A néger diliháza & A bagoly válaszol - dolgozat

Sziasztok! Befejeztem, beadtam a szemináriumi dolgozatomat. Lassan tíz nap telt el a beadási határidő lejárta óta, én pedig elérkezettnek láttam az időt, hogy megosszam veletek az írásomat. Az olvasónaplóm lett kibővítve, ezért lesznek benne olyan elemek, amiket már az előző bejegyzésben láttatok.

Amikor elolvastam A bagoly válaszolt, egyértelműnek tűnt számomra, hogy leginkább egy őrültek házában játszódhat, vagy egy bolond lány fejében. Amikor elkezdtem A néger diliházát, rájöttem, hogy a kettő összetartozik, és össze kell kapcsolnom őket.

Szerintem mindkét darab ugyanazt a megsemmisülést, őrületet mutatja be. A bagoly válaszol esetében minden szereplő valaki, aki még valaki, aki egy harmadik személy. Legegyszerűbben úgy lehetne ezt megmagyarázni, hogy tudathasadásos állapotban vannak. A színen úgy jelenítik meg őket, hogy egy-egy ruhadarab emlékeztet rá, kik voltak az előző megjelenésükkor. Szerintem azonban ez az egész csak a főszereplő lány, Clara fejében játszódik. Csak ő látja a cellát, a régi, híres angolokat, a halott apát, az anyját.
A mű helyszínéül egy metrókocsi szolgál, amibe ki- és beszállnak az utasok. Clara jegyzetlapokat szorongat, de mikor valamit le akar írni rájuk, mindegyik kiesik a kezéből, és összekeveredik. Ez lehet az összekuszálódott gondolatok jelképe is, vagy akár az őrületé. Minden összekavarodott a lány fejében - ezért lát már régen elhunyt, híres és nemes angolokat; ezért hiszi, hogy cellában van, holott csak a metrón utazik. Ezért hiheti azt is, hogy az egyik utas a halott apja. Ez lehet az oka annak is, hogy minden beszálló utasban egy-egy, számára ismerős személyt vél felfedezni.
A néger diliházában is tudathasadásos karakterről van szó. Sarah, akinek nagyon hasonlít a neve A bagoly válaszol főszereplőjére, ebben a betegségben szenved. Sok alteregója van, mindnek saját akarata. A történet szerint ő valóban diliházban van. Azt hiszem, az alteregóin keresztül meséli el saját történetét. Neki is, minden énjének, és az anyjának is sűrű csomókban hullt a haja. Az anya meg is kopaszodott, mielőtt még kórházba került és meghalt volna. Mindenki ugyanúgy kopaszodik, mint Sarah anyja. Ezért gondolom azt, hogy ez valójában Sarah története.

Egy fekete férfi megerőszakolta őt, ő pedig megölte ezt az embert. Később diliházba került, kihullott a haja is, és legvégül felakasztotta magát. Ahogy állítólag az apja tette… de ezzel ellentétben áll az, hogy minden alteregó azt állította, hogy ő verte szét a férfi arcát egy fekete maszkkal. Az is lehet, hogy ez a két ember nem egy és ugyanazon személy. Minden más szereplő úgy tudja, a férfi öngyilkos lett, nem pedig megölték. Egy Patrice Lumumba nevű fekete férfit azonban megöltek ugyanazon az éjszakán. Szerintem Patrice Lumumba és az öngyilkos férfi két külön karakter. Sarah megölte Patrice Lumumbát, míg a valódi tettes felakasztotta magát. Nem azt ölte meg, aki megerőszakolta őt, hanem egy másik, valószínűleg ártatlan férfit. Ezt a férfit nem biztos, hogy így hívták (ennek ellenére mindenki így hivatkozik rá), de ő is beépült Sarah énjei közé – ezzel a névvel.
A mű végén Raymond, az őrült férfi szavai elgondolkodtattak… ő azt állította, hogy ismeri Sarah apját, aki valójában orvos, tele van a háza keleti szőnyegekkel, régiségekkel, romokról készült fényképekkel. Egy fehér nő a felesége. És fehér üvegasztalon eszik. Vagyis elérte mindazt, amit Sarah akart. A lány ugyanerre vágyott, állandóan ezt hangoztatta. Nem csupán ő, a különböző énjei is ugyanezt mondták. Ez volt az, amit mindenáron el akart érni, hogy valóban fehér lehessen, ne pedig félvér. Ezen tárgyak és szokások által valóban fehérnek számított volna.
Ez is azt támasztja alá, hogy Sarah csak kitalálta, hogy az apja megerőszakolta az anyját. Különben miért lennének házasok? Miért élnének együtt? Valószínűbbnek tartom, hogy Sarah-val történt meg minden, nem az anyjával – ő csak kivetíti, és saját magát fogja fel az erőszakból fogant gyermeknek. Az is elképzelhető, hogy neki is született egy gyereke, és ez volt az, amit nem bírt elviselni. Ezért ölte meg Patrice Lumumbát. Tévedett ugyan, de a betegsége nem múlt el az elégtételtől. A tudata több énre hasadt, és ezek az ének sosem tudtak többé egyetlen, igazi Énné válni. Végül ez a széthasadás vezethetett Sarah öngyilkosságához is.
Akkoriban még nem ismerték a szülés utáni depresszió fogalmát, ezeket a nőket is elmeotthonba vitték. Az is lehet, hogy Sarah ebben a betegségben szenvedett, de nem tudták megfelelően kezelni, hiszen nem tudták, mivel állnak szemben – olyan kezelést kaphattak, mint az elmeháborodottak. A nem megfelelő kezelések okozhatták a lány tudatának szétesését, a többi én kialakulását. Eleinte nem volt tébolyodott, ám a kezelések következtében valóban azzá vált.
Az öngyilkosságához is ez a tébolyultság vezetett. A darab végén egy szétroncsolt kezű férfi akarja elkapni őt. Noha mindez csak Sarah fejében létezett, számára teljesen valóságos volt. Szerintem a férfi a bűntudatot jelképezte, amit a lány érzett a gyilkosság óta. A bűntudata volt jelen mindenütt, az akart érte eljönni, nem az apja. Sarah képtelen volt elviselni a bűntudatot, végső megoldásként pedig felakasztotta magát. Az apja, a legsötétebb néger, a bűntudat végül eljött érte.

A bagoly válaszolban az írónő megmutatta, hogyan viszonyul mindenki a fekete emberekhez. Az afrikaiak helyzete abban a korban nem volt könnyű, hiszen minden egyes fehér ember tele volt rasszizmussal, és feljebbvalónak érezte magát. Nem gondoltak arra, hogy ezeknek az embereknek is ugyanannyi joguk van mindenhez, mint nekik. Úgy vélték, ezek az emberek állatok, amik csak arra jók, hogy dolgozzanak. Megvetették őket, és ez volt az oka annak, hogy Clara azt hitte, börtönbe zárták – csak azért, mert összeesett és meghalt az apja. Úgy érezhette, mindenki látja a veszteségét, és megbélyegzik, bebörtönzik őt.
A néger diliházában ezzel szemben szerintem az mutatkozik meg, hogy a feketék mit gondolnak az amerikaiakról. Nekik is megvannak az előítéleteik. Raymond a darab végén azt mondja, hogy Sarah apjának felesége egy fehér ribanc. Ez arra utalhat, hogy nem szereti, sőt, utálja a fehéreket. Ő is ugyanolyan ellenszenvvel viseltetik irántuk, mint ahogy a fehérek a feketék iránt.

Nem csak ez a párhuzam az, ami összeköti a két művet. A néger diliházában megtudjuk, hogy Sarah anyja éjjelente a baglyokkal teli fáknál sétált, és beszélt hozzájuk. Csak éjjel kelt fel, és kiment a házból, hogy ne kelljen a gyerekével törődnie. A baglyok voltak a barátai, nekik panaszkodott. Szerintem a nő megkönnyebbült, hogy valakinek elmondhatta, mi bántja őt.
A bagoly válaszol címét és a történet szálát is hozzá lehet kötni A néger diliházához: a legvégén Clara bagollyá változik, és huhog. A fehér asszony panaszaira a bagoly válaszol a saját, panaszos huhogásával.

Azt hiszem, itt az ideje, hogy a címekről is írjak. A néger diliháza – vagyis Sarah diliháza. Ő a néger, aki ide be van zárva. A műben ki is jelenti, hogy: „Úgy tapasztalom, nincsenek más helyek, csak az én diliházam.”
A diliház jelen esetben nem metafora, hanem valódi, elmezavarodottak számára épült létesítmény. Ilyen helyeken éltek azok, akik nem tudtak beilleszkedni a társadalomba, nem tudtak megfelelni valami okból kifolyólag a normáknak. Sarah azért kerülhetett ide, mert tudathasadásban szenvedett, több énje volt. Az lehetett a kiváltó oka a betegségének, hogy megölte a férfit, aki bántalmazta őt.
Az angol címe Funnyhouse of a Negro. A funnyhouse-t többféle módon is lehet értelmezni. Itt van egyfelől a diliház, másrészt viszont jelentheti az öröm forrását, annak házát is – tükörfordításban. Ez maga a vidámpark. Az öröm háza jelen esetben sehol sem vehető ki, hiszen a műben minden érzelem kivehető, csak az öröm nem. Minden Sarah-én bosszúszomjas, dühös, magányos, fél, és egy kicsit őrült.
A funnyhouse-t másfelől a vidámparkokban felállított Tükrös házként is lehet értelmezni. Ezek a tükrök eltorzított képet mutatnak az előttük állóról. Ha így értelmezzük, akkor maga Sarah a tükör, az énjei pedig a társadalom torz képei. Minden énje egy-egy társadalmi rétegnek mutat torz tükörképet. Viktória Regina Királynő és Habsburg Hercegnő az akkori társadalom úri rétegeit képviselik, és kisarkítva mutatják be viselkedésüket. Ők voltak azok, akik nem akartak tudni a fekete társadalom növekedésről. Ők is, mint a társadalom többi rétege, lenézték és megvetették ezeket az embereket.
Patrice Lumumba a feketéket képviseli, azonban ő is el van torzítva – a fehérek sztereotípiái formálták. Azt hitték, a feketék barbárok, és úgy is bántak velük Ez a műben a férfi meggyilkolásánál mutatkozik meg. Brutálisan gyilkolják meg őt egy olyan tettért, amit el sem követett. Akkoriban jellemző lehetett, hogy ha bűncselekmény történt, először a közelben élő vagy dolgozó feketéket vették elő. Azonban ha egy feketét érte a kár, esetleg meggyilkolták, nem mindig törekedtek arra, hogy elkapják a tettest. A fehérek nem foglalkoztak annyit és annyira a fekete társadalommal, mint a sajátjukkal. A történetben senki sem tudja, ki ölte meg Patrice Lumumbát – ez az a tükör, amit az írónő a fehéreknek mutat. Felhívja a figyelmet az igazságszolgáltatás hiányosságaira.
Jézus a túlbuzgóan vallásos, Afrikába költöző misszionáriusokat jelképezi. Sarah apja és anyja visszatért szülőhazájukba, hogy a keresztény hitet szélesebb körben is elterjesszék. A vallás azonban nem így működik, nem lehet senkit sem rákényszeríteni, hogy higgyen valamiben, ami eltér a saját hitétől. Ezt úgy oldották meg, hogy a meghódított terület vallására próbálták ráhúzni a kereszténységet. Az ünnepeket a pogánynak ítélt vallás ünnepei idejére tették, ezáltal akarták elhitetni velük, hogy ugyanabban hisznek, és a vallásuk csak egy kicsit változott meg. A misszionáriusok - védőoltás hiányában - gyakran kaptak el betegségeket. Azok, akik Afrikából emigráltak az Újvilágba, nem voltak ilyen veszélyben, hiszen az ő szervezetük hozzá volt szokva az afrikai a körülményekhez, vírusokhoz. Ám a fehér misszionáriusok kitették magukat az ismeretlen betegségeknek és a számukra élhetetlennek vélt körülményeknek. Úgy vélték, ezzel a tettel később a Mennyországba jutnak, földi létükben pedig hatalmas tettet hajtanak végre - ha sikerrel járnak. Ezek az emberek általában mártíroknak gondolták magukat, és még a veszélyes, esetlegesen kannibál törzsekhez is elmentek. Úgy hihették, hogy ez a kötelességük: megtéríteni minden egyes embert a Földön. Valószínűleg nem sokan tértek vissza Amerikába, mert vagy az ismeretlen betegségek győzték le őket, vagy az ellenséges törzsek végeztek velük.

A bagoly válaszol címe szerintem a történet végére utal, ahol Clara maga is bagollyá válik, és huhogni kezd. A bagoly jelképezhet egy olyan embert is, aki – a mondás szerint – bölcs, mint a bagoly. Ám ilyen karakter nem jelenik meg a műben. Senki sem mond olyat, ami valóban bölcs állítás vagy meglátás lenne – így csak a szó elsődleges jelentésén indulhatunk el, ami valóban a madár.
A bagollyá válás motívuma azonban jelképezhet egyfajta beavatást is. Amikor az ember életében véget ér egy korszak, bölcsebbé, érettebbé válik. Ez esetben beszélhetünk új tudás megszerzéséről is. Clara talán képessé vált arra, hogy kilépjen az általa cellának ítélt tudata kapuján, és teljes életet éljen. Úgy vélem, ez a jelenet azt is jelentheti, hogy feldolgozta az apja halálát, és immár képes tovább lépni.

A két műben nem csak a megjelenített őrület a közös. A két főhősnő, Clara és Sarah is nagyon hasonlítanak egymásra. Nem csak a nevük egybecsengése miatt, hanem a beszélő neveik miatt is. Ezek a nevek azt árulják el, hogy mindkét lány önmagát próbálja megtalálni egy teljesen más, számukra szokatlan és idegen világban.
Clara Passmore vezetékneve azt árulja el, hogy a lány szeretne fehérré válni. Az angol „more” többet jelent, a „pass” szótag pedig jöhetett a „passing” kifejezésből is. A gyarmatosítás után, Amerikában jelent meg ez a kifejezés. A szó azt a jelenséget írja le, mikor a fekete közösség megpróbált fehérré válni. Ez általában életstílusbeli változtatást jelentett – a négerek felvettek jellegzetesen fehér szokásokat. Így próbálták elérni, hogy ne nézzék őket kívülállóknak. Ezért mondhatjuk, hogy Clara egyre jobban fehér szeretett volna lenni.
A történet szerint Clara-t örökbe fogadta egy fehér család. Ez is lehet egyfajta fehérré válási folyamat, hiszen ez esetben ő is fehérré válik. Felveszi az örökbefogadó szülők identitását, szokásait – megfeledkezve gyökereiről. Ha csecsemőkorában vagy pár éves korában fogadták őt örökbe, nem is emlékezhet rá, honnan jött. Mivel nem tudja, honnan származik, fehérré szeretne válni, hogy jobban hasonlítson a nevelőszüleire.
A lány keresztneve is beszélő név. A keresztény vallásban él egy Szent Klára nevű nőalak, aki megalapította a klarisszák apácarendjét. Ez is lehet a fehérré válás része, hiszen a fehérek egyik szentjéről kapta a nevét. E mögött az is állhat, hogy a lányt talán csecsemőkorában fogadta örökbe a tiszteletes és annak felesége, ezért még nem volt neve.
A Clara név jelentése többek között a világos is. Ez is utal a fehérré válásra, mert ezzel a névvel „kifehérítik” a lányt. Ha elképzelünk egy Clara-t, nem fekte, göndör hajú lány jelenik meg a lelki szemeink előtt, hanem egy világos bőrű lány. A szülők a lány nevét használták arra, hogy a fehér társadalom valamilyen szinten elfogadja őt.
Clara történetét fel lehet fogni identitáskeresésként is. Ezért Clara, aki Ő, aki a Fattyú, aki a Bagoly. Mivel örökbefogadott fekete gyerek, nem tartozik sehová. A befogadó szülei talán szerették őt, de a társadalom nem fogadta be a lányt. A fehérek szemében ő fekete, a feketéknek pedig nem számít feketének, mert fehér családban él, köztük nőtt fel. Azért van neki is sok énje, mert keresi önmagát. Clara Passmore lehet a valódi neve. Azért gondolom, hogy így hívják, mert a tiszteletes az apja. Maga Clara is azt mondja, hogy Passmore tiszteletes az apja.
Fattyúnak azért hívják, mert a többi ember szemében nem tartozik a fehér családhoz. Mások szemében ő csak egy megtűrt gyerek lehet, akit a tiszteletes megpróbál megmenteni a kárhozattól. Sarah azt mondta, a fekete gonosz, és eredendően az. Ez valószínűleg tükrözi a kor emberének hozzáállását: úgy hihették, a négerek azért feketék, mert valami szörnyű dolgot tettek, és ez a szín örökre megbélyegzi őket. Aki fekete, az gonosz – és a Pokolra jut, örök kárhozatra lesz ítélve. A misszionáriusok ezért mehettek tömegesen Afrikába, hogy az ott élőket bevezessék a keresztény egyházba. Úgy hihették, ezzel megmenekítik őket a Pokol borzalmaitól.
Bagoly pedig azért lehet, mert idővel bölcsebbé válik, és megérti, ki is ő és hová tartozik valójában. Sarah-val ellentétben Clara megtalálja saját identitását – ezt is jelentheti a bagollyá válás. Azért lesz bölcsebb, mert már tudja, ki is ő. 
Néger-Sarah neve azért beszédes, mert az írónő szem előtt tartatja a lány hovatartozását. Nem engedi, hogy elfelejtsük, a lány fekete. Ezzel arra utalhat, hogy nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy honnan jöttünk, és kik is vagyunk. Ha levesszük a „Néger” előtagot, akkor Sarah, vagyis Sára marad. Ez is egy keresztény név, Sarah a héber bibliai Sáráról kaphatta a nevét. Sára Ábrahám felesége volt, és ő az első Ószövetségi mátriárka. Ez a név is úgymond „fehérít” a lányon, ezáltal kevésbé hat négernek.
Ha Raymond, a bolond férfi a mű végén igazat mond, Sarah félvér. Félig néger származású, félig fehér. Nem tudja eldönteni, mi is ő valójában. Ő is a „passing” folyamatában van, mert azt hajtogatja, hogy fehér akar lenni. A története lehet egyfajta identitáskeresés is – talán ez az oka annak, hogy több személyiségre hasadt. Azért lett több személyisége, mert nem tudta, hová is tartozik valójában. Mivel félvér, egyik közösséghez sem tartozik igazán. Talán a fehéreknek ő túlságosan fekete, míg a feketéknek fehér – egyik közösség sem tudja befogadni őt. Ezért a különböző énekkel próbálta meggyőzni saját magát, és azt az érzést próbálta ébreszteni önmagában, hogy tartozik valahová és számíthat másokra.
Annak idején a félvérek helyzete sem lehetett túl könnyű, őket is megbélyegezték fekete felmenőjük miatt. Sarah ezért akarhat igazán fehérré válni, ezért zavarja a tejeskávé színű bőre. Ma már számunkra ez a bőrszín egzotikusnak hat, de akkoriban ugyanúgy megvettették őt is, mint a feketéket – nem tekintették igazi egyénnek. Nincsenek olyan jogai, mint a fehéreknek, hiába él az ő országukban, hiába fehér az anyja. Úgy vélheti, ha fehérré válik, ha tényleg fehér lenne a bőre és egyenes lenne a haja, ha olyan szokásai lennének; akkor őt is emberként kezelnék. Közülük valóként.
Szerintem ezt támasztja alá az, hogy Sarah legtöbb énje fehér. Két fehér, uralkodó osztálybeli énje van, Jézus, és egy fekete, férfi énje. Az uralkodónők minden esetben arra kérik őt, meséljen nekik a fehérekről, a fehérségről. Nem akarnak négerekről hallani – ez jelentheti azt is, hogy a kor társadalma nem akart tudomást venni a fekete bevándorlókról. Noha körülvette őket a feketék társadalma, nem akartak foglalkozni vele.
Ezt a nemtörődömséget próbálhatja ellensúlyozni a fekete én, Patrice Lumumba, valamint Jézus. Jézus karaktere azt jelképezheti, hogy eredetileg ő is sötét bőrű volt – őt mégis elfogadta a világ, mint vallási jelképet. Őt ugyan kifehérítették – templomokban és képeken is fehér bőrrel ábrázolják őt -, de a mondanivalója nem változott: mindenkit el kell fogadnia a társadalomnak, bárhogyan is nézzen ki az egyén. Jézus azt is jelképezheti, hogy a fehér társadalom kisajátította magának a keresztény vallást, ezért lett az ábrázolásokon fehérbőrű a férfi. Az írónő Sarah-n keresztül világít rá erre a tényre. Szerintem azt is kimondja, hogy a vallás múlandó, hiszen Sarah a végén felakasztja magát. Ez a jelenet azt is jelképezheti, hogy semmi sem tart örökké, idővel minden megváltozik.
A mű végén Sarah-Jézus kijelenti, hogy megöli Patrice Lumumbát, az apját, mert fekete. Sarah ezt úgy érthette, hogy meg akar szabadulni a gyökereitől, el akarja felejteni a feketeségét. Nem akarja, hogy mások feketének lássák őt azért, mert az apja is az.

Szerintem Sarah azért nem tud beilleszkedni a társadalomba, mert görcsösen akarja azt. Arra vágyik, hogy másnak lássák, mint amilyen valójában – ezt pedig nem lehet megváltoztatni; vagyunk, akik vagyunk. Ha mindannyian elrejtenénk valódi önmagunkat, nem lennének barátaink. Mindenki egy maszkot viselne, akárcsak Patrice Lumumba – akit saját maszkjával vertek agyon. Ez arra is utalhat, hogy önmagunkat kell adnunk, nem pedig álarcok mögé bújni és azt mutatni, amit mindenki más látni akar. Az azt jelentené, hogy megöltük saját magunkat, hogy mások lehessünk.
A maszk azonban jelképezhet valódi, afrikai törzsi maszkokat is. Sarah egyik énje azt mondta, hogy a férfi mindig fekete maszkokat hozott – tehát ragaszkodott a gyökereihez, nem akarta elfelejteni, honnan származik. A maszkoknak különböző szerepei voltak a törzs életében, ám ezek mára már dekorációkká minősültek vissza. Valószínűleg ezek a behozott maszkok is ilyen célt szolgáltak.
Sarah és énjei azt mondják a darabban, hogy nem fognak bízni a barátaikban, és meg fogják vetni őket. Azok, akiket a barátainak gondol, nem lehetnek a barátai. A barátainkat a bizalmunkba fogadjuk, különben csak idegenek, vagy épp távoli ismerősök lennének. Ha Sarah nem bízik meg ezekben a barátokban, akkor ők nem is a barátai. Csak a látszat kedvéért vannak, nem pedig azért, hogy valódi funkcióikat betöltsék. A barátok segítik egymást, és megosztják egymással a különböző problémákat – hiszen egy kívülálló tisztábban láthatja a helyzetet, mint az, aki átéli. Tanácsot adhatnak a másiknak, de soha nem befolyásolják annak döntését. Ha Sarah nem lenne elmeotthonban, akkor sem biztos, hogy lennének barátai. Mivel a lány egyedül van, a különféle énjei válnak a barátaivá, ezért kezeli őket külön személyekként, ezért talál ki történeteket a köztük lévő kapcsolatról. Hiába kezeli őket külön, nem tudnak teljesen függetlenné válni, ezért mondja mind ugyanazt. Ugyanarra vágynak, mert ők csak Sarah fejében léteznek. Mindegyik én Sarah egy-egy része, nem tudnak külön életet élni, saját döntéseket hozni. Sarah mozgatja őket, rajtuk keresztül beszél. Leginkább a kisgyerekek képzeletbeli barátaira hasonlítanak – azok is csak a gyerekek fejében léteznek, ennek ellenére beszélnek hozzájuk, azok pedig válaszolnak. Ezeket a beszélgetéseket a gyerekek találják ki, ők adják a szavakat az elképzelt barátok szájába. Sarah is ugyanezt teszi, mert amit ő mond és gondol, ugyanazt mondják és gondolják a különböző énjei is.
Ahogy Sarah, Clara is az énjein keresztül meséli el, mi történt vele. Minden én hozzátesz egy keveset ahhoz, amit addig megtudott az olvasó vagy a néző. Ezáltal Clara karaktere folyamatosan változik, ezzel is azt mutatva, hogy keresi önmagát. Végül bagollyá változik, ami jelentheti azt is, hogy a lány megtalálta saját személyiségét, elfogadta önmagát.

Míg Clara elfogadja feketeségét, Sarah minden áron szabadulni akar tőle. Mikor Raymond szobájában van, könyörög a férfinak, hogy bújtassa el. Azt mondja: „Bújtass el itt, hogy a dzsungel ne találhasson meg. Bújtass el.” A műben Sarah végig attól retteg, hogy az apja érte jön, előle akar elrejtőzni. Szerintem azonban nem az apja elől menekül, hanem önmagától. Amit ő dzsungelnek hív, az valójában a száműzött emlékei a múltjáról, származásának helyéről. A dzsungel Sarah-ban létezik, a lány nélkül azonban nem létezhet. Sarah-nak része ez a dzsungel, a gyökereit, az eredetét jelképezi. Önmaga elől akar elbújni, de ez lehetetlen. Nem akar fekete lenni, nem akar emlékezni rá, honnan jött. Minden bizonnyal szégyelli, hogy félig fekete, és nem lehet a fehér társadalom igazi tagja. El akarja rejteni valódi mivoltát, maszkot akar magára húzni, de nem sikerül neki – mindenki félvérnek látja, és feketének titulálja. Ez a szégyenérzet is vezethetett az öngyilkosságig.

Clara a bagollyá válással képes volt új életet kezdeni, vagy folytatni a régi életét. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy neki sikerült a „passing”, vagyis végül fehérré vált, befogadta őt a fehér társadalom. Sarah azonban, a betegsége miatt, a szégyenérzet miatt, a kirekesztettség miatt, valamint a bűntudata miatt nem látott más megoldást, mint az öngyilkosságot.