Az eleje számomra kissé lassú, vontatott volt. De hiába, mindent elő kell készíteni, nem igaz? :)
Szóval, a történet. Szikraváros felett mindig sötét van. A lámpák, melyek több évezrede szolgáltatják a fényt, pislákolnak. A készletek kifogyóban vannak. A város haldoklik. A polgármesterről pedig kiderül, hogy a fogyó készletet is megrövidíti...
Mindeközben pedig kinyílt egy ládika, melyek Utasításokat tartalmaznak. Utasítások Exodusnak. A kivezető utat mutatják meg a haldokló városból. Ezt egy kislány találja meg, gyerek lévén pedig összerágja (nem lehet több 2 évesnél).
Az egész ott kezdődik, hogy az iskolában vagyunk. A tanulmányok végeztével mindenki kihúzza, hová kerül. Mi lesz a munkahelye. Nem kívánsághangverseny. Lina és Doon a két főszereplő. A könyv tizenkettőnek titulálja őket, bár a viselkedésük, a jellemük alapján elmehetnének tizennyolcnak is akár. Én mindig elfelejtettem, hogy valójában csak tizenkét évesek, és szurkoltam, hogy az út során összejöjjenek xD.
Na, szóval. Lina a Csatornaművekhez kerül, Doon hírvivő lesz. Ha nem cserélnek. Lina ugyanis nem akar lemenni a föld alá, Doon pedig nem akar üzeneteket továbbítani öregasszonyok között. A fiút viszont érdekli, mi mozgathatja Szikravárost. Abban reménykedik, talál valamit, ami segít rájönnie, hogyan orvosolható a fény problémája. Ugyanis ha kialszanak a lámpák, koromsötét lesz. Mindenki megdermed, míg a fények újra ki nem gyúlnak.
Egy nap pedig Lina rálel a húga, Poppy által összerágott Utasításokra. Sokáig tart, mire megfejtik, ám ő és Doon elindulnak, hogy ott hagyják a várost. A várost, mely elfordult tőlük. Ugyanis ők jöttek rá, hogy a polgármester meglopja a várost. Elmondták az őröknek, ám ahelyett, hogy segítséget kaptak volna, bűnözőkké váltak.
Lina, Poppy és Doon lemennek a Csatornaművekbe, követvén az Utasításokat. Megtalálják a szobát a Csónakkal, és a két dobozzal: Gyufa és Gyertya. Kiakadtam, hogy nem tudják, mik ezek, mire valóak, de... belegondolva, ha addig nem lett volna szükségem ilyesmire, nem ismerném, valószínűleg én is olyan értetlenül állnék a tárgyak előtt, mint ők.
Lina és Doon már az indulás előtt megtalálta ezeket, kikísérletezték, mire valóak... és a Dalok napján akarták bejelenteni, hogy van menekvés a városból. Ám ekkor találják meg a plakátokat, mi szerint keresik őket... ezért Lina fogja Poppyt, és a föld alatt találkoznak Doonnal.
Végigmennek az úton egy idős hölgy naplóját olvasva. Kiderül, hogy nem ők az egyetlenek. Hogy az emberek azért jöttek ide, mert a másik helyen katasztrófa készült. Mert úgy tűnt, az emberiség elpusztítja önmagát. Párba osztották őket, és mindenki kapott egy-egy csecsemőt, hogy nevelje fel. Ám a napló nem mesél sokat, a hölgy félt, elkapják. Nem lett volna szabad írnia.
A felfelé vezető kaptató végén pedig... a három gyerek kijut a napfényre. Holdfényre. Éjszaka van. Nem tudják, mi világít fent az égen, és csodálkoznak, hogy nincsenek lámpák. Aztán felkel a nap, a mező életre kel. A madarakat sem ismerik, bogárnak gondolják őket, mígnem egyikük fel nem röppen az égre.
Egy macskával is találkoznak, ám azt az állatot sem ismerik. Szikravárosban nem élnek állatok. De ennek a macskának a segítségével találnak élelmet - ha ő megeheti, minden bizonnyal nekik sem lesz bajuk.
S végül kiderül, hogy ők a föld gyomrából jöttek. Egy hasadékon át visszamásznak a hegybe, s meglátják Szikravárost, mélyen, alattuk. Nem csak a Csatornaművel volt a föld alatt. A város is. Lina követ kötött az Utasításokra, és ledobta a város szívébe.
A következő jelenetnél pedig az egész város a felszínen van, a falusak/városiak pedig eléjük sietnek. Mikor a vezetőről kérdezik a tömeget, a gyerekekre mutatnak.
Azt hiszem, még kellene folytatás, nem tudom, van-e. A jellemeket minden esetre a korhoz kellett volna igazítani. A helyszínek szerintem kicsit több kidolgozást igényelnek, de számomra olvasható volt. A felétől pedig élvezhető és letehetetlen is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése