Jodi Pocoult - Sorok között

Sziasztok! Íme a beígért, Sorok között-ajánló. Eleinte talán kislányosnak tűnik, de egyáltalán nem az. Az idősebb korosztály (gondolok itt a sajátomra, a 20 éven felüliekre) is simán elveszhet benne.

Nagyon tetszett az alapötlet - mi van, ha a könyv becsukása után a szereplők önálló életet élnek? A szerzőpáros ezt úgy mutatja be, hogy hol az Olvasó, hol pedig a mese főszereplőjének, Olivér szemszögén át mutatja a világot. Számomra az is nagyon mulatságos volt, hogy a szereplők a "magánéletben" teljesen más személyiséggel bírnak, mint ami a mesében meg van nekik írva. Például, a gonosz kalózban egy fogorvos veszett el, a férfifaló sellők igazából feministák, és a gonosz varázsló lepkéket gyűjt.

A történet maga hihetetlenül aranyos, és nem mellesleg a gyerekek problémáit is boncolgatja. A főszereplőnk, az Olvasó, Delila ugyanis egy mesekönyvet olvas újra és újra. Állandóan elbújik vele valahová, mert fél, hogy a többiek még jobban kirekesztenék.
Sajnos a mai világban egyre jobban természetes, hogy aki nem azt csinálja, mint a "menő", népszerű lányok, azokat nem fogadja el/be az iskolai társadalom. Pedig nem a legnépszerűbbeknek, leggazdagabbaknak kellene eldöntenie, ki érdemes a figyelemre, és ki nem.
Delila eleinte azért olvassa a mesét, mert segít neki hinni abban, hogy végül minden jóra fordul. Az édesanyja azonban nem nézi túl jó szemmel, hogy a lánya még mindig gyerekmeséket olvas, ezért pszichológushoz küldi. Szerintem ez sem megoldás - emberek, üljünk már le értelmesen beszélni a gyerekünkkel! A pszichológus, véleményem szerint, az utolsó utáni megoldás. Először le kellene ülni a problémás gyerekkel, és hosszan elbeszélgetni vele - de nem úgy, hogy csak a szülő beszél, a gyerek hallgat. Az sosem vezet semmire.

No, térjünk vissza a történethez! Ez az egyik legédesebb szerelmi történet, amit valaha olvastam. Nagyon tetszett! Annak ellenére, hogy a két szerelmest egy világ választja el egymástól (ami napjainkra is igen jellemző), mégis együtt akarnak lenni. Nehézség követ nehézséget, a pszichológus is bekavar egy kicsit, de még ez sem állítja meg a két eltökélt fiatalt. Végül persze győz az igaz szerelem, de nem is vártunk mást.

Néhány szót szeretnék szólni a fordításról. A szöveg nagyon jó, sokszor megnevettetett. Nem is ezzel van a baj. Néhány helyen a mondatokból kimaradt egy-egy szó (pl. Ne zárj az életedből!), vagy félregépeltek egy szót (pl. felcsúfít). Nem bírálni akarom ezzel azokat, akiknek fáradságos munkájának köszönhetően mi, molyok újabb és újabb remekműveket olvashatunk magyarul, ne értsétek félre! Csak olvasóként zavaró, ha egy mondatnak nincs értelme, vagy egy szó nem bír jelentéssel. Tudom, megértem, hogy sokszori átolvasás után sem mindig veszi észre az ilyeneket az ember - azt látjuk, amiről úgy gondoljuk, hogy oda való. És persze a Word sem jelez mindig.
Volt még egy elírás, bár ez szinte nem is zavaró. A könyvben végig oldalak vannak - igazodva a tündérmese történetéhez -, azonban az egyik helyen fejezet szerepel, mind a tartalomjegyzékben, mind pedig a fejezetcímben. Mint mondtam, ez tényleg nem zavaró, csak furcsálltam.

Ezeknek a hibáknak az ellenére is imádtam a történetet, könnyed, nyári olvasmány lehet bárki számára. Ne várjunk tőle nagy dolgokat - hiszen, mégis csak egy meséről van szó. Egy tündérmeséről, kiszámítható véggel, de ami az első és az utolsó mondat között történik... na, az számít. Ahogy mondani szokás: nem a megérkezés számít, hanem maga az utazás.

Fogadj el! - könyvajánló

Sziasztok! Tudom, hogy ezer éve nem írtam semmit, de most igyekszek pótolni :) Szeretnék spoiler-mentesen írni, de ez nem mindig jön össze, talán majd most.

Végre sikerült megszereznem és elolvasnom a könyvet. Az elejétől fogva lebilincselt, a kezdettől volt benne valami feszültség.

A történet egy lányról és egy meleg srácról szól, akik elit gimnáziumba járnak. A lány ösztöndíjjal kerül be, és attól tart, ha ez kiderül, kinézik maguk közül a gazdag gyerekek. Innen kezdődnek a gondok, mert természetesen kiderül...

A fiút nagyon szerettem, alig vártam, hogy happy end-je legyen.

Maga a kötet nem kicsit sokkolt (3 napja olvastam, és még mindig a hatása alatt vagyok). Alapjában véve határokat feszeget, hiszen a melegek nem egy hétköznapi téma. Ez a része nem is okozott gondot, imádtam a meleg-szálat. Ami igazán sokkos állapotba juttatott, a vége volt. A közepétől pedig annyira megnő a feszültség, hogy le sem lehet tenni a könyvet.

A bonyodalmat az okozza, hogy a lány, Petra hazudik, hogy elfogadják a gazdag, elkényeztetett kölykök. Ami nem lenne baj, ha emberien reagálnának rá. Amikor azonban kitudódik, bosszút akarnak állni - nem túl szépen. A srác, aki tetszik neki, leitatja, bedrogozza, és leszopatja magát vele, ezt videóra veszi, és felteszik több pornós oldalra, hirdetést adnak fel a lány telefonszámával. Ami igazán felháborított ezután, hogy a fiú - mint várható volt - nem kapott semmiféle büntetést, ő volt a faszagyerek. Szegény Petra meg... mindenki szajházta, azt hazudták a fiúk, hogy már lefeküdtek vele, noha soha nem történt ilyen. A tanárok semmibe vették, mert szégyent hozott az ő drága iskolájukra. Az anyja nem foglalkozott vele anyaként, és miután rendesen összevesztek, nem is beszéltek már egymással.

Végül a sok szekálás és mindenféle ocsmány dolgok írogatása a facebook-profilján odáig juttatja Petrát, hogy öngyilkos akar lenni. Nem találja a szépet, a boldogságot, nincsenek barátai - meg akar halni, hogy végre nyugalma legyen. Talált egy csoportot a közösségi oldalon, ahol hozzá hasonlóan mindenki meg akart halni. Amolyan öngyilkos-jelöltek klubja. És végül rászánja magát, és bevesz egy csomó gyógyszert - amit pechjére viszont lát a szőnyegen.

Ezután nyúl a nagyapja régi pisztolyához... és ő is bosszút fogad. Nem egyedül akar a túlvilágra jutni, másokat is magával akar rántani - azokat, akik ezt az egészet okozták.

Egyedül azt nem értem, hogy miért nem tűnt fel senkinek?! Oké, Dávidnak (a meleg srácnak) hazudott, mert nem akarta elrontani a kedvét - ő ugyanis New Yorkban töltötte a karácsonyt, noha nem túl boldog okból: meghalt az egyik rokona.

De most komolyan: se a tanárok (oké, ők nagy ívben leszarták szegényt), se az anyja nem vette észre, hogy baj van. Azért, mert összevesztek, nem is foglalkozott a lányával - azért volt fontos neki, hogy ne haljanak éhen, ugyanis addig kaptak támogatást, míg a lány tanult. Szerintem ennek voltak olyan jelei, amiket ha észrevesznek, megelőzhető lett volna minden.

Őszintén? A gazdag, elkényeztetett kis senkiket nem sajnáltam, hiszen ők mindig mindent megúszhattak apuci-anyuci pénze miatt. Na de Petra? A sok gonoszság, amit ellene elkövettek, közelébe sem ért annak, hogy hazudott. Nézték volna levegőnek vagy tudom is én. Mind megérdemelték, hogy végre valaki tegyen is valamit. Egyedül a főszereplőt, Petrát sirattam meg. Annyira... értelmetlennek tűnt a halála. Persze, tuti életfogytiglant kapott volna, hiszen megolt egy csomó embert - de azok az emberek másokkal is megtették volna ugyanezt, vagy még ilyenebb dolgokat. Aki sosem bűnhődik, nem fogja érezni a különbséget jó és rossz között, és ezekkel a gyerekekkel is rendesen elszaladt a ló. Sosem kellett szembenézniük a tetteik következményeivel, mert rengeteg pénzük volt. Anya-apa mindig kihúzta őket a bajból, megkenték, akit kellett. Petra azonban szegény volt, azért akart az elit gimibe járni, hogy ne a helyi kis gyertyagyárban kelljen dolgoznia, hanem többre vihesse, egyetemre járhasson. Erre ez lett belőle...

Petra a végén fejbe lőtte magát - teljesült áldozatai álma, végre végzett saját magával. Nem tudom elhinni, hogy a baj senkinek sem tűnt fel. Tehettek volna ellene, hogy ne ilyen tragikusan érjen véget a dolog.

Az egyetlen, ami egy kicsit boldogított, hogy Dávid és Áron végre hivatalosan is összejöttek - Áron végre nem akarta titkolni Dávidod és a másságát.

Nem értem. Tanár-szakon tanulok, van egy rakás pszichológiai óránk. A tanároknak, akármennyire utálják szerencsétlen lányt, valaminek fel kellett volna tűnnie. Valaminek, ami jelezte volna, hogy baj van. Itt mindenki hibás volt - tanárok és Petra anyukája is. Nem akarták észrevenni a jeleket, és segíteni sem akartak a lánynak. Ez nagyon szomorú - az ilyen embernek ne legyen akkor gyereke, és ne menjen tanárnak. Ha éppen haragban vannak, akkor is foglalkozni kellett volna vele, nem csak úgy hagyni, hogy ez megtörténhessen.

A könyv szerintem egy figyelmeztetésként is felfogható - arra szólít fel, hogy vegyük észre a jeleket, és próbáljunk segíteni azokon, akik hasonló helyzetbe kerültek. Nem szabad csak úgy elmenni mellettük, mert lehet, hogy mi voltunk az utolsó esélyük - akárcsak a Tizenhárom okom volt-ban.

Valamint arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyűlölködés sehová sem vezet - pontosabban inkább ehhez. Az, aki szívat, sosem veszi észre, mekkora töréseket okozott másik lelkében. Nem hiszem, hogy szabadna hagyni, hogy a dolgok idáig fajuljanak. Akármennyire is utáljuk a másikat (mert mindenki életében lehet egy ilyen vagy akár több személy is), nem folytathatunk ellene kicsinyes bosszúhadjáratot - akármivel bántott is meg bennünket, tovább kell lépnünk. Nem azt mondom, hogy bocsássunk meg mindenképp, csak azt, hogy nem szabad addig szekálni a másikat, míg odáig jut, mint Petra.

A punk zene cenzúrázatlan története - könyvajánló

Sziasztok! Újabb ajánlóval jelentkezem, hozzá néhány idézet a könyvből. Nem olyan haladós, mint egy regény, de mindenképpen olvassa el az, akit egy kicsit is érdekel a zene.

Ez a kötet is hasonló a nemrég posztolt Ramones-kötethez. Itt is emberek mesélnek - azok, akik nagyban hozzájárultak a punk szcéna kialakulásához. Megszólalnak a legnagyobbak: a Velvet Underground (& Nico), Andy Warhol,Danny Fields, az Iggy & The Stooges tagjai,  az MC5, Patti Sminth, a Ramones tagjai, a New York Dolls tagjai - és még rengeteg ember, akinek valaha volt valami köze a punk zene nagy alakjaihoz. A széthullott együttesekből éledt új zenekarok tagjai is mesélnek. A könyv tényleg mindenkit megszólaltat.

Danny Fields mindenkit felfedezett, akit fel kellett. Noha kicsit a saját kedve szerint akarta alakítani a zenészeket, becsületére legyen mondva, elindította és támogatta őket.

Számomra ez a kötet is azt a hatást keltette, mintha az olvasónak mesélnének. Leülünk mondjuk egy kávéra valahova, és nosztalgiázunk. Még a legkényesebb dolgokról is beszámolnak a könyvben: drogok, szex, groupie-k. Nem rejtik véka alá a történteket, mindenről nyíltan beszélnek.
Olvasás közben úgy éreztem, mintha én is belecsöppentem volna a '60-'80-as évekbe, mintha ott lettem volna Patti olvasóestjein, vagy épp a CBGB-ben a koncerteken. Magával ragadott a könyv hangulata. Őszintén beszélnek arról, mi történt velük, miként alakult úgy az életük, ahogy.

A könyv minden, a punkért valamit tevő zenekart megszólaltat. A zenészek elmesélik, milyen is volt ez az egész belülről. Milyen volt sok-sok ember előtt állni a színpadon, milyen volt várni a sikerre - ami sok esetben sosem jött el. Sajnos sok zenekart nem játszottak a rádiók, ezért sokaknak nem lett olyan a lemezeladási statisztikája, mint amilyet szeretett volna.

Ami még inkább fontossá teszi ezt minden zenésznek: bemutatja a siker árnyoldalait is. Sokan paranoiásak lettek, és rettegtek mindenkitől és mindentől.
Sokan nem kaptak annyi pénzt, amiből normálisan élhetnek - a közönség imádta őket, ennek ellenére a lemezeik nem úgy fogytak, mint kellett volna. Ami még számomra igen fontos volt, hogy segítették egymást. Persze, ott  volt a természetes rivalizálás köztük, de nem akadályozták a másikat.

És még egy nagyon fontos dolog: ha valamelyik ismerősöd, gyereked drogozni akarna, olvastasd végig vele ezt a könyvet. Nem ostoba drogprevenciós előadások kellenek az iskolákba - én is átestem rajtuk minden évben, utáltam is rendesen -, hanem ezt a könyvet kellene szélesebb körnek olvasnia. A legtöbb punkzenész drogtúladagolásban halt meg, erről nyíltan beszélnek a szereplők. Hogy milyen érzés volt megkapni a hírt, hogy elvesztették egy zenész társukat... ez az igazi elrettentő példa, nem a hülye előadás a drogfogyasztás káros hatásairól. Részletesen elmesélik, hogyan emlékeztek egy-egy zenész utolsó megjelenésére, milyen visszataszító, sápadt bőre volt, mennyire lefogyott...

Ezek mellett olyan fontos dolgokról is szó esik, mint is jelent az igazi punk. Noha a kifejezés csak később alakult ki, és az angoloktól ered - a Sex Pistolssal kapcsolatban használták ezt először -, a mozgalom AMERIKÁBÓL indult. Maga Legs mondja el, mit jelentett eredetileg - ezt a fontos jelentést teljesen lerombolta a Sex Pistols. Miután ők Amerikában turnéztak, a punk elvesztette igazi jelentését.

Íme néhány részlet a könyvből. A zárójeles dolgokat én tettem bele, hogy érthetőbb legyen a kiragadott szöveg. A mondatok közötti ... azt jelzi, hogy ott még volt szöveg, amit nem másoltam be a könyvből.

"Richard Hell: .... Azonnali rokonszenvet éreztem a Ramones iránt. ... Az összes daluk kétperces volt, és megkérdeztem tőlük a dalaik címét. Talán öt-hat volt nekik akkoriban: I Don't Wanna Go Down To The Basement;  I Don't Wanna Walk Around With You; I Don't Wanna Be Learned, I Don't Wanna Be Tamed; és valami hasonló I Don't Wanna. .... Dee Dee az igazán tágra nyílt szemű, bárgyú alakok közé tartozott. De olyan okosan volt bárgyú, hogy sosem lehetett igazán tudni, vajon nem-e ez a stílusa, ahogyan a világot kezeli."

"Danny Fields: .... Amíg meg nem látták a Ramonest, féltek zenélni. Úgy értem, Paul és Mick ezt mondták a Ramonesnak: Most, hogy láttunk benneteket, alapítunk egy bandát.
Mire a Ramones: Csak játsszatok, srácok. Tudjátok, gyertek elő az alagsorból, és játsszatok. Mi is ezt csináltuk.
A Ramones alapvetően azt mondta nekik, ami számtalan másik bandának is: Nem kell jobbnak lennetek, csak vágjatok bele, úgy vagytok jók, ahogy vagytok. Ne várjatok, amíg jobbak lesztek, hogyan is vennétek észre? Csak vágjatok bele, és csináljátok."

"Legs McNeil: Vicces, de a punk szó immár olyasféle értelemben volt használatos, hogy a világ mit gondol angolosnak. Amikor a magazint elindítottuk, megbíztunk egy sajtófigyelő szolgálatot, hogy jelezzenek minden olyan esetet, amikor egy cikkben vagy lapbeszámolóban a punk kifejezést használják - ilyenformán szemtanúi lehettünk, ahogy az elnevezés jelenséggé nőtte ki magát. ... Most, hogy ott volt, egy kicsit sem akartam részt vállalni benne. A punk egyik napról a másikra éppen olyan baromság lett, mint bármi mást.
Pedig ez a csodálatos életerő, amelyet a zene artikulált, és amely a formák lerombolásáról szólt, arra ösztönözte a kölyköket: ne várják, hogy megmondják nekik, mit tegyenek, hanem alakítsák a saját életüket. Megpróbálta rávenni az embereket, hogy használják megint a képzeletüket. Arról szólt, hogy nem kell tökéletesnek lenni, igenelte az amatőrséget és a komikumot, azt hirdette, hogy az igazi kreativitás a zűrzavarkeltésből fakad, hogy az ember azzal kezdjen valamit, ami a keze ügyébe esik, és fordítson előnyére mindent, ami az életében zavaró, szörnyűséges vagy hülyeség. ... A punk immár nem a miénk volt. Pontosan azzá lett, amit utáltunk."

" Ivan Julian: Egyszer Richard (Hell) elhívta Seymour Steint (a Sire lemeztársaság vezetője) a lakásba. Körbevezette, hogy lássa, hogy élünk. Aztán kinyitotta az ajtót, amely az én apró szobámba nyílt, ahol omladozott a plafon: "Nézd!"
Seymour lesütötte a szemét, és ezt mondta: "Richard, a lemez hamarosan megjelenik. Csak várjatok egy kicsit."

Sokan Richard Hellhez és a Heartbreakers-hez hasonló körülmények között éltek. Aláírom, rengetegen drogokra költötték a pénzüket - de voltak, akik nem így tettek, mégsem tudtak normálisabb helyeken élni. Sajnos nem találtam meg azt a részletet (nem írtam fel az oldalszámot), amit mindenképp meg akartam mutatni nektek. A lényege az volt, hogy az adóhivatal felhívta az MC5-öt, és közölte, hogy adótartozásaik vannak. Erre, aki felvette a telefont, csak annyit mondott, hogy drogfüggők. Az adóhivatal pedig többé nem kereste őket - tisztában voltak vele, hogy úgyis anyagot vesznek a pénzen, amit szereznek. Ezt ma már nem lehet megtenni, és elsőre talán jól hangozhat, de ez egy nagyon szomorú dolog. Minden pénzt egy olyan dologra költeni, amitől függsz... nem lehet túl kellemes, ha napokig koplalsz emiatt, vagy épp nincs hol aludnod.

"Richard Lloyd: ... Igen, emberek haltak meg (a drogoktól), de hát mivel volt ez esztelenebb azoknál a tevékenységeknél, amelyekért közönséges emberi lényeket állítanak piedesztálra?"

"Wayne Kramer: .... és mi voltunk az MC5. Az emberek azt beszélik, hogy sok remek dolgot csináltunk az együttesünkkel, de csináltunk néhány kevésbé remek dolgot is. ... De végül azzal tettük a legrosszabbat, hogy elveszítettük egymást. Az MC5 rengeteg dolgot képviselt. Egy lehetőséget képviseltünk - egy új zene lehetőségét, egy új életstílus lehetőségét, annak a lehetőségét, hogy meg tudjuk változtatni a világot."

A szerzők utószavában ezt írják: Ramones- és CBGB-pólót pedig éppenséggel Amerika összes bevásárlóközpontjában kapni. A világ végül utolérte a punkot."

Maga a punk szerintem megelőzte saját korát. Sokkal előrehaladottabb volt a korszaknál, ezért nem volt rá akkora kereslet a rádiókban. Féltek tőle, mert új volt, szokatlan, és nem illett a sémába.
 A rock & roll - mert az volt, csak a hosszú improvizációs részek nélkül, gyors tempóban - most éli korát, a mondanivaló most talán még aktuálisabb. Sajnálatos, hogy sok remek zenéz nem érhette meg ezt. Kivételt képes Patti Smith, aki még most is, 60 éves kora után is dolgozik. Szeretnék egy ilyen vagány nagymamát ;)

Végül pedig egy szám a Glee-ből. Ez számomra sokkal jobban átadja azokat az érzéseket, amit képvisel, mint az eredeti Beatles-szám.

Ghost Hunter - könyvajánló

Sziasztok! Íme, a következő ajánlóm. A könyvet a páromtól kaptam a névnapomra.

A kötet eleinte kissé érthetetlen, hiszen minden fejezet másik szálat mutat be. Eleinte csak három szálon fut a cselekmény, később azonban bejön egy negyedik szál is. Később már csak három marad, végül pedig kettő.

A történet maga egy fiúról szól, aki "szellemeket" lát. Ezek a lények fényből állnak, tetszésük szerint változik az alakjuk. Amihez hozzáérnek, az elég. És üldözik ezt a fiút. Nem csupán ezek a szellemek, hanem két fickó, akik a nagyapjához akarnak eljutni. Aki sok-sok évvel a történet kezdete előtt eltűnt egy hajókázás alkalmával - mindenki azt hitte, meg is halt, de a test sosem került elő. Ian, a főhős, és legjobb barátja, Bpm, Ian halott apja utáni nyomozása során egy sokkal nagyobb és titokzatosabb esetre bukkan.

Ian apja "öngyilkos" lett. Bankár  volt, és az irodájában felgyújtotta saját magát. Ian tudja, hogy ez nem az volt, aminek beállították. Miután látta, hogyan gyújtják fel a szellemlények a hangárt, és hogyan végeznek könnyűszerrel a kutyájával, már tudja, hogy az apját is ezek a lények ölték meg. Hogy miért? Azt neki kell kiderítenie. Ezért szökik el otthonról és fog nyomozásba. Sok furcsa dolog kerül az útjába, ami idővel egy nagyobb puzzle darabjaivá válnak, amit neki kell összeraknia. Kiderül, hogy az apja nem közönséges bankár volt. Kettős életet élt, és egy különleges kutatásban vett részt. Akkor kezdte látni ezeket a különös lényeket, melyek mindent elégetnek - és úgy gondolta, üldözik őt. Végül Ian talál a nagyapjától örökölt zsebórában egy utalást a nagyapa jelenlegi hollétére. Kezdődik az újabb kaland...

Az első szál, ami ide becsatlakozik a két üldöző története. Ők az ötös számú beteget keresik, Ian nagyapját. Az nem derült ki, milyen kezelésen vett részt a nagyapa, de akik itt  voltak, valószínűleg látják a szellemeket. A családhoz akarnak eljutni, de ott is csak annyit tudnak meg, hogy a férfi eltűnt, és a család szerint halott. Iant nem találják otthon, ezért elkezdik keresni. Mikor megtalálják a két fiút, kiderül, hogy Ian nem is tudott semmiről, viszont elszólja magát. Ekkor tudja meg, hogy nem csak az apja, de a nagyapja is látta ezeket a fénylényeket, amiket ő szellemeknek hív. A fiúknak sikerül megszökniük, ám Bpm-et leszúrják. A seb mély, de nem halálos. Az üldözőik bérautójával menekülnek, és Iannak sikerül megszabadulni tőlük egy karambollal. Nekilökte a kocsit az üldözője motorjának, ezáltal az az útra esett, a motor totálkáros lett, a kocsi pedig a domboldalon bukfencezett végig. A fiúk túlélték a balesetet, egy motelban szálltak meg, ahol Ian ellátta Bpm sebét. Ezután keresik meg Ian apjának pszichológusát, aki a nyaralójába viszi őket. Ott vár Ianre néhány doboz, amit az apja hagyott neki. Innen folytatódik az útjuk New Yorkba, Long Island-re.

A következő szál, ami alakítja a történetet, Japánban játszódik. Chiyo, az egyszerű bolti szarka mindenféle elektronikai eszközöket lop, hogy a háztartási robotjait tökéletesítse. A nagymamájával él, és ezekkel a robotokkal akarja megkönnyíteni az idős nő életét. Ám minden rosszra fordul, mikor talál a régi csirkeólban egy bogárra hasonlító sisakot. A nagymamájával összevesznek a talált tárgyon, amit Hitominak hívnak. Ez egy különleges sisak...
Mivel a nagymama leesett műhelynek használt csirkeól lépcsőjén, nagyon rosszul van. Míg Chiyo gyógyszereket vesz a városban, a nagymama meghal. Elégett a kádban... a lány pedig a rendőrségen köt ki, mert azt hiszik, ő volt a tettes. Noha később kiderül, hogy ez lehetetlen, mert a fürdő ajtaja belülről volt bezárva, mégis keresik őt. A kihallgatásról megszökött, és most egy hegyen bujkál. Hitomit vizsgálva észreveszi, hogy a bélését már egyszer megfoltozták. A varrást felbontva pedig talál egy fényképet 12 emberről. Ez ugyanaz a fotó, amit Ian is látott. Ő felismerte rajta az apját, akiről kiderült, hogy fizikusként  dolgozott. Chiyo pedig a nagymamáját ismeri fel, ő a csoport legfiatalabb tagja. A kezében pedig ott tartja Hitomit....

A negyedik szál az Antarktiszon játszódik. Ez nem kapcsolódik egyelőre a fő szálhoz. A tudósok neutrínókat figyelnek a jégben, és egy csomó szenzor egyszerre megy tönkre. Ezért megpróbálnak egy kábelhúzó robotot, egy úgynevezett Endurance robotot szerezni, hogy léket fúrhassanak a szenzoraikhoz. A főnök azonban nem akarja nekik odaadni, így Daniel és Alva más módszerhez folyamodik....


Nekem nagyon tetszett a történet, és már alig várom, hogy a második kötetet is magamhoz vegyem. A sztori még nem kerek, az antarktiszi szálnak még semmi köze a fő vonalhoz - se szellemek, se utalás arra, hogy Ian apja vagy nagyapja megfordult volna ott. A Gyilkos fény három kötetes, így a második kötetben is biztosan lesz olyan dolog, amire a harmadikban található a válasz.

Vihar - olvasónapló

Ez Shakespeare egyik utolsó drámája. Kissé regényszerű, különbözik a nagy tragédiáktól. Nem komédia, mert a konfliktus megoldhatatlannak, tisztázhatatlannak látszik – ám legvégül minden megoldódik.
A vihar című tragikomédia az író egyik legérettebb és legkiemelkedőbb műve.

A mű, mint a legtöbb Shakespeare-darab, öt felvonásból áll. A dráma főszereplője Prospero. Ő Milánó törvényes hercege, de egy szigeten él a lányával, Mirandával, valamint a szolgájával, a visszataszító Calibannal. Prospero varázserőre tesz szert, de az nem derül ki, hogyan. Ezzel az erővel képes kommunikálni a természetfeletti lényekkel, és parancsolni is tud nekik. Az egyik segítője egy Ariel nevű szellem, akit egy boszorkány karmai közül mentett ki.
A cselekmény bonyodalma akkor veszi kezdetét, mikor Prospero megtudja, ellensége, Antonio a szövetségesével, a nápolyi királlyal és annak családjával a sziget mellett hajózik el. Talán dühében, de hatalmas vihart kavar a tengeren, ezáltal hajótörést szenvednek. Noha senkinek sem esik bántódása, elszakadnak egymástól. A sziget három részén bolyonganak. Prosperónak van egy terve: egyedül hagyta Alonso fiát, Ferdinandot, mert szeretné, ha a férfi és a lánya egymásba szeretnének. A terv beválik, noha a lány szellemnek hiszi a királyfit, a herceg pedig istennőnek véli a gyönyörű lányt. Ám a tény, hogy szeretik egymást, nem elég a varázslónak – Prospero kemény próbák elé állítja az ifjú jellemét. Ferdinand sikeresen kiállja ezeket a próbákat, és szerelme Miranda iránt egyre csak nő.
Prospero, a tőle elszakadni vágyó Ariel, Miranda és Ferdinand alkotják az első cselekményszálat.

A második cselekményszál a többi karakter, Alonso, Antonio, Sebastian, Gonzalo, Fransisco és Adrian bolyongása. Ők a sziget másik felén tartózkodnak, s a legtöbben a sanyarú helyzetük miatt bánkódnak. Mindenki úgy hiszi, Ferdinand halott, így Antonio és Sebastian meg akarja ölni a királyt. Hiszen, ha a királyfi halott, Sebastian az örökös – de míg él a király, addig nem kerülhet trónra. Ariel azonban időben felébreszti a tanácsost, Gonzalót, ezzel pedig meghiúsítja a gyilkosságot.
A cselekmény folyásával egyidejűleg Alonso egyre reményvesztettebb lesz, úgy tudja, a fia odaveszett. Mikor a szigetlakó szellemek lakomát rendeznek, nem képes örülni neki. Ekkor megjelenik Ariel egy hárpia képében, és mindenkit szembesít a Prospero ellen elkövetett bűneivel. Ezután magára hagyja a lesújtott társaságot, hogy gondolkodjanak el tetteiken.

A harmadik cselekményszál a bohócok története. A két részeges-bolondos inasé, Stephanoé és Trinculóé. Ehhez a két emberhez csatlakozik később Caliban, aki, miután bort kapott Stephanótól, istenként tiszteli őt. Együtt kitervelik Prospero megölését, mert Stephano akar lenni a sziget királya. A tervük, a részeges ügyetlenkedésük és az ostoba párbeszédeik adják meg a mű komikus vonalát.

Ezek a cselekményszálak Prospero tanyáján egyesülnek. Ariel fogságba ejtette az urakat, és elvitte ide. Ők megbánták tetteiket – legalábbis Alonso mindenképp megbánást tanúsít. Prospero ezek után megbocsát nekik. Szerintem nem történhetett jobb dolog vele annál, hogy a szigetre kényszerült.
Ezután felfedi, hogy a királyfi valójában él. Alonso nagyon megörül a hírnek, s megígéri, az elűzött király visszakapja a trónt, Miranda pedig Nápoly királynője lesz. Eközben előkerül a hajó kapitánya és kormányosa, akik elmondják, hogy a hajójuk sértetlen, haza tudnak térni.
Végül a három bolond is előkerül, ők is szembesülnek a tévedésükkel.

A darab mesének tűnik, de korántsem az. Tele van elrejtett utalásokkal, szimbólumokkal, és személyes vallomásokkal.
Az indító kép, a cím – A vihar -, Shakespeare korának változását jelentheti. Ezek a változások látszólag mindent felforgatnak, valójában azonban új rendszert teremtenek. A sziget Prospero jelképe: az emlékezés tengerén át magához vonja a múltját, annak elvarratlan szálait. A múltat a hajó, az elvarratlan szálakat az utasok jelképezik. Ez a kép utal arra, hogy a cselekmény bonyodalma jóval a dráma kezdete előttre nyúlik vissza.
A szereplők is jelképesek, és szerintem egy-egy embertípust is bemutatnak. Prospero akár egy isten, képes uralni a természetfelettit. Büntethetne is, ám élete megkeserítőinek megbocsát, a hatalmát pedig csak jóra használja. Noha nem kívánkozik vissza a társadalomba, lánya érdekeit tartja szem előtt. Nem akarja, hogy a lánya magára maradjon. Szerintem ő a tipikus remete, aki el akar vonulni a világ szeme elől.
Tanítványa, Caliban ezzel szemben a változtathatatlan rosszat jelképezi. Nem csupán a külseje, de bensője is visszataszító. Nem fogékony a szépre és a jóra, mesterében a tolvajt és az ellenséget látja. Mirandát megkörnyékezi ugyan, de csak a külsőségekre fogékony. Képtelen a tanulásra. A darab végén sem a gyilkossági kísérletet bánja meg, hanem, hogy istenítette Stephanót. Ő egy buta embert mutat be, aki semmire sem képes önmagától, akit irányítani kell.
Antonio és Sebastian képtelen a jellemfejlődésre. Csakis és kizárólag a saját érdekeikkel törődnek, bármire képesek, hogy hatalomhoz jussanak. Képtelenek mély érzelmeket táplálni. Látókörük szűk, gondolkodásmódjuk egysíkú. Annyiban különböznek Calibantól, hogy van lelkiismeretük, ami néha meg is szólal. Ők jelképezik a társadalom hataloméhes embereit, akiket semmi más nem mozgat, csak a még több befolyás és hatalom utáni vágy.
Alonso képes felismerni a hibáit, és megbánni bűneit. A szigeten találja meg önmagát, mikor úgy hiszi, elvesztette a fiát. Nem tartja a hatalmat mindenekfelett állónak. Azt hiszem, ő változik a legtöbbet, mert nem csak a hatalomról, de akár saját életéről is képes lenne lemondani.
Gonzalo Ariellel áll párhuzamban, de ugyanakkor ellentétben is. Mindketten odaadóan, hűségesen szolgálják urukat, de Gonzalóban a ragaszkodás, Arielben pedig az elszakadni vágyás dominál. Ariel karakterét egy tinédzserrel tudnám párhuzamba hozni, hiszen a fiatalok is állandóan lázadoznak valamiért – ő jelen esetben el akar szakadni Prosperótól.
Miranda az ártatlanságot jelképezi, míg Ferdinand a minden akadályt leküzdő hősiességet. A férfi a bátor lovag, aki méltó a királylány kegyeire. Nem csak a karakterük, de a szerelmük is mesébe illő. Olyanok, akár a tündérmesék szereplői: egymásra találnak, első pillantásra szerelem gyúl bennük, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Stephano és Trinculo, a két bolondos figura az emberiség züllött alakjait szimbolizálja. Tudatlanok és nevetségesek.

A darab epilógusát lehet talán a legkönnyebben megfejteni. Mikor Prospero elbúcsúzik a hatalmától, Shakespeare is elbúcsúzik az irodalomtól, a közönségtől. Ezek alapján lehetséges, hogy Prospero személyében az író önmagát formálta meg – hiszen saját világának, a drámáknak ő volt az istene, élete végére azonban vissza kellett térnie a valóságba.



Még annyit tennék hozzá, hogy Prospero amolyan isten-szerepbe került. Nagy hatalommal rendelkezett, és a lányának is ő választott párt. Ezzel pedig elérte, hogy leszármazottai az uralkodók közé kerüljenek.

Az élet álom - olvasónapló

A darab leginkább dráma – legalábbis szerintem. Rengeteg hasonlóságot mutat az Ezer egy éjszaka meséi egyik történetével. A mesében egy szegény, nincstelen férfi kerül a király helyébe. Az uralkodó viccesnek tartja a szegény férfi szenvedését, aki egyik nap király, a másik nap szegény, vagy épp börtönben van. Nem tudja, mi történik vele, álmodik-e avagy sem. A király rengeteg tréfát eszel ki, amiken ő nagyon jól szórakozik…
Végül a legutolsó tréfa áldozata nem a koldus, hanem a király lesz – és mivel az udvartartás és az alattvalók nagyon megszerették a szegény férfit, megválasztották uralkodónak.

A drámában hasonló helyzet áll fenn, noha itt nem tréfákról van szó. A király egy ostoba jóslatnak köszönhetően börtönbe veti újszülött fiát. Attól félt, hogy a fiú trónra kerülvén zsarnokká válik – hiszen minden jel erre utalt… a földrengés, az anya halála, a csillagok állása…
A börtön egy hatalmas torony, amit erősen őriznek, és csak az ifjú herceg tanítója járhatott ki-be a falak között. Az öreg mester feladata az volt, hogy felkészítse az ifjút az uralkodásra, és tanítsa őt az alapműveltségre. A király ugyanis öreg korára kissé megenyhült, és kínozta a bűntudat – így történhetett, hogy az eddig börtönbe zárt ifjú herceget trónra emeli egyetlen napra. Kíváncsi rá, jó uralkodó lesz-e belőle, avagy zsarnok, akinek nincs helye a trónon.
Azt hiszem, nem a bűntudat volt az, ami erre a lépésre vitte a királyt. Véleményem szerint a két trónra váró személye volt az, ami erre késztette az öreg királyt. Hiszen, ha van igazi trónörökös, akkor az ő joga az uralkodás, nem kaphatja meg egy idegen a trónt. Lengyelországnak pedig szüksége volt új uralkodóra… ezért volt szükség arra, hogy próbára tegyék a herceget.
Szerintem a király e tette eleve elvetélt ötlet volt – honnan tudhatná bárki is, milyen uralkodni, ha hosszú évekig egyedül, bezárva élt? Senki sem képes megfelelően kezelni az ezt követő hatalmas figyelmet és társaságot. Érthető, hogy a herceg nem volt tisztában azzal, mit tehet, mit nem, és hogyan kezelje az indulatait.

Miután megöl egy szolgát – miután az meg akart akadályozni egy kézcsókot -, és megerőszakol egy lányt, elaltatják, és visszaviszik a toronyba. A herceg ezek után nem tudja, álmodik-e vagy ébren van.

Mikor kiszabadítják a lázadók, mégsem végez az apjával. A lábai elé borul, és bocsánatot kér, a felkelőket pedig a toronyba záratja felségárulás miatt. Ezt a döntését sem igazán értettem, hiszen a nép csupán egy jobb királyt akart.

Szerintem ez a darab leginkább tanmese. Megmutatja, hogy nem hihetünk holmi ostoba jóslatoknak. Talán ha nem zárja be a herceget, nem történik meg mindez. Lehet, hogy zsarnok lett volna belőle, de az is lehet, hogy nem.
A legtöbb jóslat azt mondja, amit hallani akarunk – pénz, szerelem, boldogság -, viszont vannak olyanok, amik megrémítenek minket – mondhatnak akár halálhírt is. Nem tehetjük fel az életünket holmi jóslatra, mert mindenben a megjósolt eseményt fogjuk látni, keresni.

A bagoly válaszol & A néger diliháza - olvasónapló

Sziasztok! Bevallom, ezt néhány művel később akartam feltölteni... ám szembesültem vele, hogy muszáj elkezdenem a szemináriumi dolgozatom. Ez az oka, hogy most teszem fel, nagyjából eredeti formájában. 

 

Amikor elolvastam A bagoly válaszolt, egyértelműnek tűnt számomra, hogy leginkább egy őrültek házában játszódhat. Amikor elkezdtem A néger diliházát, rájöttem, hogy a kettő összetartozik, és össze kell kapcsolnom őket.

Szerintem mindkét darab ugyanazt a megsemmisülést, őrületet mutatja be. A bagoly válaszol esetében minden szereplő valaki, aki még valaki, aki egy harmadik személy. Legegyszerűbben úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy tudathasadásos állapotban vannak. A színen úgy jelenítik meg őket, hogy egy-egy ruhadarab emlékeztet rá, kik voltak az előző megjelenésükkor. Szerintem azonban ez az egész csak a főszereplő lány, Clara fejében játszódik. Csak ő látja a cellát, a régi, híres angolokat, a halott apát, az anyját.
A néger diliházában is tudathasadásos karakterről van szó. Sarah, akinek nagyon hasonlít a neve A bagoly válaszol főszereplőjére, ebben a betegségben szenved. Sok alteregója van, mindnek saját akarata. A történet szerint ő valóban diliházban van. Azt hiszem, az alteregóin keresztül meséli el saját történetét. Neki is, minden énjének, és az anyjának is sűrű csomókban hullt a haja. Az anya meg is kopaszodott, mielőtt még meghalt volna. Mindenki ugyanúgy kopaszodik, mint Sarah anyja. Ezért gondolom azt, hogy ez valójában Sarah története.

Egy fekete férfi megerőszakolta őt, ő pedig megölte ezt az embert. Később diliházba került, kihullott a haja is, és legvégül felakasztotta magát. Ahogy állítólag az apja tette… de ezzel ellentétben áll az, hogy minden alteregó azt állította, hogy ő verte szét a férfi arcát egy fekete maszkkal. Az is lehet, hogy ez a két ember nem egy és ugyanazon személy. Minden más szereplő úgy tudja, a férfi öngyilkos lett, nem pedig megölték. Egy Patrice Lumumba nevű fekete férfit azonban megöltek ugyanazon az éjszakán. Szerintem Patrice Lumumba és az öngyilkos férfi két külön karakter. Sarah megölte Patrice Lumumbát, míg a valódi tettes felakasztotta magát. Nem azt ölte meg, aki megerőszakolta őt, hanem egy másik, valószínűleg ártatlan férfit. Ezt a férfit nem biztos, hogy így hívták, de ő is beépült Sarah énjei közé – ezzel a névvel.
A mű végén Raymond, az őrült férfi szavai elgondolkodtattak… ő azt állította, hogy ismeri Sarah apját, aki valójában orvos, tele van a háza keleti szőnyegekkel, régiségekkel, romokról készült fényképekkel. Egy fehér nő a felesége. És fehér üvegasztalon eszik. Vagyis elérte mindazt, amit Sarah akart. A lány ugyanerre vágyott, állandóan ezt hangoztatta. Nem csupán ő, a különböző énjei is ugyanezt mondták. Ez volt az, amit mindenáron el akart érni, hogy valóban fehér lehessen, ne pedig félvér.
Ez is azt támasztja alá, hogy Sarah csak kitalálta, hogy az apja megerőszakolta az anyját. Különben miért lennének még mindig házasok? Valószínűbbnek tartom, hogy Sarah-val történt meg minden, nem az anyjával – ő csak kivetíti, és saját magát fogja fel az erőszakból fogant gyermeknek. Az is elképzelhető, hogy neki is született egy gyereke, és ez volt az, amit nem bírt elviselni. Ezért ölte meg Patrice Lumumbát. Tévedett ugyan, de a betegsége nem múlt el az elégtételtől. A tudata több énre hasadt, és ezek az ének sosem tudtak többé egyetlen, igazi Énné válni.

A bagoly válaszolban az írónő megmutatta, hogyan viszonyul mindenki a fekete emberekhez. Az afrikaiak helyzete abban a korban nem volt könnyű, hiszen minden egyes fehér ember tele volt rasszizmussal, és feljebbvalónak érezte magát. Nem gondoltak arra, hogy ezeknek az embereknek is ugyanannyi joguk van mindenhez, mint nekik. Úgy vélték, ezek az emberek állatok, amik csak arra jók, hogy dolgozzanak. Megvetették őket, és ez volt az oka annak, hogy Clara azt hitte, börtönbe zárták – csak azért, mert összeesett és meghalt az apja.
A néger diliházában ezzel szemben szerintem az mutatkozik meg, hogy a feketék mit gondolnak az amerikaiakról. Nekik is megvannak az előítéleteik. Raymond a darab végén azt mondja, hogy Sarah apjának felesége egy fehér ribanc. Ez arra utalhat, hogy nem szereti, sőt, utálja a fehéreket.

Nem csak ez a párhuzam az, ami összeköti a két művet. A néger diliházában megtudjuk, hogy Sarah anyja éjjelente a baglyokkal teli fáknál sétált, és beszélt hozzájuk. Csak éjjel kelt fel, és kiment a házból, hogy ne kelljen a gyerekével törődnie. A bagoly válaszol címét hozzá lehet kötni, és a történet szálát is: a legvégén Clara bagollyá változik, és huhog. A fehér asszony panaszaira a bagoly válaszol a saját, panaszos huhogásával.

Azt hiszem, itt az ideje, hogy a címekről is írjak. A néger diliháza – vagyis Sarah diliháza. Ő a néger, aki ide be van zárva. A diliház jelen esetben nem metafora, hanem valódi, elmezavarodottak számára épült létesítmény. Ilyen helyeken éltek azok, akik nem tudtak beilleszkedni a társadalomba, nem tudtak megfelelni valami okból kifolyólag a normáknak. Sarah azért kerülhetett ide, mert tudathasadásban szenvedett, több énje volt. Az lehetett a kiváltó oka a betegségének, hogy megölte a férfit, aki bántalmazta őt.
Az angol címe Funnyhouse of a Negro. A funnyhouse-t többféle módon is lehet értelmezni. Itt van egyfelől a diliház, másrészt viszont jelentheti az öröm forrását is – tükörfordításban. Az öröm háza jelen esetben sehol sem vehető ki, hiszen a műben minden érzelem kivehető, csak az öröm nem. Minden Sarah-én bosszúszomjas, dühös, magányos, fél, és egy kicsit őrült.

A bagoly válaszol címe szerintem a történet végére utal, ahol Clara maga is bagollyá válik, és huhogni kezd. A bagoly jelképezhet egy olyan embert is, aki – a mondás szerint – bölcs, mint a bagoly. Ám ilyen karakter nem jelenik meg a műben. Senki sem mond olyat, ami valóban bölcs állítás vagy meglátás lenne – így csak a szó elsődleges jelentésén indulhatunk el, ami valóban a madár.

Ahogy tetszik - olvasónapló

Mint szinte minden drámát az órára, ezt is a wikipédiából olvastam el, de valószínűnek tartom, hogy később teljes terjedelmében elolvasom. A kép egy színházi plakátról készült, alatta az olvasónapló.

Ez a Shakespeare-darab a Vízkereszt, vagy amit akartok és a Szeget szeggel párja. Itt is megvan az álruhás karakter, aki csak a dráma legvégén lepleződik le. A darabok az úgynevezett „nagy vígjátékok” közé tartoznak. Ezeket romantikus vígjátékoknak is nevezik, mert a középpontban mindig a szerelem áll. Az Ahogy tetszik jól példázza az érzelmek kultuszának és a racionalitás kettősségét: tele van iróniával, ugyanakkor szerepel benne a szerelem kibontakozása is.

Már a mű címe is titokzatos: nem árul el semmit. A legtöbb Shakespeare-darab címe elárulja, ki a főszereplő, vagy egy eseményre utal (pl.: Rómeó és Júlia, Szentivánéji álom). A címet, ebben az esetben szerintem a közönség is adhatja: kinek mi a fontos a darabban, olyan címmel látja el azt. Ellenben azt is kifejezheti, hogy a közönség tetszésére is szükség van ahhoz, hogy a darab élvezhető legyen.
A mű legismertebb sorai Jaques nagymonológjának egy részlete: „Színház az egész világ, És színész benne minden férfi és nő…”
Shakespeare vígjátékaira jellemző bonyolultság itt is megtalálható: a cselekmény több szálon fut, a mondanivalója mély tartalommal bír, a nyelvi formák tömörebbek lesznek, a képes kifejezés pedig igazodik a cselekményhez.

A darab három szerelmespárt, háromféle szerelmi kapcsolatot mutat be. Az egyik Próbakő és Juci kapcsolata, ők a testi kapcsolatot, a testi szerelmet képviselik. A másik párt Silvius és Phoebe alkotja; az ő szerelmük plátói. A harmadik pár Oliver és Célia kettőse, akik a gyors, villámcsapás-szerű szerelmet mutatják be. Az ő kapcsolatukat a meglátni és megszeretni mottó jellemzi leginkább.
A darab negyedik, legfontosabb szerelmespárja Orlando és Rosalinda, akik ezen kapcsolattípusok eszköztárából válogatnak.

A mű két részre tagolható. Az első rész a városban játszódik a zsarnok fivérek irányítása alatt, a második pedig az erdőben. Az erdő egyfajta menedékké válik a száműzöttek számára, akik ide menekülnek az udvari berendezkedés elől. Az udvarban a hatalomvágy és az árulás az úr, az erdőben azonban mindenki szabadon él.

Shakespeare legerősebb és legvonzóbb női karaktere ebben a darabban jelenik meg. Ő Rosalinda. A lány alakja úgynevezett domináns karakter, ő mozdítja előre a cselekményt. Feladata, hogy segítsen Orlandónak éretté válnia. A férfi a népmesék három hercege közül a legifjabb: hajlamos a tévedésre, de a szíve tiszta. Célia Rosalinda visszafogottabb alteregója, hiszen az udvarban még ő az aktív karakter, de az erdőben már háttérbe szorul. Próbakő bolond, aki tudja magáról, hogy az. Az ő karaktere funkcionális: megfogalmazza a darab kritikáját; ám saját személyisége nincsen. Juci, a későbbi párja szintén nem létező alak, ő csupán az egyszerű falusi lány karikatúrája. Rosalindán kívül van még egy igazán fontos karakter: Jaques. Ő kissé melankolikus, magába forduló figura; viszont ő a kommentátor, akinek az a feladata, hogy figyelmeztesse az olvasót, nem biztos, hogy hihet a szemének.
Az Idős Herceg az összhang eszményét testesíti meg, és noha állítása szerint elégedett az erdei élettel, amint lehetősége nyílik rá, visszatér az udvarba. Úgy érzem, ez a karakter egy kissé képmutató, hiszen ha valóban elégedett lenne, nem akarna visszamenni az udvarba.

Nekem tetszett ez a darab is, bár számomra sok hasonlóságot mutat a Vízkereszt, vagy amit akartok című darabbal. Az álruhás lányba itt is beleszeret egy másik női karakter, ám amikor minden kiderül, Phoebe ráébred, hogy ő Silviust szereti. A jelenet iróniája, hogy pont úgy kezd el viselkedni, mint az általa addig lenézett szerelmes fruskák – ugyanazzal a túláradó szerelemmel rajongja körbe a férfit, mint amit eddig olyannyira megvetett. Eleinte ridegen viselkedett, utána viszont levetkőzte önmagát.

Szeget szeggel - olvasónapló

Nos, ez sem volt túlzottan kimagasló, de ennek az lehetett az oka, hogy nem az eredeti drámát olvastam. Én a Shakespeare-mesékben lévő változatot olvastam, ami eltér az eredetitől.

Az, ami eltérő, a vége. A dráma úgy végződik, hogy a Herceg megkéri Isabella kezét. Nem tudjuk, igent mond-e a lány, és valóban három esküvőt fognak-e tartani.
A mű tartalma teljes egészében bele van szőve az olvasónapló szövegébe, amit a kép alatt találtok. Amit még hozzátennék, és ha szükségetek lenne erre a naplóra írjátok bele, hogy szokatlan a színhely. Ez az egyetlen olyan dráma, ami Bécsben játszódik. Néhány művére pedig jellemző az álruhás szereplő: Szeget Szeggel (Herceg), Vízkereszt vagy amit akartok (Olivia), Ahogy tetszik (Rosalinda).
A címről annyit mondanék, hogy ez is szokatlan, akárcsak az Ahogy tetszik. Nem árul el konkrét dolgot, csak utal. Hogy mire, azt nem mondom el, hiszen mindenki máshogy látja. Nem akarok befolyásolni senkit, akinek esetleg valamihez kell az alábbi olvasónapló.
Angol címe Measure for measure, magyar címe Szeget szeggel.

A dráma mutat némi hasonlóságot a Vízkereszt, vagy amit akartok című darabbal, hiszen itt is csak az utolsó pillanatban derül ki az egyik szereplő valódi kiléte. Az álruhát öltött uralkodó alakja emlékeztet Mátyás királyra is, hiszen ő is álruhában járta az országot, hogy megtudja, mit gondolnak valójában az alattvalói a fennálló helyzetről. Jelen esetben azonban egészen más okból húz a herceg álruhát…

A történet Bécs városában játszódik. A herceg nagyon engedékeny, és nem akar hirtelen szigorral fellépni – ezért kéri meg megbízhatónak hitt emberét, Angelót, hogy helyettesítse őt, míg hivatalos ügyek miatt Lengyelországban tartózkodik. Ám ahelyett, hogy valóban távozna, csuhát ölt, és barátnak adja ki magát, hogy szemmel tarthassa a helyettesét. Angelo nem bizonyul jó uralkodónak, az elfeledett törvények teljes szigorával sújt le mindenkire, aki valamilyen bűnt követett el – és nem ismer kegyelmet. Így tett Claudióval is, mert még házassága előtt bűnbe esett szerelmével. A férfi húgát kérte meg, segítsen neki, ám az új uralkodó szemet vet a lányra, és megpróbálja elcsábítani. A lány mindent elpanaszol bátyjának, akiket az álruhás herceg kihallgat. Tervet eszel ki, amivel megmentheti Isabella ártatlanságát és Claudió életét is. A kertben, ahol a lánynak kellett volna megjelennie, Mariana játssza el őt. Ő hitvese Angelonak, s ezáltal nem esik bűnbe. A herceg táviratot küld, hogy hamarosan érkezik, és bárki panaszt tehet nála. A két nő él ezzel a lehetőséggel – a barát bíztatta őket -, és elmesélik történetüket. Az uralkodó eleinte nem hisz nekik, és hozatja a barátot. Ő nincsen jelen, mikor a csuhás megérkezik, emberei hallgatják ki őt. Mikor fővesztésre ítélik, leleplezi magát.

Ez a darab kimondottan tetszett, senki sem halt meg benne (főleg nem értelmetlen, hatalmi játszmák miatt), és a herceg is igazságosan döntött. A mű egyensúlyozik a komédia és a tragédia határán, hogy a végén meglepje az olvasót a boldog befejezéssel. A karakterek egy-egy emberi tulajdonságot fejeznek ki, legyen az jó vagy rossz. Noha senki sem egyetlen tulajdonság birtokosa, a darab kiemeli a legjellemzőbbeket: álszentség, ostobaság, hazugság, jószívűség, megbocsátás, hűség.
A mű álszent – és talán legfontosabb - karaktere Angelo, hiszen a hercegnek a hűséges, törvénytisztelő arcát mutatja, valójában pedig el akarja csábítani Isabellát. Így ő is olyan bűnbe esne, mint a lány testvére, ezáltal, ha ragaszkodunk a törvényhez, neki is halnia kellene. A férfi a darab végén azonban rádöbben, hogy a felesége mindvégig szerette, ő pedig nem is törődött a nővel, mert az elvesztette a vagyonát, hozományát. Ebből a szemszögből nézve minden bizonnyal érdekházasság lehetett a férj részéről ez a frigy.
Angelo talán nem érdemelt volna kegyelmet, hiszen ő ugyanezért a tettért akarta kegyetlenül kivégeztetni Claudiót - a herceg mégis megadta neki. Képes volt megbocsátani neki. Mivel a herceg feleségül vette Isabellát, nem volt többé szükség e törvény alkalmazására. A város hajadonjai ugyanis példaképnek tekintették a fiatal nőt, és senki sem esett még a házasság előtt bűnbe.
Az az igazán erős, aki képes megbocsátani másoknak az elkövetett bűnökért. Azt hiszem, ez kiváltképp igaz ebben a darabban, hiszen Angelo nem követett el olyat, amiért halált érdemelne. Mindenki hibázhat, és bárki elcsábulhat… de nem kell feltétlenül beleesnünk saját csapdánkba úgy, ahogy Angelo is tette. 

Elektra - olvasónapló

Sziasztok! Arra jutottam, hogy feltöltöm az egyik órámra készült olvasónaplóimat. Az óra a Színház Athéntől New York-ig!: avagy klasszikus színdarabok és huszadik századi adaptációik címet viselte.

Az első Euripidész drámája, az Elektra. A tanárnő meg volt elégedve a kép alatt található, beadott olvasónaplóval, de, hogy mindenki képben legyen, mesélek egy keveset a történetről is.

Maga a sztori nem nagy durranás. A lényege, hogy van egy testvérpár, Elektra (vagy Élektra), és Oresztész. A fiút még kicsi korában meg akarták öletni, de egy szolgáló sajátjaként nevelte fel. Az apjuk háborúzni van, míg az anyjuk összeszűri a levet egy másik fazonnal. Ez nem csupán futó kaland, mert mikor a férj hazatér, közösen meggyilkolják őt - a trónra pedig a gyilkos szerető kerül. Elektrát hozzá akarják adni egy nincstelenhez - ennek pedig az az oka, hogyha fiú gyereket szülne, az ne tudjon bosszút állni rajtuk. Ám a férfi nem ér a nőhöz, tiszteletben tartja annak kérését.
Eltelik egy kis idő, mire Oresztész felbukkan a színen, és először nem is ismerik fel egymást. Mikor fény derül arra, ki kicsoda valójában, szövetkeznek és bosszút esküdnek. Hidegvérrel eltervezik, hogyan fogják megölni az anyjukat és annak szeretőjét.
A nőt azzal csalják oda, hogy Elektra végre gyermeket szült, és nézze meg az unokáját. Ám mikor odaér az asszony, a testvérpár végez vele. Ezután a palotába mennek, ahol a szeretőt is meggyilkolják - ezzel megszerezve a hatalmat a város népe felett.

Nekem nem tetszett az Elektra. Szerintem túl nehéz olvasatú, korszerűsíteni kellene. Nem tetszett a történet sem, hiszen gyilkosokról szól. Nem szeretem azokat a műveket, melyek csupán gyilkolásról, bosszúszomjról mesélnek.

Jobban szeretek szerelmekről olvasni, noha a tragédiák emberi veszteséggel zárulnak. Számomra fontos, hogy értéket is mutasson egy történet – legyen az szerelem, vagy bármi más. Ebben a műben azonban csak a bosszú volt fontos, hogy egy apa haláláért megbüntessék a gyilkosokat. Szerintem fontos, hogy egy történet – legyen dráma vagy regény – megérintse az olvasót. Én csak úgy tudom élvezni a történetet, ha megszólít a könyv, ha valahogyan a részese lehetek a cselekménynek. Ez a történet nem érintett meg, egyik karakterrel sem tudtam azonosulni, vagy esetleg együtt érezni. Ebben a műben mindegyik szereplő bosszútól átitatott gondolatokkal, tervekkel volt felszerelve; és én nem hiszem, hogy a bosszú, valamint a hatalom átvétele bármivel is javítana a helyzeten. Elektra és Oresztész egyszerűen csak megölt két embert, hogy a népet uralhassa. A drámának nem volt ennél több érzelmi töltete, mindenki a két gyilkos halálát, vérét kívánta.

Úgy vélem, a dráma talán egy ennél is idősebb korosztálynak szól. Olyanoknak, akik meg tudják érteni, mi mozgatja a szálakat a bosszúvágy mögött. Akik már képesek kívülállóként szemlélni egy művet, nincs szükségük arra, hogy bárkivel is azonosuljanak. 

Berosált a rezesbanda - könyvajánló

... vagy olvasónapló.

Sziasztok!

Régen jártam erre, elismerem. Olvastam ezt-azt, így itt az ideje, hogy megírjam róluk a véleményem. Az első, amit most megosztok veletek, az Csukás István legújabb könyve, a Berosált a rezesbanda.

A borító és a tartalom a hátoldalon nagyon tetszett. Recenziós példányként kaptam, és mivel szeretem a fiatalabb korosztályról (10-15 éves) szóló történeteket, úgy gondoltam, tetszeni fog. Olvastam A Vad Focibanda-történeteket is, azokat imádtam. Ez volt az alapja annak, hogy ezt is elolvassam.

Nos, rá kellett döbbennem, hogy nem tetszett annyira. Ennek az volt az oka, hogy olyan öcsém korosztálybeli gyerekeknek szólhat. Ő 8 éves, én lassan 21. Eltérő könyvek valóak nekünk... de ennek ellenére azért élvezhető volt. Noha a belső borítón le vannak rajzolva a szereplők, én idősebbnek képzeltem el őket. Egy általános iskolás hogyan is tudna buszt vezetni? No meg... a gyerekek az elején igen csúnyán beszélnek. Azt hiszem, a legtöbb gyerek nem ilyen szavakat hall otthon. Természetesen - és sajnálatos módon -, ezek a szavak már beépültek a mindennapi nyelvhasználatba, és elkerülhetetlen, hogy a kisgyerekek találkozzanak velük. Ennek ellenére nem hiszem, hogy olyan szavakat kellett volna használni, hogy: "Nyald ki!". Ezt nem tartom túl helyesnek egy gyerekkönyvben.

Mással nem volt problémám, az egyre sikertelenebb vaddisznóvadászatot kifejezetten viccesnek találtam. A gyerekek karakterei is nagyon aranyosak voltak, és talán a tanáruk, Riminyák karaktere sajnos egyre többször bukkan fel a való életben is. Sajnos mi is tapasztaljuk, hogy az öcsém új tanára nem a legjobb. Noha nem osztogat indokolatlanul fekete pontokat és nem koboz el a gyerekektől semmit, nem igazán tanít jól. A feladatokat sem nézi át rendesen, sok hibás megoldásra is piros pontot vagy csillagot ad. A könyvben szereplő tanár ennek ellentéte, ő a gyerekek homlokára rajzol fekete pontokat és a kedvenc tárgyaikat is elkobozza. Nem engedi zenélni őket, pedig azt nagyon szeretik - tudják, hogy fals, de akkor is imádják. A történet mozgatórugója is ez: a gyerekek megszöknek, megkötözik a buszsofőrt és elkötik a buszt. Miért? Elegük lett a tanárból, aki semmit sem enged meg nekik. Egy régi, elhagyatott laktanyába rendezkednek be, amiről kiderül, hogy nem is annyira elhagyatott.
A bunkerben egy, a második világháborúból itt maradt katona, Igor él. Nem tudom, mikor játszódhat, én a mai korban képzeltem el. Ám mikor megjelent Igor... nos, kétségeim támadtak, mivel a fickó elég fiatalnak van ábrázolva. Így valószínű, hogy csak néhány év telt el a háború vége óta. Igor úgy gondolja, a bunker védelme miatt hagyták itt, de szerintem egyszerűen csak elfelejtették szegényt. Ennek ellenére nagyon jól érzi magát a laktanyában, és a gyerekeknek is sokat segít. Kissé be van csavarodva, ami érthető hosszú évek magánya után. A gyerekeket megtanítja lőni és gyakorlatozni. Ám ők ezt is megelégelik, ezért csellel a cellákhoz, és bezárják őt. Ezután telefonálnak a helyi tévésnek, aki közvetíti a gyerekek követeléseit.
A gyerekek néhány nappal később hazatérnek, és minden rendeződik. Riminyákot kirúgják, és új, sokkal kedvesebb tanárnőt kapnak osztályfőnöknek.

Közben a vaddisznóvadászat továbbra sem működik, ezért letesznek a városi állatkert tervéről. A laktanyából múzeumot csinálnak, így Igornak is lesz munkája. Ő mutogatja a látogatóknak a fegyverek működését.
Menet közben pedig kiderül, hogy Rudi, a vadkan, nagyon is szereti a zenét, amit a gyerekek játszanak...

Szerintem a könyv a 10 éves korosztálynak szól, ők azok, akik ezt igazán élvezni tudják.

A könyvből időközben film is készült, amit még nem láttam. Mindenesetre belinkelem nektek az előzetesét, hátha valakinek megtetszik. Én nem nagyon rajongok a magyar filmekért, mert szerintem mi nem tudunk jó filmet gyártani. A kivétel pedig erősíti a szabályt... ;)

 

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei - könyvajánló

Ezt a kötetet a születésnapomra kaptam Lexától. Nem akartam elkezdeni, hiszen tanulnom kell a vizsgámra (pénteken megyek), de addig piszkált a gondolat, hogy utánanéztem, mi is lehet ez. Amit találtam, minden várakozásomat felülmúlta. Azt tudtam, hogy Lexa nem küldene olyat, amit nem lehet élvezni... de erre azért nem számítottam. Elkezdtem olvasni, és három-négy óra alatt elolvastam az egészet. Imádtam, egyszerűen letehetetlen volt.

Most pedig íme a történet:

Léteznek időhurkok, melyek egy-egy napot játszanak újra és újra. A madarak hozták őket létre, mert csak ezek a lények képesek az időben utazni. A főhősünk véletlenül talál egy ilyen időhurokra, miután a nagyapját megölte egy szörny. Egy szörny, amit csak ő látott... nos, ő is különleges gyermek volt, ahogy az unokája is az. Meglátogatja a régi gyermekotthont, megtalálja a képeket... és az időhurkot is. Így ismeri meg a többi különleges gyereket.
Mivel csak ő látja a szörnyeket, ő az egyetlen, aki megmentheti a gyerekeket.

A szörnyek nem mások, mint sok-sok elvakult különleges maradványa. Az egész világból egy nagy időhurkot akartak csinálni, de csak egy robbanást idéztek elő, és ez lett a sorsuk. Ám ha elég különleges gyereket ölnek és esznek meg, akkor lidérc lesz belőlük. Őket csak a szemük különbözteti meg az emberektől - fehér szemük van. Képesek bejutni az időhurkokba, és megtalálni a gyerekeket.

Miután Vándorsólyom és Pintyőke kisasszonyt foglyul ejtik, csak Jake, a főhős tudja megmenteni a két hölgyet. Így amikor az egyik lidércet követik a világítótoronyba, csak ő segíthet - ugyanis ő vezette oda a férfit. Ez az ember a pszichológusának adta ki magát, hogy könnyen megtalálja a gyerekeket. Küzdelem árán sikerül megmenteniük Vándorsólyom kisasszonyt, ám az időhurok nem áll vissza. A madár megsérült, így képtelen visszaállítani a hurkot. Pintyőke kisasszonyt pedig elviszik egy tengeralattjáróra. A gyerekek utána indulnak...


Mikor a végére értem, alig vártam, hogy a második kötet is a kezembe kerüljön. Ennek is utánanéztem, még nem jelent meg. Az első kötet régi fényképekkel van illusztrálva, ezzel is valószerűbbé téve a történetet. Tényleg letehetetlen, ajánlom mindenkinek :)

Csontváros - ajánló

Sziasztok! Pár napja fejeztem be a Csontvárost. Nekem nagyon tetszett, érdemes elolvasnia a fantasy rajongóknak :)

A történet a mai korban, világban játszódik. Léteznek párhuzamos dimenziók, melyekbe kapukon keresztül lehet bejutni. Ezekből a világokból jönnek a Földre az Alvilágiak, akik (noha nem mindegyikük) el akarja pusztítani az életet, majd tovább állna. Viszont épp ennek a megakadályozására vannak az Árnyvadászok. Ők azok, akik megölik az Alvilágiakat, ha megsértik a Klávé törvényeit.

A démonokat azonban nem mindenki látja. Csak azok, akikben megvan a Látás képessége. Ezek pedig az Árnyvadászok, és azok gyermekei. Ezért lóg ki a sorból Clary, aki úgy tudja, ő csak mondén. Látja a démonokat, az Árnyvadászokat. És neki kell megtalálnia a Végzet Kelyhét, hogy megmentse édesanyját és a világot. Tudjátok, olyan mindennapos dolog.
Szóval, Clary, az Árnyvadászok (Alec, Jace és Izzy), valamint Clary legjobb barátja, Simon belevetik magukat a kitörni készülő háborúba. Lesznek, akik melléjük állnak, és lesznek, akik később árulónak bizonyulnak majd.

Miért akar Valentine háborút? Miért akarja kiírtani az összes Alvilágit a Földről? Egyáltalán, mi baja az ipsének?

De egy valami biztos: a szerelem és a barátok mindent legyőzhet. Vagy mégsem? Mi van, ha a szerelmed valójában a bátyád? Mi van, ha a legnagyobb ellenséged az apád? Mi van, ha az, akiben bízhattál, elárul?Akkor mi fog történni? És miért olyan furcsa Madame Dorothea?

Még egy nagyon fontos kérdés: mi történik a vámpírok démonenergiával működő motorjaival, ha szenteltvizet töltesz a tankba, illetve, ha feljön a nap?

A Néma Testvérek, bár rémisztőek, elfogadható mértékben segítőkészek is. Ők segítenek Clary-nek megtalálni a választ a kérdésre: ki tette a gátat a fejébe? Magnus Bane. Aki nem tudja megtörni, de a gát idővel megszűnik - legalábbis ő ezt állítja. Simon patkány lesz, vámpírtanyát látogatnak, vámpír-vérfarkas összetűzésbe keverednek... mi jöhet még? Árulás, emberrablás, ami végül nem is lesz egészen az. És egy szörnyű tény... Clary apja nem más, mint Valentine. És megszerezte a Kelyhet. Árnyvadászokat akar csinálni, nem számít, hogy az emberek legalább fele belehal. Elment Idrisbe...

Idris az a hely, ahol az Árnyvadászok születtek. Franciaország és Svájc között van, bár az emberi térképeken mi sem látszik. Ha egy mondén megy át Idrisbe, akkor rögtön a másik határon találja magát. Nekik nincs bejárásuk erre a helyre.

Szikraváros - könyvajánló

Sziasztok! A napokban tudtam, hogy valamit kihagytam. Ez volt az. Szikraváros.

Az eleje számomra kissé lassú, vontatott volt. De hiába, mindent elő kell készíteni, nem igaz? :)
Szóval, a történet. Szikraváros felett mindig sötét van. A lámpák, melyek több évezrede szolgáltatják a fényt, pislákolnak. A készletek kifogyóban vannak. A város haldoklik. A polgármesterről pedig kiderül, hogy a fogyó készletet is megrövidíti...

Mindeközben pedig kinyílt egy ládika, melyek Utasításokat tartalmaznak. Utasítások Exodusnak. A kivezető utat mutatják meg a haldokló városból. Ezt egy kislány találja meg, gyerek lévén pedig összerágja (nem lehet több 2 évesnél).

Az egész ott kezdődik, hogy az iskolában vagyunk. A tanulmányok végeztével mindenki kihúzza, hová kerül. Mi lesz a munkahelye. Nem kívánsághangverseny. Lina és Doon a két főszereplő. A könyv tizenkettőnek titulálja őket, bár a viselkedésük, a jellemük alapján elmehetnének tizennyolcnak is akár. Én mindig elfelejtettem, hogy valójában csak tizenkét évesek, és szurkoltam, hogy az út során összejöjjenek xD.

Na, szóval. Lina a Csatornaművekhez kerül, Doon hírvivő lesz. Ha nem cserélnek. Lina ugyanis nem akar lemenni a föld alá, Doon pedig nem akar üzeneteket továbbítani öregasszonyok között. A fiút viszont érdekli, mi mozgathatja Szikravárost. Abban reménykedik, talál valamit, ami segít rájönnie, hogyan orvosolható a fény problémája. Ugyanis ha kialszanak a lámpák, koromsötét lesz. Mindenki megdermed, míg a fények újra ki nem gyúlnak.

Egy nap pedig Lina rálel a húga, Poppy által összerágott Utasításokra. Sokáig tart, mire megfejtik, ám ő és Doon elindulnak, hogy ott hagyják a várost. A várost, mely elfordult tőlük. Ugyanis ők jöttek rá, hogy a polgármester meglopja a várost. Elmondták az őröknek, ám ahelyett, hogy segítséget kaptak volna, bűnözőkké váltak.

Lina, Poppy és Doon lemennek a Csatornaművekbe, követvén az Utasításokat. Megtalálják a szobát a Csónakkal, és a két dobozzal: Gyufa és Gyertya. Kiakadtam, hogy nem tudják, mik ezek, mire valóak, de... belegondolva, ha addig nem lett volna szükségem ilyesmire, nem ismerném, valószínűleg én is olyan értetlenül állnék a tárgyak előtt, mint ők.
Lina és Doon már az indulás előtt megtalálta ezeket, kikísérletezték, mire valóak... és a Dalok napján akarták bejelenteni, hogy van menekvés a városból. Ám ekkor találják meg a plakátokat, mi szerint keresik őket... ezért Lina fogja Poppyt, és a föld alatt találkoznak Doonnal.

Végigmennek az úton egy idős hölgy naplóját olvasva. Kiderül, hogy nem ők az egyetlenek. Hogy az emberek azért jöttek ide, mert a másik helyen katasztrófa készült. Mert úgy tűnt, az emberiség elpusztítja önmagát. Párba osztották őket, és mindenki kapott egy-egy csecsemőt, hogy nevelje fel. Ám a napló nem mesél sokat, a hölgy félt, elkapják. Nem lett volna szabad írnia.

A felfelé vezető kaptató végén pedig... a három gyerek kijut a napfényre. Holdfényre. Éjszaka van. Nem tudják, mi világít fent az égen, és csodálkoznak, hogy nincsenek lámpák. Aztán felkel a nap, a mező életre kel. A madarakat sem ismerik, bogárnak gondolják őket, mígnem egyikük fel nem röppen az égre.
Egy macskával is találkoznak, ám azt az állatot sem ismerik. Szikravárosban nem élnek állatok. De ennek a macskának a segítségével találnak élelmet - ha ő megeheti, minden bizonnyal nekik sem lesz bajuk.

S végül kiderül, hogy ők a föld gyomrából jöttek. Egy hasadékon át visszamásznak a hegybe, s meglátják Szikravárost, mélyen, alattuk. Nem csak a Csatornaművel volt a föld alatt. A város is. Lina követ kötött az Utasításokra, és ledobta a város szívébe.

A következő jelenetnél pedig az egész város a felszínen van, a falusak/városiak pedig eléjük sietnek. Mikor a vezetőről kérdezik a tömeget, a gyerekekre mutatnak.

Azt hiszem, még kellene folytatás, nem tudom, van-e. A jellemeket minden esetre a korhoz kellett volna igazítani. A helyszínek szerintem kicsit több kidolgozást igényelnek, de számomra olvasható volt. A felétől pedig élvezhető és letehetetlen is.

Az árnyak útján - ajánló

Hát, mit mondjak? Imádtam ezt is. Teljesen más világba kalauzol amint mondjuk az Alkonyat, vagy az Éhezők viadala.
Az utcát mutatja be, ahol mindennapos az éhezés, a lopás, az erőszak, a nemi erőszak. És innen, az utca mocskából, a céhek egyikének legaljáról egy fiú ki akar törni. Összeszedte ugyan a pénzt, de nem tudta kiváltani magát. Így Jarl a barátjának (az egyetlen és legjobb barátjának) adta a pénzt. Megkérte, hogy keresse meg a város, a világ legjobb Veszejtőjét, Durzo Blintet. A Veszejtők nem orgyilkosok. Pénzért ölnek ugyan, de nem azok. Számukra ez művészet. Nem kell sok vérrel járnia, a lényeg, hogy a célpont gyorsan a másvilágra jusson.

Azoth addig könyörög, míg végül Blint felveszi tanítványnak - azzal a feltétellel, ha megöli a céh egyik nagyfiúját, Patkányt. Aki megerőszakolta a fiúk nagyját, köztük Jarlt is. Aki megveri őket, ha nem fizetnek neki négy garas sápot. És Azót hősként akarja beállítani. Nem veri meg, nem üvölt vele, mikor nem fizet. Úgy akarja megtörni, hogy mindenki féljen ezután tőle. Hogy aki ránéz, tudja, mi történik azzal, aki ellenszegül Patkánynak.

Azó viszont sokáig bírja és éberen figyel. Vigyáz a néma kislányra, Babára. Sok nagy is csatlakozik hozzá, ám ez mégis kevés volt. Egy nap, mikor elment vécézni, Patkány és a társai elvágták az őrszem torkát, és elvitték Babát. Azoth megkereste őket, de későn ért oda. A kislány arca össze volt verve és vagdosva. Azó kétségbeesve megkereste Blintet, aki végül nehezen, de megígérte, hogy megtesz minden tőle telhetőt, hogy Baba életben maradjon. De előtte persze rendesen lehordja Azót, amiért öt napja volt a gyilkosságra, és nem élt vele rögtön. Megvárta, hogy idáig fajuljon a dolog.

Azoth pedig elrohan, hogy végezzen Patkánnyal, és bizonyítékot hozzon Blintnek. Patkány veszte az lesz, ami a gyengéje... a fiúk. Azoth erőt vett magán, és beadta neki, hogy szeretne vele lenni. Egy folyó mellé mentek, Azoth pedig egy alkalmas pillanatban kötelet kötött a fiú lábára, a követ pedig a folyóba dobta. A fülét levágta, bizonyítékkép Blint számára. Neki ez nem volt elég, így megmutatta a holttestet is a folyóban.

Így kezdődött Azoth Veszejtői pályafutása. Pontosabban: Azoth meghalt, és megszületett Kyler Stern, egy elszegényedett nemes. A barátja egy Logan Gyre nevű nemesfiú lett, aki a trón várományosa abban az esetben, ha Kilences meghal. IX. Alaen Gunder uralkodó egy igazán befolyásolható, ostoba ember.

Blint éveken át tanította, ő pedig éveken át pénzt küldött annak a családnak, akihez Drake gróf sikeresen beadta Babát. Elene-nek nevezték el őt.
Olvasni egy Mama K nevű nőtől (Gwinvere) tanult, aki bordélyokat üzemeltet. Ő maga a Shinga, és a Gyönyörök Úrnője a Kilencek között.

Azoth remek Veszejtő lett volna, ha. Ha nem lett volna "elromolva". Egy viadal során megtudta, hogy elromlott. Megvolt ugyan a Tálentuma - talán nagyobb is, mint bárkié -, de a csatorna, amit használhatott volna, hiányzott. Ezért kellett neki egy ka'kari. A ka'kari egy olyna gömb, ami segít használni a Tálentumot. Ám ha valaki megköti, az egy életre szól. És többnyire a ka'kari választja a gazdát.

Kyler sokat tanult, és Tálentum nélkül is képes volt elvégezni egy Veszejtő munkáját. Ám egyszer csak rátalált az ezüst ka'karira, és tudtán kívül megkötötte. De még így sem tudta rendesen használni a Tálentumát. Blint nem tanította meg neki, hogyan kell.

Végül persze ez a megkötött ka'kari lett szinte minden gond forrása. Emiatt kellett mestere ellen fordulnia. Blint minden fegyverét ott hagyta Kyler számára a rejtekhelyen. Kyler pedig a Megtorlót, Blint legerősebb, leghíresebb fegyverét vette magához, sok más dobótőr és számszeríj mellett. Végül egy mérgezett penge lett Durzo Blint halála. Éppen csak eltalálta. A férfi pedig elmondta, hogy ő maga hétszáz éves, a legenda, mely a ka'karikról szól, valójában egyet elfelejt említeni. Amit egy barátnak ajándékozott a teremtőjük. Ez a barát pedig Blint volt, persze akkor nem ezt a nevet viselte. Akkor ő volt Acaleus Thorne.

A ka'kari képes halhatatlanságot, örök fiatalságot adni a gazdájának. Ezért kereste az ezüst ka'karit. Beleszeretett Mama K-ba. Vele is, a húgával is hált, ám valójában nem a fiatalabb lányt, hanem az idősebbet szerette. A ka'karira azért volt akkora szüksége, hogy a nő is halhatatlan legyen. Ám ez meghiúsult, mikor Kyalr megkötötte.

Blint utolsó kívánsága az volt, hogy Kyler mentse meg a lányát. Vonda, Mama K húga szült neki egy lányt. Akiről Mama K-tól megtudjuk, hogy valójában az ő lánya...

Szóval, Kylar megkeresi a kislányt, Elene-t, és egy titkos ajtón át kimenekíti őket. Ő maga pedig elcsalja az őröket. Rengeteg katonát nagyon rövid idő alatt öl meg. A fekete ka'kari, az Elemésztő nagy hatalmat adott neki. Ezért kellett meghalnia a mesterének. A ka'kari nem lehet addig teljesen az övé, míg előző gazdája nem halott.

Szóval, a fejetlenség közepette a trónteremben is hatalmas vérontás folyik: Alaine Gunder halott, rengeteg nemessel együtt. A király Logan, akinek a feleségét még a nász előtt megölték. Logan börtönbe kerül, hogy megmeneküljön, lemászott a Lyukba. Ott erőszaktevők és mellettük olyanok vannak, akiknek az akasztás már túl jó lenne. Megkérdezik tőle, ki ő, ő pedig annyit felel: Szólítsatok Királynak!

Kylar súlyos sebet kapott, Elene pedig visszament érte. Kivonszolta a tömlöcből a titkos átjárón keresztül, és elvitte Mama K-hoz, ahol meggyógyult. Nem meggyógyították, meggyógyult. A ka'kari és ő is hozzájárult ahhoz, hogy életben maradt. A díszes, arany ajtó helyett az egyszerűt választotta, mikor a Rejtély Előszobájában. Elene miatt maradt.

A legvégén pedig Elene, Kyler és Uly (Durzo lánya) egy kocsival elhajtanak. Kyler Elene-nek könyörög, meggyőzi, hogy ő nem a sebhelyeit látja, hanem a gyönyörű nőt. A lány pedig megfogja a kezét, és elindulnak Uly-ért.

Ennyit a tartalomról. Azért nem lövök le mindent! :P A könyv igazi élmény volt, nem tudtam letenni. Már alig várom, hogy a második részt is a kezemben tarthassam... csak hát ugye mindig a piszkos anyagiak. Mivel nem kapok zsebpénzt, nagyon lassan gyűlik össze egy-egy könyv ára. De megéri várni ;)

A boszorka démona - könyvajánló

Sziasztok! Szombat óta tervezem, hogy végre megosztom veletek legújabb olvasási élményemet - A boszorka démonát.

Állandóan kiment a fejemből, hogy blogolni is kéne, de most megteszem :D Így első körben azt mondanám, aki nem olvasta az elsőt, az pótolja be. Az is feledhetetlen élmény, a második pedig szorosan kapcsolódik hozzá. Ha csak a másodikat olvassa valaki, akkor lemarad a történet elejéről. Itt olyan szereplők is felbukkannak, akik az elsőben eltűntek.

No, akkor kezdjük is. A boszorka démona David és Lin esküvőjével kezdődik. Maga a szertartás családon belül zajlik, hiszen nem kelthetnek feltűnést. A következő számomra fontos momentum Kellan halála. Megjelenik Claire apja, és a fiú feláldozza magát a szerelméért. Claire napokig, hetekig gyászol, alig eszik, nem is alszik. Ekkor jelenik meg a Bölcs, és elmondja neki, hogy a szerelme él. Hamuvilágban kell megtalálnia. Az a világ a miénk fordítottja, vagyis ott még Kellan él. Claire abban a dimenzióban halott, Jorja végletekig jó, ahogyan a Zsoldos is. Sőt, a Zsoldos mintha beleszeretett volna Claire-be, de lehet, hogy ezt csak magamnak magyaráztam be. Ez mondjuk a történet szempontjából mellékes. A lényeg, hogy a Zsoldos segíti az Utolsók egyikét, hogy meglelje a szerelmét. Ebben a világban Kellant a démoni énje uralja, és egészen addig egy cellába volt zárva. Mégis... Claire megtanítja neki mindazt, amit a Chaosban tudott. Olvas neki, mesél az együtt töltött időről, és Kellan szépen lassan emlékezni kezd. Nem saját, más emlékei, mégis az övéi. Aki Chaosban meghalt, a lelke megleli Hamuvilágban az alteregóját, így az egyén rendelkezni fog azokkal az emlékekkel is.

Így történt, hogy Kellan és Claire újból egymásba szeretnek. Mikor már minden jóra fordulna, visszatér a skizofrén apa, Hannah pedig elmondja Claire-nek, hogy el kell majd menniük Nimbusba, ahol Regináék babájára kell majd vigyázniuk. Ő lesz a következő Bölcs.
Vulcant, a skizofrén egyént két Utolsó, Claire és Milan győzi le, de nem pusztítják el. Van egy olyan érzésem, hogy vele még találkozunk.

Nos, nekem nagyon tetszett a könyv, ahogy Benina összes műve általában. A Megsebzett szabadsággal nem voltam annyira megbékélve, hiszen ki nem állhatom a magyar történelmet, de ahogy egyre többet tudok róla, kezdem megszeretni. Ki tudja, talán az lesz a következő Benina-könyv, amiről majd írok :D
Tényleg imádtam, hol sírni akartam, hol örömtáncot járni. Aki szereti a boszikat, mindenképp ajánlom figyelmébe a Bíborhajú-sorozatot! :D

Solomon Kane történetei - könyvajánló

Sziasztok! Újabb könyvet olvastam el, s mint szokásommá vált, ajánlót írok hozzá - ismét.

Solomon Kane alakját Robert E. Howard álmodta meg, s meg kell mondjam, a történet, a karter, mind magával ragadó. Amit én olvastam, csupán töredékeket, illetve rövid történeteket tartalmaz - valamint három verset. Nem szeretem a verseket, de ezek... fantasztikusak. Számomra egy vers mit sem ér, ha nincs mögöttes tartalma, valami, ami megérint. Ezek a versek azonban egy rövidke történetet mesélnek el - mint a balladák, csak rövidebben.

Solomon Kane egy szűkszavú puritán, aki nincstelen vándor - maga sem tudja, miért, de minden fantasy-vidéket bejárva vándorol, s ott segít, ahol szükség van rá. Önmagában Isten pusztító fegyverét látja, aki lesújt a gonoszra. Szerinte mindig Isten vezérli lépteit. Harcol kalózokkal, hárpiákkal, vámpírokkal, őrült uralkodókkal, arabokkal, rabszolgakereskedőkkel, ördögi teremtményekkel... és megmenti a rászorulókat. Nem feltétlenül ebben a sorrendben. Érdekes kérdések bukkannak kalandjai során fel elméjében: vajon az emberiség csak a természet próbálkozása?
Erre választ ugyan nem kapunk, de sejteni lehet, így van. Mindenesetre nekem tetszett, és egyszer szeretném a töredékeket teljes valójukban olvasni. Ha lesz némi türelmem, a verseket is bepötyörészem :)

Az ifjú Werther szenvedései - könyvajánló

Sziasztok! Még karácsonyra kapram Az ifjú Werther szenvedései címet viselő Goethe-könyvet egy igen kedves barátnőmtől. Igen Alee, tőled xD.

Végre kiolvastam :) S bár ez egy igen rövid könyv, igen sokáig tartott elolvasni. Nekem az eleje tetszett, csupán a végével nem értek egyet.
A könyv leginkább levelek sokasága, amit Werther legjobb barátjának, Wilhelmnek írt. Egyoldalúak, így nem lehet tudni, Wilhelm mit felelt rájuk.
Werther beleszeret egy csinos, fiatal nőbe, Lottébe. Ám a lány már menyasszony - ám ez mégsem tántoríta el, egészen addig, míg bele nem betegszik a lány hiányába. Én úgy vélem, a kötet végére Lotte is beismeri, szerelemmel szereti Werthert, ám ekkor már régen Albert felesége - és őt is szereti. Tökéletes szerelmi háromszög. Én más befejezést adtam volna a könyvnek, ám tény, mikor íródott, csak a halál választotta el a szerelmeseket, házasokat. Akkor még nem volt válás.
A végén Werther öngyilkos lesz - igen, lelövöm a "poént" -, semmint fájdalmat okozzon szeretett Lottéjének. Ám a hírre Lotte - szerintem - idegösszeomlást kap, mert bűntudata van. Ő adta a fegyvert Werther kezébe, mintegy jóváhagyva a férfi tervét.
Werther kérését tiszteletben tartva a temetőben, két hársfa tövébe, pap nélkül temették el.

Csak egy harapás, A leghülyébb angyal - könyvajánló

Sziasztok! Talán már tudják egy páran, hogy Christopher Moore az egyik kedvenc szerzőm. Most egy trilógiájának befejező kötetét hoztam.

Először is, a fülszöveg: Vannak szerelmesek, akik azért születnek, hogy átöleljék egymást. Jody és Tommy azért született, hogy megharapják egymást. Azért születtek újra. Merthogy már vámpírok. Óriási szerencse, hogy a szerelmük így halhatatlan, mivel kegyencük, Abby bronzszoborba öntötte őket a Totál szívás végén. Abby továbbra is vérszívó démon szeretne lenni, csak túl sok a dolga: kerülni a sulit, betörni az új Dög Martens csizmáját és lesmárolni imádott pasiját. Csakhogy ott van Chet, a borotvált macska, aki újdonsült vámpírmacskaként egyre nagyobb és vérszomjasabb. Sőt, az őt követő vámpírmacskák falkája is egyre nagyobb és vérszomjasabb. Van, aki szív. És van, akit szívnak.
Christopher Moore őrült vámpírtrilógiájának befejező darabjában senki sincs biztonságban.

És az én véleményem? Egyszerűen imádtam ezt is :D Senki sem képes úgy írni, mint Christopher Moore. Csak egy kérdésem lenne: MIÉRT?! Miért kellett így végződnie? Bár tény, hogy így olyan, mintha saját magáról is szólna. Kocsonyás szavak közt vergődik Tommy... hm. Kicsit mintha önkritika is lenne - de meglehet, csak én látom így. Mindenképp olvassátok el, tényleg IGAZI vámpírokról van szó - ők nem csillognak, mint az újkeletű Twilight-vámpírok, ők bizony hamuvá válnak a napon, s napkeltekor elájulnak, igazi halotakká válnak.

A trilógia kötetei: Vérszívó démonok, Totál szívás, Csak egy harapás




A másik, amit még olvastam tőle, az A leghülyébb angyal címet viseli. Bájos karácsonyi történet. Oké, nem az.
Csupán a téma a karácsonyi, a többi korántsem az. A főhősnő egy, a volt férje tulajdonában álló erdőből akar fenyőfát vinni az árva gyerekeknek - azon a területen nő a legszebb. És persze a férfi ittas, és meg akarja ölni a nőt. A lány egy lapáttal fejbevágja - nem ájul el, meghal. Mindenzt télapó-jelmezben teszi, és egy kisfiú mindennek szemtanúja lesz. Atr kéri, hogy a télapó éljen, és legyen karácsonyuk. És egy angyal teljesíti. No igen ám. Nem csak a télaó-jelmezes férfi kel életre - az összes addigi halott.

Ha aképen nem látszódna, íme a fülszöveg: Télapó halott. És ha ő meghalt, akkor a karácsonynak is annyi. Vagy mégsem?

"Mennyei Atyánk. Josh Barker vagyok, a Worchester Street 671. sz. alatt lakom, Pine Cove-ban, Kaliforniában, irányítószám: 93754. Ma este láttam Télapót, ami klassz, és köszönöm is, de aztán egyből megölték egy ásóval, szóval attól félek, hogy idén nem lesz karácsony, pedig jó voltam, amit látsz is majd, ha megnézed Télapó listáját, szóval, ha nem nagy gond, életre keltenéd Télapót és rendbe hoznád a karácsonyt?"

Micsoda szerencse, hogy épp a helyszínen tartózkodik Raziel, a Biff evangéliumából is ismert angyal, hogy teljesítse a rábízott karácsonyi küldetést. Képességeihez mérten hozzá is kezd az ünnepi csoda végrehajtásához, de hát nem véletlenül tartják Razielt a Mennyek leghülyébb angyalának.

Ami ebben az évben boldog karácsony helyett az álmos kaliforniai kisvárosra vár, azt Raziel biztosan nem fogja a legjobban sikerült csodái között számon tartani.

És megmutatom, ki mit gondol az íróról és a könyveiről :P

"Ha létezik ma Moore-nál viccesebb író, azonnal lépjen elő!" (PLAYBOY)

„Gyanítom, hogy Christopher Moore cafatokra röhögte magát írás közben, és valószínűleg kéjgázt is szívott egyes bekezdések között... ennek az embernek már csak a könyvcímei miatt is irodalmi díjakat kellene kapnia.” Miami Herald

„Ezt a könyvet nem írhatta épelméjű ember.” Carl Hiaasen

„Christopher Moore-t úgy kell számon tartani, mint a kortárs amerikai irodalom egyik legkülöncebb és teljességgel besorolhatatlan szerzőjét.” Minneapolis Star Tribune

„Christopher Moore olyan regényeket ír, amelyek nemcsak őrülten viccesek, de olvasni is hihetetlenül szórakoztató őket. Moore igazi mestere a szakmájának.” Nicholas Sparks

„Kevés olyan kortárs szerző létezik, aki folyamatosan képes annyira bizarr, annyira csípős, annyira vicces és annyira csodálatos lenni, mint Christopher Moore.” Rocky Mountain News

„Eszméletlen!” Booklist

„Ettől a kis perverz karácsonyi történettől még a legcinikusabb Scrooge is halálra röhögné magát.” Publishers Weekly

„Christopher Moore egy nagyon beteg ember. A szó legjobb értelmében.” Carl Hiaasen

A mennyország várhat - könyvajánló

Sziasztok! Nos, először szeretnék köszönetet mondani Evynek, amiért kölcsönadta a könyvet :) Szóval, köszi :D Egyszerűen imádtam!

A történetet Lucy meséli, aki az esküvője előtt tragikus balesetben meghal. Leesik a létráról, és kitör a nyakát. A Purgatóriumba kerülvén először azt hiszi, csak egy rossz álom - hisz meztelen... de Bob (aki szerintem egy ilyen angyalféle) elmondja neki, hová került, és hogy ő tényleg halott. Ám lehetőséget kap, hogy szellemként a vőlegényével lehessen - ha véghez viszi a feladatát: egy vadidegennek kell lelki társat találnia. Így kerül a Leendő Szellemek Házába, ahol összebarátkozik lakótársaival, Briannel és Claire-rel.

Segít a vonatőrült Briannek megoldani a feladatát, miszerint egy vasútbolond sráccal be kell vallatnia, hogy ő igenis szereti a vonatokat. Claire már nehezebb dió, az ő pártfogoltja ugyanis nem hajlandó szóba állni vele - neki egy lányt kellett volna megtanítania gitározni. Végül Brian szellem lesz a vasútállomáson, Claire pedig visszajut a Mennybe, ahol még esélye van a szerelemre.

Lucy pedig mindeközben munkát vállal a cégnél, ahol a férfi dolgozik. Huszonegy napja van rá, hogy megtaláltja számára az igazit. Archie nagymamája párszor keresztbe tesz neki, de végül sikerült megtalálnia a nagy Őt... a szendvicses lány képében. Sally és Archie egymásnak lettek teremtve, és Lucy segített nekik, hogy egymásra találjanak.
Lucy főnöke elég... őrült, azt hiszem, ez a legjobb szó rá. A jelmezbálon szado-mazónak öltözik - ő ezt szereti a legjobban. és mint minden évben, ő nyer... de a modora sem a legjobb. Persze, ő is okot ad nevetésre, de azt hiszem, inkább az a megmosolyogtató nála, ahogyan Lucy reagál.

Ám eközben még mindig zajlanak az események: Lucy régi legjobb barátnője, Anna szemet vetett a vőlegényre, pedig ő tényleg csak Lucyt szerette. Elcsattant közöttük egy részeg csók is, miről később kiderült - Dan számára nem jelentett semmit.

De, hogy ne legyen happy end, Dan egy busz elé esik... és meghal. Lucy visszakerül a Purgatóriumba, ahol megkeresi a vőlegényét. Bob őt is felvilágosítja, hogy halott - majd végül együtt állnak rá a Mennybe vezető mozgólépcsőre. Szóval, mégis happy end :D

A könyv tele van poénokkal - én legalábbis jót nevettem egyes jeleneteken -, és tényleg nagyon izgalmas :D Akinek van rá ideje, nyugodtan olvassa el. Valójában szerintem nem a halálról szól, hanem az igaz, mindent túlélő szerelemről :)