Kígyók sziszegése - ajánló

Sziasztok! Megígértem, elolvastam, és íme. Csak nagyvonalakban, mert nem szeretnék sok spoilert elárulni.

Nos, a történet Julie és Peter esküvőjével kezdődik - kezdődne, ha Peter nem gondolná meg magát. Nem akarja Julie életét tönkre tenni, és úgy véli, a lány boldogabb lenne nélküle. És innen jönnek a gondok - Peter berúg egy kocsmában, otthon pedig lelövik. Hogy miért? Nos... az kiderül a történet végén :P

A következő fejezetekből megtudjuk, hogyan került Peter a filmszakmába, hogyan került hozzá Adam, és végül azt is, hogyan szeretett bele a cserfes Julie-ba. A lány karrierjéről is sok mindenre fény derül - de a történet fő szálát szerintem Peter vezeti.
Egy forgatáson kezd nyomozásba pedofília miatt - a gazdag producerek és ismerőseik gyerekeket bántalmaznak, és ahogy erre rájön, úgy dönt, bizonyítékokat gyűjt, hogy mindenkit börtönbe küldhessen. Hiszen azok csak gyerekek.
Közben jön Camilla és Adam esküvője, és Julie is egyre sikeresebb lesz a zenekarával. Julie hatalmas áldozatot hoz, mikor nem enged a csábításnak, és hagyja ott a bandát egy énekesnői állásért. A fiúk azonban, mikor hasonló lehetőséges kapnak, fiúbandaként - egy kivétellel - úgy döntenek, megteszik.

Peter pedig csak nyomoz és nyomoz... elég érdekes fejleményekkel. Egyre gyűlik a lista, és az egyik rajta szereplő lelkén talán még a felesége halála is ott szárad... de ez nem derül ki, a rendőrség akkor is balesetnek nyilvánítja az ügyet bizonyíték hiányában.

Nem akarok sokat írni róla, hiszen ez viszonylag friss könyv, nem szeretném, ha miattam nem olvasná el valaki, akit érdekelt volna - mert lelőttem a végét. Szóval, ha szeretnétek együtt nyomozni Peterrel és Julie-val, akkor irány a bolt, utána pedig jó olvasást :D

Balto

Gyorsan egy újabb post, míg el nem felejtem mindazt, ami a fejemben cikázik. Délután adták a Minimaxon a Balto második részét. Én pedig most elkezdtem képeket keresni - mondanom sem kell, rengeteg oldalt hozott ki, s régi cikkeket, képeket. Olyanokat, amikről azt sem tudtam, léteznek. Persze, tudtam, hogy volt egy félig farkas, félig husky, aki megmentette a Nome-i gyerekeket. Hiszen az első rész végén ott áll az idős Rosy és az unokája az emlékmű előtt. Amiről most megtudtam, hogy New Yorkban van, a Central Parkban. Mindenképpen látnom kell egyszer.






Ezt tényleg látnom kell. Személyesen.

És ha jól látom, könyv is készült belőle. Ha végeztem a Kígyók sziszegésével, és Az ifjú Werther szenvedéseivel, ez lesz a következő,a mit elolvasok :)
Rögtön mutatom a borítót is:

Nekem nagyon tetszik, és tényleg érdekel, a mese mennyire tükrözi a valóságot.

A kiválasztott - ajánló

Sziasztok! Délután befejeztem A kiválasztottat. Ez az Éhezők viadala trilógia befejező kötete - de hiszen ezt már párszor elmondtam. Nem is ragozom tovább, csapjunk a lecsóba.

A történet maga a forradalomról szól. A körzetek meggyőzéséről, propagandafilmek készítéséről, új életű barátságokról... és a szerelemről. Mindezt persze beárnyékolja a halál sötét felhője.
A Tizenharmadik körzet föld alatti élete nem könnyű, de élhetőbb, mint Katniss és a többi Tizenkettedikbeli ember előző napjai. A lány napjait leköti a propagandafilmek forgatása, és az anyagból készült film megtekintése. Természetesen Peeta miatt is rettenetesen aggódik - egészen addig, míg a fiú meg nem próbálja megfojtani, mikor megmentik a Kapitóliumból.

Végül Peeta nagyjából rehabilitálódik - és betörnek a Kapitólium területére. Sok karakter nőtt a szívemhez, s fájt az elvesztésük. Igen, ez a rész sem mentes a haláltól. Rengeteg katona esik el a forradalom miatt, és persze a Kapitóliumba való benyomulás során is. S mikor már az ember azt hinné, vége, nem lehet rosszabb... lehet rosszabb. Mindig. A Gale által kitalált bombák ötletét felhasználva a gyerekek esnek először áldozatul - majd a kicsi Prim is, aki segíteni akar rajtuk. Én őszintén megmondom, ez volt az a pillanat, mikor elsírtam magam. Ő és Finnick szintén közel álltak hozzám, és még a kicsit labilis Annie is megkedveltette magát velem.

Persze a happy end megvan - Snow elnök fogságba esik, ám furcsa gondolatokat ébreszt Katnissban. Végül, a kivégzésen Coin elnök leli halálát Katniss nyílvesszője által. Őt pedig hazaengedik - ám az édesanyja nem tart vele. Nem bírná elviselni az emlékeket. A férje, és a lánya is meghalt - ezt nehéz feldolgozni, ez borítékolható. Katniss és Peeta viszont visszatér - és összeházasodnak. Később gyermekeik születnek - és közben egyre bővül a könyv, miben az elesett emberek előtt is tisztelegnek.

Közben a lányt rémálmok gyötrik - mindenki, aki miatta halt meg, kísérti őt, s élve temetik el, hamut lapátolva rá.

A záró gondolatokkal Katniss azt sugallja, sosem leszünk biztonságban. És tudja, hogy mindazt, ami a Viadalon és a forradalmon történt, el kell mesélnie a gyerekeknek - és meg kell értetnie velük, hogy túl kell élniük mindent, ami rájuk leselkedik.

Nos, én természetesen legalább Primet életben hagytam volna - de ez én vagyok. És lássuk be, a történet így is kerek lett. Viszont úgy érzem, valamit elvesztettem, ahogy a kötet végére értem. Valahol, valamit elhagytam az oldalakon, és a történet szálai közt ragadt. Tudom, hogy ez nem lehet valóság, akárcsak Peeta emlékei, amit vadászdarázs méreggel manipuláltak. De most egy kicsit kevesebbnek érzem magam. De egyvalamit megtanultam - a kitartás, a szabadság az, amit sosem szabad feladni.

Gondolatok... megint

Sziasztok! Először is szeretnék mindenkinek boldog karácsonyt kívánni :)

Karácsony napján megint eszembe jutott Vadócka... ültem a széken, Folttal az ölemben. És eszembe jutott az a pillanat, amikor Vadócka először aludt ott. Gyanakvó volt, talán attól félt, bántani fogom. De Folt elégedetten, dorombolva húzta a lóbőrt, és ez valahogy meggyőzhette - ő is behunyta a szemeit, és dorombolásba fogott.
Igen, tudom. Nem vagyok normális, hogy újra meg újra feltépem a sebeim. De képtelen vagyok elengedni őt.


Hogy valami jobbról is meséljek: megkaptam az Éhezők Viadala trilógia utolsó kötetét :) És mint mindig, most sem bírtam ki anélkül, hogy az utolsó lapokba bele ne olvastam volna. Rossz hír: Katniss nem jön össze Gale-el. Pedig én azt szerettem volna :( Ami jó: Katniss lesz a Fecsegőposzáta :) És még mindig nem tudom, mi történt Cinnával, pedig ő is a szívemhez nőtt. És ahogy olvasom, egyre inkább várom a márciust, hogy végre megjelenjen az első kötet a vásznon.

Amit még most olvasok, az a Kígyók sziszegése, és Az ifjú Werther szenvedései. Werther alakja kiborít, mert nem képes megmondani Lottének, hogy szereti őt, és vele akar lenni. Azt hiszem, ezt nem is fogom megérteni soha.
A Kígyók sziszegése teljesen más világba kalauzol - filmsztárok, a csillogó világ mögötti problémák.

Amint elolvastam valamelyiket, hozom a beszámolót :)

Újabb könyv

Sziasztok! Pénteken végre a kezembe kaphattam Spirit Bliss Kígyók sziszegése című könyvét. Köszönöm, Gabi! :D Még csak az első 100 oldalon vagyok túl, de imádom :D Ha elolvastam, hozom az ajánlót.

A lány, aki tud repülni - könyvajánló

Sziasztok! Igen, megígértem. Tegnap háromnegyed tizenkettőkor fejeztem be. Majdnem éjfél. Ebből is lehet látni, mennyire tetszett :)
Igen, 3000 forintos árért vastagabbnak kellene lennie - hiszen kb. feleakkora, mint az Alkonyat első kötete. De megéri kiadni érte ezt az összeget, mert egy olyan történet rejlik a lapokon, amit mindenkinek olvasnia kellene.

Egy kicsit hajaz az X-menre, és mint tegnap meséltem, az egyik álmomra. Olyan, mintha az álom valahogy tényleg utat talált volna valaki máshoz, aki megírta, és egy gyönyörű történetet adott a világnak.
Nem ismerem a hölgyet - mint már mondtam -, de mintha ő ismerne engem. Az álmom... nagyon, nagyon hasonló a történethez - hisz Piper repül, a többiek félnek tőle és kiközösítik.

Ez egy olyan mese, ami megtanítja az olvasót elfogadni a különlegeseket. Ami megmutatja, mi lenne velünk, ha képtelenek lennénk elfogadni a köztünk lévő különbségeket. Hogy milyen lenne, ha mind egyformák lennénk. Akkor a világ üres lenne.

A történet Piperről szól, aki tud repülni - már baba kora óta. Egy intézetbe kerül, mert a szülei így látják jónak - és mert az intézet vezetőjének jó a rábeszélő képessége. Sok gyerek él a föld alatti bunkerben, és még többet "rehabilitáltak" már. Vagyis elvették a képességét, hogy ugyanolyan "normális" legyen, mint a többi gyerek. Nem akarok sok mindent elárulni, szóval csak nagy vonalakban mesélek :)
Piper meglátja az intézet valódi arcát - a bebörtönzött lények, a megkínzott növények láttán elszorul a szíve, de még azt hiszi, a vezetőség nem tud erről. Később persze elmondják neki - egy szuperokos zseni, akinek a szavában ki kételkedne? -, hogy itt nem minden az, aminek látszik. A lények, a növények, és ők maguk is azért vannak ott, hogy normálissá tegyék őket.
Egy árulás miatt meghiúsult szökés után a gyerekek másképp döntenek - átveszik a hatalmat az intézet felett. Egy tücsök gyönyörű éneke készteti - szerintem - őket erre a lépésre: a gyönyörű, ámde gonosz dr. Hellion agyonüti szegényt egy cipővel, és én úgy vélem, ez a dal az, ami ráébreszti a gyerekeket, hogy a szökés értelmetlen.
Tehát átveszik az uralmat az objektum felett. Mindegyik gyerek valóra váltja az álmát, és a képességeik segítségével válnak híressé, sikeressé.

Számomra ez egy történet, ami elmeséli, hogy az a jó, ha nem vagyunk egyformák, ha mindenki különleges lehet valamiben. És megtanít minket álmodni, és arra, hogy soha, de soha ne adjuk fel.

Olvassátok el, nekem a sok közül ez az egyik kedvencem - pedig csak tegnap vettem. Gyönyörű a történet, a borító is nagyon tetszik. A könyv elvarázsol, rabul ejt, és nem enged el, míg a végére nem érsz.

Merjetek nagyot álmodni, és ne adjátok fel őket! :)

Búcsúzóul a fülszöveg:

Egy igazi csajt nem lehet megzabolázni… hacsak nem a megfelelő módszert használod. Piper McCloud tud repülni. Csak így, egyszerűen. Tény, hogy a rükverc még nem igazán megy neki, és a fordulatai is kissé esetlenek, de a bukfencben nagyon profi. A probléma csupán az, hogy Lowland egyszerű lakosai félnek Pipertől. Anyjának és apjának fogalma sincs, mit kezdjen vele. Ezért aztán jónak tűnik az ötlet, hogy a kislány hagyja el szülei farmját, és költözzön be egy szupertitkos, szigorúan őrzött iskolába, ahol csupa kivételes képességgel megáldott gyerek tanul. Eleinte nagyszerű is volt minden: az a sok új barát, olyan adottságokkal, mint szuper-erő vagy szuper-zsenialitás (plusz az a rengeteg házi sütésű almás pite!) De Piper különleges volt, még a különlegesek között is. És ennek vannak bizonyos következményei. A következmények pedig túl szörnyűek ahhoz, hogy beszélni lehessen róluk. Túl eszelősek, hogy megfontolásra méltók legyenek. És túl veszélyesek, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni őket. Hol szívderítő, hol rémisztő fordulataival Victoria Forester első regénye a lázadás és bátorság felejthetetlen története egy leigázhatatlan kis hősnőről, aki tud, aki fog, akinek muszáj… repülni.

Új szerzemény

Sziasztok! Ma megvettem - végre - Victoria Forestertől A lány, aki tud repülni-t. Előtte tíztől edzésem volt, és lejártam a lábam a könyv miatt, de megérte.

El is kezdtem, jelenleg a hetedik fejeznél tartok. Kicsit X-men, kicsit nagyon fantasy - és kicsit én. Az előző kettő nem baj, a fantasy sosem baj, az X-ment pedig szeretem. A harmadik viszont... Miért érzem sajátomnak a történetet? Nos, lássuk...

Kétszer álmodtam ugyanazt. Hogy repülök. Kicsi koromban sokat gondoltam arra, milyen lehet a madarakkal együtt az szárnyalni az égen. Az álmok pedig... mint mondtam, mind a két alkalommal ugyanazok voltak.
Egy kisvárosban voltam, és tudtam repülni. Szárnyak nélkül. Egyszer valaki meglátott, vagy nem is tudom már. Üldözni kezdtek, mert féltek tőlem, mert nem értették, miért történik, ami történik. Mert nem tartották normális dolognak. Én pedig menekültem. Bérházak lépcsőin fel a tetőre, onnan a magasba szökkentem... és repültem. Mögöttem pedig egy öregember rázta dühödten az öklét. Tudtam, ha repülök, esélyük sem lesz arra, hogy elkapjanak.
Csodás érzés volt repülni, szinte éreztem a szelet, ami elsüvített mellettem.

Ezért mondtam azt, hogy ebben a könyvben egy kicsit... én is benne vagyok. Mintha az álmom valahogy utat talált volna magának a külvilág felé - csak nem én írtam meg, hanem valaki, akit nem ismerek. Aki nem tudhatott erről a történetről. Eddig csak egyetlen embernek meséltem ezt el.

Nekem nagyon tetszik, melegen ajánlom mindenkinek, aki szereti az X-men-hez hasonló történeteket, a fantasyt... és szeretne repülni.

Ha elolvastam, hozom a beszámolót/ajánlót :)

Hírek

Sziasztok! Híreim vannak! Kapaszkodjatok a billentyűzetbe, mert eléggé komoly.

Tudom, mit kapok Karácsonyra - én magam vettem meg xD. Nem, nem ez a hír. A HÍR az, hogy megfilmesítik a Futótüzet és A kiválasztottat is. Az Éhezők viadala pedig 2012 márciusában kerül a mozikba - de ezt eddig is tudtátok.

Katniss Everdeen-t Jennifer Lawrence alakíta majd a trilógiából készült filmekben - legalábbis ezt írják. Én úgy gondolom, ha már feltették az internetre, tényleg Jennifer játssza majd a főhősnőt. Névről nem ismerem a színésznőt, így nem tudok róla nyilatkozni.

Viszont annak nagyon örülök, hogy a trilógia részeit vászonra viszik. Azt hiszem, ez a fajta várakozás normális, ha az ember egyik kedvenc könyvsorozatát készülnek megfilmesíteni. Csak legyen már március... oké, vizsgák... de... Éhezők viadala is! Igaz, Amerikában. De ha ott megjelenik, akkor hamarosan nálunk is meg kellene.

Oké, általában egy fél év, mire szinkronizálnak egy-egy filmet. De feliratot meddig tarthat rátenni? Egyes filmeket már feliratosan is vetítenek, még ha a szinkron nincs is készen hozzá. Talán ezzel is így lesz. Reménykedjünk :)

És egy videó, amit azt hiszem, még nem tettem ki. Ha mégis, szóljatok, és kicserélem :)

Királynők istállója - ajánló

Sziasztok! Újabb ajánlóval jövök. Még a múlt héten olvastam el Kid Detroit Királynők istállója című könyvét, de kellett egy kis idő, hogy leülepedjenek a dolgok. Nos, lássuk:

Először a fülszöveg.

"Egy Tijuana ribanc voltam. Vagy Miss Wisconsin? Talán mindkettő. A Tijuana rész biztos, ahogy az is, hogy Miss sokféle minden más is voltam, Ebből éltem. Szépségversenyeket nyertem."

Ha négy nő összedugja fejét, akkor gáz lesz. Főleg, ha négy eszelős cafkáról van szó. A történet főhőse egy szegénynegyedből kiszakadt chica, aki a fejébe veszi, hogy szépségversenyekből fog megélni. Csak kevés időbe telik, amíg csatlakoznak hozzá az erőszakos Sutton ikrek és a díva, Betty Starr. Vajon meddig bírják egymást? Végig ott lebeg a kérdés, miközben úthenger módjára rombolnak végig Amerikán. A pezsgő folyik, a csontok törnek, és az Országút dalol tovább. Talán Te is meghallod.


És az én véleményem:
Az egész a szépségversenyről, és a mögötte húzódó rivalizálásról szól. Persze, mindenki legyinthetne, kit érdekel? Hát, elég húzos a történet. A szépségversenyek mögött komoly dolgok húzódnak. Például versengés, ami már az őrülettel határos. Vagy például gyanúból a másik keresztre feszítése - szó szerint.

Nekem nagyon tetszett - kb. olyasmi lehet, mint a Smink nélkül Szurovecz Kittitől. Azt még nem olvastam, de az is a hírnév árnyoldaláról, a kint munkát kereső lányok csapdába eséséről szól. Ez pedig a szépség és a vele járó dolgok mögé néz.

Nos, kezdjük az elején. Megismerjük a főszereplőt, aki az Istállóba kerül. Végül Bettyvel kirakják a két felesleges tagot - egy füves csajt, és a semmire sem jó menedzserfélét. Végül akad egy rivális, aki hazai terepen akarja legyőzni a két lányt - követi őket, mániájává válik. Betty teljesen megőrül tőle. Akkor találkoznak a Sutton ikrekkel, akik elintézik a lányt - átmenetileg. Azután pedig verőemberekként dolgoznak.
Végül Betty - szerintem - teljesen becsavarodik, ám előtte a mi kis indián főhősünket egy motelben kirakják. Idővel ismét felbukkannak nála, mert lelőttek egy rendőrt, aki a homokviharban meg akarta őket állítani. Kérdezősködnek, hogy szólt-e a rendőröknek... és nem hiszik el, hogy nem, és hogy a rendőr csak segíteni akart. Brutálisan megverik, végül pedig keresztre feszítik, és ott hagyják a tűző napon. Amputálni kellett a lány lábát, ésa kezeit sem tudja más használni. Egy öregek otthonába kerül (előtte elmegyógyintézetben volt), és ott hallja, hogy Betty és a Sutton ikrek balesetet szenvedtek. Az ikrek meghaltak, Betty lábait pedig teljesen amputálni kellett.
Végül Betty is ugyanott köt ki - és hogy a könyvből idézzek: "két vén szipirtyó - egy Istálló".

Nekem nagyon tetszett, a cselekmény durvasága ellenére is. Érdemes elolvasni :)

Tizenhat Hold...

Sziasztok! Ma végre befejeztem a Lenyűgöző teremtményeket, és még mindig csak azt tudom hangsúlyozni: olvassátok el, isteni a könyv!

Van benne egy dal, ami nagyon megtetszett, és szeretném megosztani Veletek. A címe Tizenhat Hold.

"Tizenhat hold, tizenhat év,
Tizenhat éve rettegve félsz,
Tizenhat álmod sírtam tele,
S csak hullunk, hullunk a semmibe...

Tizenhat hold, tizenhat év,
Borzasztó haragra gerjed az ég,
Tizenhat mérföldnyi végtelenség,
Tizenhat kutat és tizenhat fél...

Tizenhat hold, tizenhat év,
Tizenhat hosszú, félelmes éj,
Tizenhat bűbájtól reszket az ég,
Tizenhat sikolyod csak egy hallja rég...

Tizenhat év, tizenhat hold,
A Kiválasztás mindent megolt,
E Könyv lapjain oszlik a Sötét,
Erő igézi perzselő tüzét...

Eljött hát a tizenhatodik
Hold, melyen sorsod beteljesedik,
Válassz magad, vagy kiválasztanak!
Könny és vér egyszerre hulljanak,
Kísérőd legyen a hold vagy a nap!"

Ennyi lenne maga a vers, megpróbálom megkeresni a zenét, mintha láttam volna valahol...

És megtaláltam!

Rock verzió:



Eredeti verzió (nem ez az eredeti klip!):

Lenyűgöző teremtmények - ajánló

És hogy legyen egy kis öröm az ürömben, hoztam nektek egy könyvet. Ahogy a bejegyzés címe is mutatja, a Lenyűgöző teremtmények (Beautiful Creatures) című, Kami Garcia és Margaret Stohl könyvről van szó.

Még nem olvastam el végig, úgyhogy csak arról tudok beszélni, amit eddig felfaltam. Jelenleg körülbelül a könyv háromnegyedénél járok. Köszi Orsi, hogy kölcsön adtad! Imádom! :D

Szóval, van egy lány, Lena. Aki Igéző - ez kb. olyasmi, mint egy boszorkány, csak jóval összetettebb dolgokra képesek. A lányon egy ősi átok ül, ami visszavezet minket egészen az észak-dél közti konföderációs háborúhoz.

A kisvárosban mindenki kiközösíti őt - kivéve Ethant, akinek a szemszögéből látjuk a történéseket. A fiú már azelőtt a lányról álmodott, hogy az odaköltözött volna. És mint minden romantikus történetben, itt is egymásra találnak :) A háború idején volt egy ugyanilyen Halandó-Igéző páros. A férfi meghalt, a nőt pedig máshoz kényszerítette az apja - de Geneviev mindig is Ethant szerette, aki a katonák lőttek le - viszont ennél többet nem akarok elárulni.

Igen, az a férfi is Ethan - a jelenkori Ethan szép-nagybácsikája.

A cselekmény már a legelejétől fogva magával ragadja az olvasót, és én úgy érzem, nem is ereszti egykönnyen a történet. Ez is egy letehetetlen regény számomra.
A borító magáért beszél - titokzatos, lenyűgöző... akárcsak az Igézők :)

És most, hogy kerestem a képet, megmutatom nektek, mit találtam MÉG:

Egy plakát... - igazán szép, nem?


Egy kép Ridley-ről (valószínűleg fanmade, de attól függetlenül szép):


És egy apró infó: a filmet a Warner Bros. fogja vászonra vinni. Tőlük kaptuk az Alkonyat-filmeket, a Harry Potter-sorozatot, a True Blood-ot és a Vámpírnaplókat, valamint a Gyűrűk urát is - és még egy csomó minden mást. Kezdve a rajfilmektől egészen a filmekig. És a Lenyűgöző teremtményeket is ez a cég fogja kiadni - a neten legalábbis ez áll :) Trailert sajnos nem találtam, de ami késik, nem múlik! Izgatottan várjuk a filmet :)

Fényemberek - könyvajánló

Sziasztok! Ma délután végigolvastam legújabb szerzeményemet, Szurovecz Kittitől a Fényembereket. Igen, ezt vettem tegnap :)

Személy szerint imádtam. Letehetetlen, pörgős cselekményű, igazi fantasy-romantikus könyv. És ezzel is úgy jártam, mint a többi könyvvel. Ahogy a végére értem, a kezemben akartam - és még most is akarom - tartani a folytatást. A fejemben pedig lepörgött egy csomó lehetséges folytatási verzió - hogy mint alakul a történet, csak Kitti tudhatja.

Mindenesetre röviden, spoiler nélkül megpróbálom elmesélni, miről szól. Van egy lány, Jane. Átlagos, New York-i kisegér - ahogy ő fogalmazott saját magáról. Apja három éves korában elhagyta, amiért ő gyűlöli, ha szóba kerül a férfi. Édesanyja mellárkos, egyszerre vagy kilencféle gyógyszert kell szednie. Jane látja el a mamáját, és, hogy a mamát idézzem, Jane nem normális huszonegy éves. Nem megy bulizni, otthon ül a beteg édesanyjával.

Végül egy iskolai feladat miatt elmegy a plázába - pedig nem szereti a ruhákat, hiába divattervező a mamája (akinek munkáit neves cégek veszik meg, őt viszont nem is említik) - és ott egy novellaíró pályázatot nézve beleesik a liftaknába. Ugyanis nem volt ott kiírva, szerelik. Chris pedig épp egy emelettel lejjebb elkapja. Aki úgy érzi, Chris nem véletlenül volt ott, jól érzi. Az lett volna a feladata, átkísérje a lány lelkét a várószobába, ahol eldől annak sorsa. Ehelyett megmentette, bajba sodorva önmagát is. Hiszen tilos a Fényembernek beleavatkoznia a Sors akaratába.

Innentől pedig bonyolódik, Jane egyre többször kerül veszélybe. S egy nap, míg ő moziban van, az édesanyja eltávozik az élők sorából - beszedi az összes fájdalomcsillapítóját. A lány kihívja a mentőket, mivel az asszony még lélegzett. A kórházban ismét találkozik Chrisszel, aki a mamáért jött. Elvitte a lelkét a várószobába, s a napot Jane-nel töltötte. Ahogy az elkövetkezőket is.

Végül a Sötétek miatt el kell menekülniük Írországba, egy régen volt kastélyba. Ott a legerősebb a szeretetenergia, a Sötétek pedig nem bánthatják őket. És itt, ezen a varázslatos helyen láthatóvá válnak a Szárnyasok, azaz az Őrangyalok. Nem akarok sokat elárulni, úgy mi lesz az érdekes azoknak, akik elolvasnák a regényt?

Lényeg a lényeg - próbálok minél több spoilert elkerülni -, Jane különleges. Élhet a Sötétek világában, akárcsak a Fényében is. És dönthet. Hatalmas erő van a birtokában - ezért akarják maguk mellé állítani őt a Sötétek. Elrabolják a szerelmét, hogy magukhoz csalják.

Nem árulok el többet - de mivel trilógia, sejthetitek, mi lesz a vége az első résznek :) Ha valakit érdekel, olvassa el nyugodtan - ha megveszi, megéri az árat. Azt hiszem, ez lesz az egyik kedvencem a sok közül :)

Éhezők Viadala - újabb trailer

Nos, újra jelentkezem. Nem terveztem, és mégis :) Ahogy grasszáltam a neten, kíváncsiságból ismét beírtam youtube-ra: hunger games trailer. És kiadta ezt. Én pedig megint csak azt érzem: legyen már március! Meg akarom nézni ezt a filmet! És márciusig sokat kell ám várni... persze, valószínűleg hamar a nyakamon lesz. És majd tanulhatok a különböző előérettségikre. Amiket piszok jól kell majd megírnom, mert azoktól függ, érettségizhetek-e. Na mindegy, valamit úgyis összehozok :D

Író-olvasó találkozó Szurovecz Kittivel

Sziasztok! A mai nap életem csúcspontjai közé avanzsált elő. De mielőtt erről mesélnék, egy kérdés: mást sem enged be a famerama?

Ma volt az író-olvasó találkozó a városi könyvtárban Szurovecz Kittivel, aki a Smink nélkül, a Gyémántfiú, és a Fényemberek írónője. Ezek közül csupán a Gyémántfiút olvastam (pusztán három röpke óra alatt a végére értem), viszont nagyon megtetszett. És most, a találkozón megvettem a Fényembereket is :) A Smink nélkül még várat magára - majd könyvesboltból beszerzem, amennyit mesélt róla Kitti, nagyon érdekesnek tűnik.

A találkozó maga tízkor kezdődött, egy műsor keretében Kitti mesélt az íróvá válásáról, és itt mondta el rövidre zárva a Smink nélkül tartalmát is. És azt is elárulta, mi késztette a Fényemberek megírására. Szerintem nem probléma, ha elmondom Nektek: a klinikai halálból visszatértekkel készített egy interjú sorozatot. Ebben eddig nincs semmi meglepő... most pedig szemeket a monitorra... mindegyikük egy fénylényről számolt be, amely szeretet, biztonságot sugárzott. És Kitti úgy véli, kell valaminek lennie a túlvilágon, nem lehet, hogy miután meghalunk, nem lesz velünk semmi. Ez volt az, ami a trilógiát ihlette.

És ugyanezen műsor kereteiben Kitti elárulta, hogy a Gyémántfiúnak lesz második része, a címe pedig emlékeim szerint Borostyánkönny lesz :)

A műsor végén pedig Kitti kapott egy tortát :) amit végül közösen fogyasztott el az ott megjelent publikum :D

Kitti nagyon aranyos és közvetlen volt :) és dedikálta a könyveit, ami nem egy utolsó dolog :) Lehetett tőle kérdezni, és a tanácsát megfogadva hamarosan belekezdek egy újabb blogba a készülő könyvem számára. Nem fogom teljesen feltenni - ugyanis szeretném, ha egyszer nyomtatásban, Vörös Pöttyös könyvként megjelenhetne. Viszont ízelítő sosem árt az olvasóknak :P

Megérte elmennem, és nagyon örülök, hogy egy kicsit megismerhettem Kittit :) Alig várom, hogy újból ellátogasson ide, hiszen ki tudja, talán majd a következő könyve kapcsán ismét lesz egy író-olvasó találkozó :)

Búcsúzóul pedig itt egy kép róla :) A találkozón állandóan mosolygott :)

A fotót én készítettem, elnézést a minőségéért. Sajnos a telefon kamerája számára kissé messze voltam Kittitől... pedig a harmadik sorban ültem.

Köszönjük Kitti, hogy eljöttél hozzánk és elhoztad nekünk ezt a varázslatot :)

Egy akatsukis élete

Nos, egy másik téma, új post. Már csak azért is :P Nem olyan régen elkezdtem, sőt, az eddigi harminc részt be is fejeztem az Egy akatsukis élete elnevezésű Naruto paródiának.

Eleinte nem tetszett - úgy tűnt, painttel rajzolták. Még mindig nem tudom, így van-e, viszont a sorozat belopta magát a szívembe :D Lehet rajtuk nevetni, és a karakterek is igazán szerethetők. Még nem néztem meg a Naruto animét végig, de barátnőm szerint a karakterek az eredeti műben gonoszok - itt viszont jó fejek. Előbbiről nem tudok nyilatkozni, de az tuti, hogy itt imádni lehet őket :D

Íme néhány videó belőle, és az első rész is :)










Végül egy kis információ: Két rész közé beékelődik a film, amit sajnos nem tudok fejből. De nyilván a húsvéti/karácsonyi rész után van - de majd megnézem :) A lényeg, hogy annak a résznek, amelyikben Sasori már halott, és Deidara elvesztette a karjait, na, az elé tegyétek be, ha majd egyáltalán nézitek :)

Báli próba

Sziasztok! Nos, ehhez is elértünk - elkezdtük a báli tánc, a bécsi és angol keringő betanulását. A tizenegy-tizenkét osztályból ki ezt, ki azt tanulja. Én speciel bécsit választottam. És tegnap volt a legelső óránk - és bevallom tegnap lett meg a párom. Aki tud táncolni. Én meg nem xD. Szóval kicsit, oké, nagyon komikus a helyzet. Ő már néha jobban vezetne, én meg már azt sem tudom, melyik a bal és jobb lábam. De majd megtanulom ezt is :D Ha az LMFAO Party Rock Anthem című számából megtanultam a táncot, amit a refrénnél táncolnak, akkor ez is menni fog - csupán idő kérdése :)

Ahhoz képest, hogy tegnap találkoztunk először, nem volt olyan vészes. És az sem, hogy először próbálkoztam társas tánccal. Nem vagyok nagy rajongója, inkább csak nézni szeretem a Táncolj, ha tudsz műsorát, de tényleg jól éreztem magam. A tánctanár katasztrófa, aki a hip-hop edzésemet tartja, sokkal jobb nála. Ugyanis aki jelenleg a keringőt tanítja, csak áll, és számolja az ütemet. És a profi táncpárt kérte meg, mutassák meg nekünk, mit kéne művelnünk. Hát, szerintem nagyon keveseknek sikerült hasonlót produkálni. Gerdi... nos, ő elmagyarázza, hogyan álljon a lábad, kezed, merre lépsz, és ha nem megy, odaáll melléd/mögéd, és segít. Amikor pedig új részt veszünk, idővel sorcserét tart, hogy mindenki láthassa a mozdulatokat. És közben hallod a hangját, amikor beszél. Én még mindig úgy gondolom, sokkal nagyobb eredménnyel táncolhatnánk a Hódtavában - ez egy edzőterem-féle, ahol van táncterem is, oda járok én is edzésre -, ahol legalább van tükör, és parkettás a padló. A suli kövezete nagyon csúszik, és habár ott minden bizonnyal fizetni kellene a terem bérleti díját, és van két graffiti a falon - szóval nem biztos, hogy mindenkinek tetszene -, valószínűleg eredményesebb lenne az óra.

De hát ez van, válság is van, a sulinak meg amúgy sincsen pénze. Ha a fűtést nem csinálták meg normálisan, akkor a terem bérlését sem tudnák finanszírozni.

Az apró ballépéseket leszámítva tényleg egész jó volt a tegnap délután. Bár még mindig azon a véleményen vagyok, hogy legyünk végre túl rajta...

Éhezők Viadala

Sziasztok! Van egy film, amit mindenképp látnotok kell. Nem, sajnos még nem adták ki - viszont a már említett, Éhezők Viadala című Suzanne Collins regényből készül. Jövő márciusban kerül mozikba. Percekkel ezelőtt tettem le a második kötetét a trilógiának - és megint minden idegszálam folytatásért sikít. De sajnos az csak majd szintén jövőre jön. Még angolul sem jelent meg a harmadik kötet. Ám egyik kedvelt szereplőm, Gale olyan megjegyzést tett a történet végén, amitől még inkább bezsongtam. "A Tizenkettedik körzet nincs többé". Rengeteg folytatási lehetőség rohant át egyszerre a fejemben, és kétlem, hogy képes lennék én is egy hasonló színvonalú fanficet írni a trilógiából. Pedig elkezdtem, szó se róla. Majd újra kell olvasnom az első kötetet, hogy az arénás részek teljesen passzoljanak. És majd folytathatom a másodikkal. Nagyon szeretném megírni - addig sem a macska jár az eszemben, és nem gondolok arra, hol van a folytatás?
Kötelezőket kellene olvasnom - ehelyett van a székemen öt rövidebb, ám annál érdekesebb regény. Négy közülük M.A.G.U.S. alapokon nyugszik - legalábbis azt hiszem, a Solomon Kane-es is azon alapul -, egy pedig egy Sárkányfalu gyermekei címet viselő, érdekesnek tűnő mű.

De az Éhezők Viadala... nos, ez teljesen megőrjít. És én minden kiválasztott regénnyel így járok. Nem tudom letenni, és mikor a végére értem, kiakadok, hogy miért épp így lett vége. Ha folytatásos? Akkor meg a folytatást követelem. Ez a könyv... jobban, mélyebben megérinthetett, mint az Alkonyat. Miért? Nos... erre nem tudok jó magyarázatot adni. Lefekvés előtt eddig Heyley történetén agyaltam, mióta viszont elolvastam az Éhezők Viadalát, általában azon töröm a kobakom, hogyan tudnék ebből fanficet írni, milyen apró változtatásokat eszközölnék... és végül így alszom el.

Ki lehet nevetni, nem sértődöm meg. Miért tenném? Aki nem olvasott még soha önszántából, nem tudhatja, milyen igazán átélni egy-egy regényt. Aki meg olyan, mint én, tudja, mit érzek, miről beszélek.

Talán a beszámolóimmal meghozom a kedveteket az olvasáshoz :)

Végezetül pedig itt van néhány trailer. :)









Elég sok mindent ígérnek, én már nagyon várom a filmet :) Ha tetszettek, hagyj kommentet. Ha nem, akkor is :D

Oh, és a fecsegőposzátás dísztű, amit egyes előzetesekben láthattok felbukkanni a végén, nagy jelentőséggel bír. Annyit elárulok, hogy a második részben kiderül, ez a forradalom jelképe. És a fecsegőposzáta nem más, mint maga Katniss Everdeen. Szóval a második kötet, a Futótűz végére a madár egyet fog jelenteni a lánnyal és a lázadással. Hogy miért? Olvassátok el, ha érdekel benneteket :P

Furcsa álmok

Ma volt egy nagyon furcsa álmom. Eleinte a kitagadott unokatesóim voltak a szereplői. A Gregusban voltunk (ez egy műszaki és mezőgazdasági középiskola), és először csak egyesével veszekedtem velük. Hirtelen pedig egy tárgyaláson találtam magam - valaki kihallgatta a beszélgetést, és engem, mint vádolt felet Grófnő néven emlegetett. Valójában azt sem tudtam, miről van sző, az álmomban el kellett mesélnem, miről és miért veszekedtünk.

Végül hirtelen teljesen máshol találtam magam. Egy furcsa szerzet életre keltette Vadóckát - én pedig követeltem, hogy pusztítsa el a lényt, mert ez már nem az én macskám. Valami narancsszínű löttybe rakta, szegényke pedig elkezdett sírni. Erre én kikaptam a kotyvalékból, és törülközőbe bugyoláltam. Valószínűleg szabadulni próbált, mert elkezdte óvatosan harapdálni a karom. Aztán megint máshol találtam magam - este volt, ő már nagyjából száraz volt, és kimászott a kapu alatt. Én utána mentem, és újra megtörölgettem. Ahogy felvettem, felébredtem.

Tudja valaki, mit akar ez jelenteni? Leginkább a második része érdekelne, az unokatesós hidegen hagy, már álmodtam olyat is, hogy megvertem unokahúgomat^^ megérdemelné, ez tény... de nem tehetem, mert csak suliban látom, és kirúgnának, azt pedig nem szeretném. Nem ér annyit az egész csaj, hogy kicsapassam magam.
Pedig megfenyegetett még nyár elején, hogy kitekeri a nyakam, ha meglát az utcán. Miért? Mert megpróbáltam megóvni tőlük egy barátnőmet, aki tulajdonképpen le se szarta a véleményemet - még mindig jár az unokabátyámmal. Végül is az ő dolga, csak mégis. Figyelmeztettem őt, hogy balhés a gyerek, priusza van (vakablakot akart egy haverjával feltörni egy boltnál), felvágta az ereit, meg piál, dohányzik, drogozik. Az utóbbiról talán leállt, fogalmam sincs. A lényeg, hogy ezt úgy adta elő unokahúgom, hogy a suliban én ezt terjesztem és hazudom. Most ez a lány, akinek meséltem, vagy hatökör, vagy továbbadta, amit csak neki mondtam el. És persze nagynéném, anya másik húga is hazudik. Tőle értesültünk a csodás hírről, hogy ez az elmebeteg felvágta az ereit, és neki kellett átvinnie őket Szegedre. Hát, nem tudom, döntse el ki-ki a maga számára, ki állít valótlant - mindenesetre ebből a konfliktusból adódóan lettem megfenyegetve. És csak a szája járt - a suliban minduntalan látom, mégsem csinál semmit.
Sajnos az ember nem válogathatja meg a rokonait. Szerencsésnek tartom, hogy anya másik tesóját és családját szeretem.

De most leginkább tényleg ez a Vadóckás álmom érdekelne. Szerintetek mit jelent? Azon kívül, hogy hiányzik. Tudom, tiszta hülyeség, mert ilyen nincs és nem is történhet. De mégis... amikor ott magamhoz öleltem, az nagyon jól esett.

Vadócka

Azt hiszem, nem kéne többet róla írnom. Viszont ez a bejegyzés nagyon kikívánkozik belőlem, úgyhogy egye fene, megosztom veletek :)

Vadócka különleges kiscica volt, ez tény. Az jár a fejemben, hogy talán a fajtát is rosszul tippeltem meg, és fajtiszta maine coon lehetett - hiszen még csak most kezdett el nőni a szőre. Nem tudom. Mindenesetre hiányzik. Ezen nem változtat semmi.

Azt hiszem, ha másképp csinálom aznap... nem itt kötünk ki. Nem tudom. Az is lehet, hogy akkor máskor ütik el őt, és ha nem vagyunk itthon, valakinek a kerekei alatt hal meg - nem pedig itt, a meleg irodában.
Még mindig úgy gondolom, megérdemli az a halált, aki miatt meghalt. Tudom, tudom, nem szabad ilyesmit kívánni. De az érzéseimet képtelen vagyok megváltoztatni.

Amikor idekerült, tényleg szeretett volna mindenkit keresztben lenyelni - ha felé nyúltam, rám fújt, és mérgesen méregetett. Ahonnan elkerült, bántották - a viselkedése, a pár szál rövid bajsza (a többi volt vagy 5 centi), mind-mind ezt sugallta. Ahogy betettük őt a garázsba, eltűnt a fagyasztó alatt, és vagy onnan, vagy a cipős szekrény, vagy a szerszámos szekrény alól került elő. És mégis, nekem sikerült megszelídíteni őt.

Emlékszem, mennyire szerettek a kerti székek tetején ücsörögni - nyár óta egymásra vannak pakolva. Azóta, hogy Vadócka elment, Folt nem akar ott ülni. Valahol meg is értem, biztosan rá emlékezteti. Mindig összebújtak, én meg azzal is vacak abroszfélével, amivel eredetileg a székeket takartuk le, bebugyoláltam őket.
Nem gondoltam, hogy ilyen hamar elvesztem őt, így nem is készült róla egyetlen fénykép sem. Pedig tesóm állandóan fotózza az állatainkat, nem értem, neki miért nincs. Oké, én is csinálhattam volna képeket - mégsem tettem, pedig ez is egy volt a rengeteg pillanat közül, amit megörökíthettem volna.
Azt is érdemes lett volna lefotózni, ahogy egy régi dobozzal játszanak: Folt a dobozban, Vadócka a doboz tetején volt, és onnan kapadoztak egymásért. Rettentően aranyosak voltak...
Akárcsak akkor, mikor az udvaron kergetőztek.

És ahogy így elmélkedem, még élete utolsó estéjén is rengeteg képet készíthettem volna róla. Akkor még reménykedtem, túléli. És egész éjszaka úgy tűnt, így is lesz. Rengeteg apró momentum volt, ami fotóképes lett volna.

Csak azt bánom, nem figyeltem oda jobban, és mikor elkezdett kiszökdösni a szembe szomszédtól kaját lopni - pedig mi is rendesen etettük -, nem tettem a kapu elé azt a farudat, amit annak idején Negró miatt kellett. Mikor a menhelyről idekerült a kis fekete kutya, kifért a kapu alatt, és állandóan kiszökött utánunk. Apa összecsavarozott két hosszú falécet, amit nem tudott a kutya félrelökni. Igen, azt kellett volna odatenni, most már belátom. Akkor talán nem itt tartanánk, és csak attól kellene félnem, Lizi, a németjuhászunk összenyalja szegényt.

Az élet kegyetlen

Ma már sokadjára kértem Tőle bocsánatot, noha tudom, ezzel nem hozom vissza. Még jó ideig keseregni fogok ezen, és szerintem nem meglepő. Hozzám állt a legközelebb, én szelídítettem meg - mikor húgom egy dobozban hazahozta, leharapta volna az ujjaimat, mikor felé nyúltam.
Nem csak nekem, hanem a másiknak is hiányzik - ugyanis nem igen találja a helyét. Nem jön ki a garázsból, csak ha van kint valaki. Pedig ezelőtt mindig mindketten kint voltak.

És minta címben is írtam, sokadjára kellett szembesülnöm a ténnyel: az élet kegyetlen. Főleg akkor, mikor olyat vesz el, akit igazán szeretsz.

Azt hiszem, az emberek totál felelőtlenek - lásd a sok balesetet. Mindenki tép padlógázzal, nem számít, kit üt el. Bár nem kell a balesetekig elmenni, vegyük alapul a sok sünit, akiket az úton találsz reggel. És soha, senki nem viszi ki őket az út közepéről. Csak egyszer láttam, hogy még reggel az úton volt, délutánra már az út mellé került egy halott süni. De amúgy ilyesmivel nagyon kevesen törődnek. Pedig szerintem ez is mutat valamit. Oké, néha tényleg alig lehet őket észrevenni. Sötét van, ők meg picik.

De könyörgöm, a kutyámat is nappal ütötték el, és a macskámat is. Alacsony volt mindkettő, oké, de basszus, a sofőr meg hová tette a szemét? Nem hiszem, hogy egy fekete kiskutyát fényes nappal olyan nehéz lett volna észre venni. A macska meg oké, kiszaladt a tuják alól, de őt sem lehetetlen meglátni, ha nem épp előttem bukkan elő, akkor meg főleg. Nem értem a sofőröket, egyáltalán hol szerzik a jogsit. Mert mindenki tudja, hogy az oktatóval mindent szabályszerűen csinálnak, aztán meg mintha mindent elfelejtettek volna - tisztelet a kivételnek. Velem is megesik, hogy hosszú percekig állok a zebránál, mire végre lesz valaki olyan kegyes, és átenged az út túloldalára. És ha elütnének a zebrán? Az az én hibám lenne... pedig állítólag kötelező megállni, ha vannak a zebránál. Na mindegy.

Néha nem tudom hová tenni az ilyeneket. És mindig, ha egy elütött sünit látok, elszomorodom. Mert egyszer mindenki így végzi - meghal, és nem biztos, hogy lesz mellette valaki. A többi ember pedig egyszerűen csak átlép majd felettük, mert nem tudják, ki ő, kit szeretett, ki szerette, milyen élete volt... egyszóval semmit sem tudnak róla.

Jobb hír viszont, hogy újra írni kezdtem. Próbálok nem állandóan a cicára gondolni, és úgy nagyjából ez ki is kapcsol. Ami jó is, hasznos is. Elméletben hamarosan befejezem a Helyey Wolf különleges élete című történetemet, aminek majd készül a második része is.

Apró furcsaságok

Újra jelentkezem - egy nap kétszer. Ez rekord :)

Lényeg a lényeg, ma volt pár furcsa dolog. Például reggel - oké, délben -, amikor bementem enni adni a macskának a garázsba, odajött hozzám, Simogattam, dorombolt. Aztán dorombolva mászkált a növények között, amik a telet ott vészelik át cserepekben. És kicsit távolabb tőlem leült, majd oldalra esett, mint mikor játszott a másik cicával. Azt hiszem, a kislány nem ment el teljesen. A lelke itt maradt, ezt viszont csak az állatok látják. Néha szeretném azt látni, amit ők. Akkor nem állnék olyan értetlenül a helyzet előtt.

Rájöttem, hogy minden hiányzik a másikból. Hogy minden ajtónyitáskor besurranjon és elbújjon a cipős szekrény alá... hogy felugorjon az ölembe, hogy simogassam meg... hogy az ölemben aludjon, dorombolva egy keveset a másikkal együtt, míg én netezem... hogy miközben itt fekszik az ölemben, és fürdik, a kezemet is megnyalogassa... minden apró dolog, amit mindennaposnak tartottam. És sikerült megint megríkatnom saját magam^^ na sebaj, azt hiszem, lesz még pár ilyen pillanatom.

Gyászjelentés vagy amit akartok...

Hát, nehezen, de túléltem a tegnapot. Ott akartam lenni, mikor apa eltemeti őt, de... amikor kimentem, és megláttam a holttestét... vissza kellett jönnöm zsepiért. És nem várták meg, míg visszaérek. Még akkor is úgy tűnt, mintha nagy fájdalmai lettek volna, pedig tudom, hogy akkor már nem érzett semmit.
A másik legrosszabb dologgal pedig még este szembesültem: egyáltalán nincs képem a cicáról. Egyik pillanatot sem találtam elég jónak ahhoz, hogy lefotózzam - pedig visszagondolva rengeteg fotóalkalmas pillanat adódott.

Megpróbáltam belőni, milyen fajta lehetett. A hosszú szőrű perzsa-házicica keverék és a maine coon-házicica keverék közé sikerült belőni. Vagy ez, vagy az. fajtiszta nem lehetett, mert a perzsához nem volt eléggé nyomott az orra, maine coon-hoz pedig nem volt elég hosszú a szőre - bár ettől függetlenül lehetett az, nem tudom, középhosszú szőrű van-e. (A képen Main Coon fajtájú cica van - a kép a netről van.)


Valahogy így nézhetett volna ki, ha felnő - valószínűleg fele ekkora bundával, és cirmos mintázattal, és kicsit hosszabb szőrrel a fülében. Hát, tény, ami tény, nagyon szép cica lett volna belőle, és kicsiként is nagyon aranyos volt.

Valahogy majd csak túlteszem magam rajta... csak idő kell...

Még annál is rosszabb...

Igen, tudom, tegnap még reménykedtem. Angol versenyen voltam, utána hívtam anyát. Akkor tudtam meg, hogy az én kicsikém meghalt. :( Pedig tegnap még úgy tűnt, túléli... de délutánra rosszabb lett, agyvérzése lehetett, ami elérte az idegközpontot - már alig tudott lábra állni, leginkább a hátsó lábaival tolta magát előre, és közben keservesen sírt... de amikor másodjára vittük a dokihoz, még mindig azt mondta, hogy nem szenved. Akartam hinni neki, de tudtam, hogy téved. Láttam a szemében a cicának, hogy igenis szenved, de miattam megpróbál életben maradni. Kértem rá, hogy maradjon velem... azt hiszem, ma már leginkább csak abban reménykedtem, hogy hazavár a halálával. Mellette akartam lenni... de nem várt meg, míg én egy másik iskolában töltöttem az időt, ő föladta. :( A lányok szerint nem akarta, hogy vele legyek, ezért is várta meg, hogy hosszabb időre elmenjek.

Én viszont - hiába tudom, hogy nem teljesen igaz - hibásnak érzem magam. Ha talán fél perccel később engedem ki játszani... nem üti el valami marha. Mint tavasszal... tavasszal elkóborolt a macskám. Ha hamarabb abbahagyom az ostoba tételek magolását, akkor nem megy el, és nem történik vele valami, ami miatt nem tud hazajönni.
Nem vagyok bosszúálló típus. De most még is azt kívánom, hogy aki elütötte őt, szenvedjen háromszor annyira, mint ő. Nem érdemelte meg, hogy meghaljon.

Tudnom kellett volna! A másik érezte, nem engedte, hogy hozzábújjon. Fújt rá, és odébb is szaladt tőle. Már tudom, hogy ő már akkor tudta, hogy meg fog halni a kicsi barátja. Talán érezte halál szagát, nem tudom, de... ha ezt már tegnap tudom, megkönnyíthettem volna a kislány szenvedéseit. Nem kellett volna ennyi fájdalmat kibírnia...

Míg hazafelé sétáltam a versenyről, elsirattam mindazt, ami még közösen ránk várt volna. Kiscicák, boldog, hosszú élet... de ehelyett csak néhány boldog hónapot tudtam neki adni. Igen, ez is valami, de most nem vigasztal. Legszívesebben eltűnnék örökre a szobám falai közt, de nem tehetem. Van még egy másik cica, aki miatt nap mint nap fel kell majd kelnem. És tudom, hogy kell majd mellé egy társ, aki sosem pótolhatja ezt az elvesztett részét az életemnek. Nem ugyanaz, ha elvesztesz egy házikedvencet, és veszel helyette egy újat. A régit sosem pótolhatod, csak egy újabb állat lesz része az életednek.

Azt hiszem, még sok ilyen jellegű veszteség vár rám, de... akárhány házi állatunk volt, mindet sajnáltam, mikor elpusztultak. Viszont az utóbbi néhány évben kezdtem igazán kötődni azokhoz, akikkel megosztjuk az életünket. És csak mostanában lettem nagy macskapárti... és úgy hiányzik. Pedig még el sem temettük - nem találtunk még neki megfelelő helyet. De majd most kimegyek, és azt hiszem, tudni fogom, hol lesz neki a legjobb nyughelye. És talán majd egyszer... viszontláthatom...

Rossz hírek

Már lassan két órája, hogy valami rettenet nagy barom állat elütötte a macskámat. Igazándiból még kiscica, talán ezért - meg azért is, mert nagyon megszerettem - is fáj annyira a tudat, hogy elveszíthetem. Elvittük dokihoz, adott neki két injekciót, és azt mondta, még visszajöhet a kómából. Úgy néz ki, megmarad - már mocorog a dobozban. Valószínűleg elharapta a saját száját, onnan jöhetett az a sok vér, mert a doki nem talált rajta komolyabb sérülést. Esetleg az orra az, ami még eltörhetett, meg agyrázkódás. Ha túléli, van Isten. Még soha semmit nem akartam ennyire az életben, szóval sikerülnie kell. Túl kell élnie.

Kicsit depis lett ez a bejegyzés, de ez van. Muszáj volt kiírnom, ami most bennem van....

Most, órák elteltével kicsit színesebben látom már a világot, mert nagyon úgy néz ki, hogy a cica túléli. Még mindig alszik - mióta hazahoztuk, nem csinál mást -, de szerintem ez egy jó jel. :)
És csak most látom, mennyire sötét lett mindaz, amit írtam^^ hát, ez is én vagyok...^^

És most látom, hogy négy(!) hónapja nem írtam új fejezetet a Heyley Wolfos sztorimba... na, de már csak pár oldal kell hozzá, és végre fel tudom majd tenni :) Ami késik, nem múlik.

Kirándulás

Sziasztok! Csütörtökön osztálykiránduláson voltam Pesten. Valójában tanulmányi kirándulás volt. Mivel kereskedő osztály vagyunk (vagy valami másért, nem tudom), az osztályfőnök elvitt minket a Nemzeti Bankba. Ez volt a tanulmányi része. Voltunk még az állatkertben, és a Westendben is.

De kezdjük a legelején. A hatórási vonattal indultunk. Az egyik barátnőm bent aludt nálunk. Reggel ötkor keltünk, de még vagy fél óráig csak néztük egymást, hogy fel kéne kelni. Végül persze felkeltünk, én lent öltöztem, ő fent, a szobámban. Gyors fésülködés, macskaetetés, és anya már vitt is minket az állomásra. 5:55-kor az osztályfőnök még sehol sem volt, az egyik osztálytársam pedig felhívta, hogy siessen, mert mindjárt indul a vonatunk. A tanárnő persze néhány perc alatt már ott is volt, és ahogy később mondták a többiek, még hányni is volt idő. persze ilyesmi nem történt xD.

Nos, hatkor indult a vonat, hét körül volt fent Szegeden. Odafele lassabbnak tűnt, mint hazafele... Na szóval, Szegeden rohantunk, hogy elérjük a csatlakozást, mivel ott alig volt időnk átszállni. A vonatot elcsíptük, és fülkés vagonban ültünk. Nálunk nyolcan ültünk abban a kabinban. Az egész utat végignevettük, oda is, vissza is.
Na szóval, 9 körül értünk fel. Isteni volt felállni a sok órás ülés után. A nyugatitól elsétáltunk az állatkertig, ami nem egy rövid táv volt. Ott nem nézelődhettünk túl sokat - kinek ez, kinek az az élmény maradt ki. De nem maradhattunk bámészkodni, időre mentünk a Nemzetibe. Talán 1 órára, de nem vennék rá mérget.

A bankban először egy előadást kellett végighallgatnunk a hitelekről, utána pedig "randalírozhattunk" a látogatóközpontban. Nyomtattunk saját pénzt, amin a képünk szerepelt, és egy fabatkát ér. Volt egy mérleg, ami kiszámította, mennyit ér az, aki rááll - megmondta, mennyit érsz, ha aranyból, ha 5 forintosokból, ha 1 és 2 eurósból vagy. Volt egy játék, amin ha 180 körüli pontot értél el, kaptál egy milliós tömböt. Az osztályom 20 milliót kapott. Igen, jól olvasod, 20 milliót. Igen ám.. ezek az 5 milliós tömbök ledarált pénzek voltak. Kis hibával, gyűrődéssel, esetleg szakadással... és már kerültek is a darálóba meg a présbe. Igazándiból elmondhatjuk, hogy milliomosok vagyunk csak... semmire sem jó az a tömb, amit kaptunk xD. Elmondhatom magamról, hogy megemeltem egy aranytéglát... röpke 12 kiló... az ólom- és vastéglák 5 kiló körül mozogtak, azokat félkézzel gond nélkül felemeltem - hiába, nehezebb táskával mászkálok egyes napokon az iskolába. Az aranytéglát alig bírtam fél kézzel megemelni, de sikerült :D

Miután végeztünk a Nemzeti Bankban, visszasétáltunk a Nyugatihoz, a Westendbe. Eleinte céltalanul kóvályogtunk, végül ebédeltünk a mekiben ( 4 körül ebéd xD), végül én vettem egy BRAVO-t, Lyni pedig az újdonsült unokahúgának egy plüss Fülest.
Ötkor indultunk haza. Szegedig ugyanolyan fülkéssel mentünk. Az utolsó másfél órára beült hozzánk egy srác, aki szintén abba az iskolába járt, amibe mi. Szerintem már az első két percben kikészítettük, de kitartó volt, Szegedig velünk maradt.

Szegeden megint szaladtunk, hogy elérjük azt a vonatot, amivel hazajuthatunk. Otthon elmeséltem, mi történt Pesten, macskát etettem, fürödtem, és fél 10-kor már az ágyban voltam. 10 körül már szerintem aludtam is, hiába, kimerítő nap volt.

Elég volt!

"Elég volt, hogy folyton vádolsz,
Feldúlt szívem nem rád vár!"

Szólhatna erről is a bejegyzés. De nem. A bálnak szentelem ezt, és reményeim szerint már csak akkor írok ebben a témában, ha végre lezajlott az egész tortúra. Hát, kezdjük ott, hogy lett egy újabb vita a koreográfust illetően. Mert hogy aki szokott lenni, az unalmasat csinál, mondták páran... azaz egy, illetve esetleg két ember. Unalmas - vagyis a nép képtelen egy bonyolultabbat betanulni. Nem vállal latint - ami érthető, fehér ruhában lehetetlen, és ők márpedig nem akarnak átöltözni. Latint pedig csak színesben lehet, és nem menyasszonyi ruhákban. De persze ezt ők nem tudják felfogni.
A történelem tanárnőnk, aki szervezi ezt az egészet, elmondta ugyanezt, amit néhány sorral feljebb én is leírtam. Ha nem tudják, illetve lusták megtanulni a bonyolult koreográfiát, akkor mások számára talán egy idő után unalmassá válik nézni a táncot.
Viszont, a táncpár, akiket fel akarnak kérni... ők az isten! Na persze. Csak ők többet kérnek a táncokért, mint az, aki éveken át tanította az iskola táncpárjait. És nem egy-két ezer a különbség, hanem jóval több. De kérvényt írtak az igazgatónőnek - megjegyzem, facebook-os segítséggel - ebben az ügyben, és voltak olyan marhák (már bocsánat, de így van), akik aláírták. Én semmit sem írok nekik alá, aztán még nekem lesz belőle bajom. Meg abban is igaza van az egyik barátnőmnek (szintén nem nevezném nevén), hogy nem ismerjük magát a koreográfust, csak hallomásból kapott információink vannak. Ahogy a táncpárról is. De ők tudják. A Facebook végzős csoportjából is kiléptem. Úgysem olvasom, felesleges. És nincs kedvem ilyeneket olvasni.

Igen, tudom, hogy ezt is a jó oldalról kéne szemlélnem. De ilyet nem látok, csak a szomorú tényeket.

És egy vicces dolog: egy másik jó barátnőm (huh, egyre bonyolultabb, hogy nem írok neveket...) anyja azt tanácsolta, kapjuk el a felbujtót, és verjük meg xD.

Na, valami vidámabb téma. Ma volt az iskolámban egy, a Zene világnapja alkalmából készült előadás. Énekeltünk, voltak, akik zenéltek, táncoltak. Talán találok egy videót... :)

Bemutatkozás

Sziasztok!

Azért hoztam létre ezt a blogot, hogy kipróbáljam, milyen is e-naplót vezetni. No meg azért is, mert mostanában történnek olyan dolgok az én életemben is, amit szívesen megosztanék a nagy világgal.

Először is bemutatkoznék: a nevem Linda. Májusban töltöttem a tizennyolcat.
Mint a rövidebb bemutatkozásomnál is olvashatjátok, több szerepjátékos oldalon is megtalálható szoktam lenni; valamint íróként is próbálok jeleskedni. Rengeteg, körülbelül 30 történetet írok, ebből egy vers, egy pedig egy befejezett novella. Szóval ha úgy vesszük, és jól emlékszem a mennyiségre, jelenleg 28 történetet írok - egyszerre. Persze, van, ami megrekedt... de azért én reménykedem benne, hogy egyszer befejezem. :)

Szeretek olvasni, rajzolni, és legújabb hobbim a tánc... ami sportnak is tekinthető, vagy nem? :S A lényeg, hogy szeretek táncolni :D Február környékén kezdtem el az X-treme Hip-Hop suliban táncolni, és azóta sem hagytam fel vele.