiszen, mégis csak egy meséről van szó. Egy tündérmeséről, kiszámítható véggel, de ami az első és az utolsó mondat között történik... na, az számít. Ahogy mondani szokás: nem a megérkezés számít, hanem maga az utazás.