A bagoly válaszol & A néger diliháza - olvasónapló

Sziasztok! Bevallom, ezt néhány művel később akartam feltölteni... ám szembesültem vele, hogy muszáj elkezdenem a szemináriumi dolgozatom. Ez az oka, hogy most teszem fel, nagyjából eredeti formájában. 

 

Amikor elolvastam A bagoly válaszolt, egyértelműnek tűnt számomra, hogy leginkább egy őrültek házában játszódhat. Amikor elkezdtem A néger diliházát, rájöttem, hogy a kettő összetartozik, és össze kell kapcsolnom őket.

Szerintem mindkét darab ugyanazt a megsemmisülést, őrületet mutatja be. A bagoly válaszol esetében minden szereplő valaki, aki még valaki, aki egy harmadik személy. Legegyszerűbben úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy tudathasadásos állapotban vannak. A színen úgy jelenítik meg őket, hogy egy-egy ruhadarab emlékeztet rá, kik voltak az előző megjelenésükkor. Szerintem azonban ez az egész csak a főszereplő lány, Clara fejében játszódik. Csak ő látja a cellát, a régi, híres angolokat, a halott apát, az anyját.
A néger diliházában is tudathasadásos karakterről van szó. Sarah, akinek nagyon hasonlít a neve A bagoly válaszol főszereplőjére, ebben a betegségben szenved. Sok alteregója van, mindnek saját akarata. A történet szerint ő valóban diliházban van. Azt hiszem, az alteregóin keresztül meséli el saját történetét. Neki is, minden énjének, és az anyjának is sűrű csomókban hullt a haja. Az anya meg is kopaszodott, mielőtt még meghalt volna. Mindenki ugyanúgy kopaszodik, mint Sarah anyja. Ezért gondolom azt, hogy ez valójában Sarah története.

Egy fekete férfi megerőszakolta őt, ő pedig megölte ezt az embert. Később diliházba került, kihullott a haja is, és legvégül felakasztotta magát. Ahogy állítólag az apja tette… de ezzel ellentétben áll az, hogy minden alteregó azt állította, hogy ő verte szét a férfi arcát egy fekete maszkkal. Az is lehet, hogy ez a két ember nem egy és ugyanazon személy. Minden más szereplő úgy tudja, a férfi öngyilkos lett, nem pedig megölték. Egy Patrice Lumumba nevű fekete férfit azonban megöltek ugyanazon az éjszakán. Szerintem Patrice Lumumba és az öngyilkos férfi két külön karakter. Sarah megölte Patrice Lumumbát, míg a valódi tettes felakasztotta magát. Nem azt ölte meg, aki megerőszakolta őt, hanem egy másik, valószínűleg ártatlan férfit. Ezt a férfit nem biztos, hogy így hívták, de ő is beépült Sarah énjei közé – ezzel a névvel.
A mű végén Raymond, az őrült férfi szavai elgondolkodtattak… ő azt állította, hogy ismeri Sarah apját, aki valójában orvos, tele van a háza keleti szőnyegekkel, régiségekkel, romokról készült fényképekkel. Egy fehér nő a felesége. És fehér üvegasztalon eszik. Vagyis elérte mindazt, amit Sarah akart. A lány ugyanerre vágyott, állandóan ezt hangoztatta. Nem csupán ő, a különböző énjei is ugyanezt mondták. Ez volt az, amit mindenáron el akart érni, hogy valóban fehér lehessen, ne pedig félvér.
Ez is azt támasztja alá, hogy Sarah csak kitalálta, hogy az apja megerőszakolta az anyját. Különben miért lennének még mindig házasok? Valószínűbbnek tartom, hogy Sarah-val történt meg minden, nem az anyjával – ő csak kivetíti, és saját magát fogja fel az erőszakból fogant gyermeknek. Az is elképzelhető, hogy neki is született egy gyereke, és ez volt az, amit nem bírt elviselni. Ezért ölte meg Patrice Lumumbát. Tévedett ugyan, de a betegsége nem múlt el az elégtételtől. A tudata több énre hasadt, és ezek az ének sosem tudtak többé egyetlen, igazi Énné válni.

A bagoly válaszolban az írónő megmutatta, hogyan viszonyul mindenki a fekete emberekhez. Az afrikaiak helyzete abban a korban nem volt könnyű, hiszen minden egyes fehér ember tele volt rasszizmussal, és feljebbvalónak érezte magát. Nem gondoltak arra, hogy ezeknek az embereknek is ugyanannyi joguk van mindenhez, mint nekik. Úgy vélték, ezek az emberek állatok, amik csak arra jók, hogy dolgozzanak. Megvetették őket, és ez volt az oka annak, hogy Clara azt hitte, börtönbe zárták – csak azért, mert összeesett és meghalt az apja.
A néger diliházában ezzel szemben szerintem az mutatkozik meg, hogy a feketék mit gondolnak az amerikaiakról. Nekik is megvannak az előítéleteik. Raymond a darab végén azt mondja, hogy Sarah apjának felesége egy fehér ribanc. Ez arra utalhat, hogy nem szereti, sőt, utálja a fehéreket.

Nem csak ez a párhuzam az, ami összeköti a két művet. A néger diliházában megtudjuk, hogy Sarah anyja éjjelente a baglyokkal teli fáknál sétált, és beszélt hozzájuk. Csak éjjel kelt fel, és kiment a házból, hogy ne kelljen a gyerekével törődnie. A bagoly válaszol címét hozzá lehet kötni, és a történet szálát is: a legvégén Clara bagollyá változik, és huhog. A fehér asszony panaszaira a bagoly válaszol a saját, panaszos huhogásával.

Azt hiszem, itt az ideje, hogy a címekről is írjak. A néger diliháza – vagyis Sarah diliháza. Ő a néger, aki ide be van zárva. A diliház jelen esetben nem metafora, hanem valódi, elmezavarodottak számára épült létesítmény. Ilyen helyeken éltek azok, akik nem tudtak beilleszkedni a társadalomba, nem tudtak megfelelni valami okból kifolyólag a normáknak. Sarah azért kerülhetett ide, mert tudathasadásban szenvedett, több énje volt. Az lehetett a kiváltó oka a betegségének, hogy megölte a férfit, aki bántalmazta őt.
Az angol címe Funnyhouse of a Negro. A funnyhouse-t többféle módon is lehet értelmezni. Itt van egyfelől a diliház, másrészt viszont jelentheti az öröm forrását is – tükörfordításban. Az öröm háza jelen esetben sehol sem vehető ki, hiszen a műben minden érzelem kivehető, csak az öröm nem. Minden Sarah-én bosszúszomjas, dühös, magányos, fél, és egy kicsit őrült.

A bagoly válaszol címe szerintem a történet végére utal, ahol Clara maga is bagollyá válik, és huhogni kezd. A bagoly jelképezhet egy olyan embert is, aki – a mondás szerint – bölcs, mint a bagoly. Ám ilyen karakter nem jelenik meg a műben. Senki sem mond olyat, ami valóban bölcs állítás vagy meglátás lenne – így csak a szó elsődleges jelentésén indulhatunk el, ami valóban a madár.

Ahogy tetszik - olvasónapló

Mint szinte minden drámát az órára, ezt is a wikipédiából olvastam el, de valószínűnek tartom, hogy később teljes terjedelmében elolvasom. A kép egy színházi plakátról készült, alatta az olvasónapló.

Ez a Shakespeare-darab a Vízkereszt, vagy amit akartok és a Szeget szeggel párja. Itt is megvan az álruhás karakter, aki csak a dráma legvégén lepleződik le. A darabok az úgynevezett „nagy vígjátékok” közé tartoznak. Ezeket romantikus vígjátékoknak is nevezik, mert a középpontban mindig a szerelem áll. Az Ahogy tetszik jól példázza az érzelmek kultuszának és a racionalitás kettősségét: tele van iróniával, ugyanakkor szerepel benne a szerelem kibontakozása is.

Már a mű címe is titokzatos: nem árul el semmit. A legtöbb Shakespeare-darab címe elárulja, ki a főszereplő, vagy egy eseményre utal (pl.: Rómeó és Júlia, Szentivánéji álom). A címet, ebben az esetben szerintem a közönség is adhatja: kinek mi a fontos a darabban, olyan címmel látja el azt. Ellenben azt is kifejezheti, hogy a közönség tetszésére is szükség van ahhoz, hogy a darab élvezhető legyen.
A mű legismertebb sorai Jaques nagymonológjának egy részlete: „Színház az egész világ, És színész benne minden férfi és nő…”
Shakespeare vígjátékaira jellemző bonyolultság itt is megtalálható: a cselekmény több szálon fut, a mondanivalója mély tartalommal bír, a nyelvi formák tömörebbek lesznek, a képes kifejezés pedig igazodik a cselekményhez.

A darab három szerelmespárt, háromféle szerelmi kapcsolatot mutat be. Az egyik Próbakő és Juci kapcsolata, ők a testi kapcsolatot, a testi szerelmet képviselik. A másik párt Silvius és Phoebe alkotja; az ő szerelmük plátói. A harmadik pár Oliver és Célia kettőse, akik a gyors, villámcsapás-szerű szerelmet mutatják be. Az ő kapcsolatukat a meglátni és megszeretni mottó jellemzi leginkább.
A darab negyedik, legfontosabb szerelmespárja Orlando és Rosalinda, akik ezen kapcsolattípusok eszköztárából válogatnak.

A mű két részre tagolható. Az első rész a városban játszódik a zsarnok fivérek irányítása alatt, a második pedig az erdőben. Az erdő egyfajta menedékké válik a száműzöttek számára, akik ide menekülnek az udvari berendezkedés elől. Az udvarban a hatalomvágy és az árulás az úr, az erdőben azonban mindenki szabadon él.

Shakespeare legerősebb és legvonzóbb női karaktere ebben a darabban jelenik meg. Ő Rosalinda. A lány alakja úgynevezett domináns karakter, ő mozdítja előre a cselekményt. Feladata, hogy segítsen Orlandónak éretté válnia. A férfi a népmesék három hercege közül a legifjabb: hajlamos a tévedésre, de a szíve tiszta. Célia Rosalinda visszafogottabb alteregója, hiszen az udvarban még ő az aktív karakter, de az erdőben már háttérbe szorul. Próbakő bolond, aki tudja magáról, hogy az. Az ő karaktere funkcionális: megfogalmazza a darab kritikáját; ám saját személyisége nincsen. Juci, a későbbi párja szintén nem létező alak, ő csupán az egyszerű falusi lány karikatúrája. Rosalindán kívül van még egy igazán fontos karakter: Jaques. Ő kissé melankolikus, magába forduló figura; viszont ő a kommentátor, akinek az a feladata, hogy figyelmeztesse az olvasót, nem biztos, hogy hihet a szemének.
Az Idős Herceg az összhang eszményét testesíti meg, és noha állítása szerint elégedett az erdei élettel, amint lehetősége nyílik rá, visszatér az udvarba. Úgy érzem, ez a karakter egy kissé képmutató, hiszen ha valóban elégedett lenne, nem akarna visszamenni az udvarba.

Nekem tetszett ez a darab is, bár számomra sok hasonlóságot mutat a Vízkereszt, vagy amit akartok című darabbal. Az álruhás lányba itt is beleszeret egy másik női karakter, ám amikor minden kiderül, Phoebe ráébred, hogy ő Silviust szereti. A jelenet iróniája, hogy pont úgy kezd el viselkedni, mint az általa addig lenézett szerelmes fruskák – ugyanazzal a túláradó szerelemmel rajongja körbe a férfit, mint amit eddig olyannyira megvetett. Eleinte ridegen viselkedett, utána viszont levetkőzte önmagát.

Szeget szeggel - olvasónapló

Nos, ez sem volt túlzottan kimagasló, de ennek az lehetett az oka, hogy nem az eredeti drámát olvastam. Én a Shakespeare-mesékben lévő változatot olvastam, ami eltér az eredetitől.

Az, ami eltérő, a vége. A dráma úgy végződik, hogy a Herceg megkéri Isabella kezét. Nem tudjuk, igent mond-e a lány, és valóban három esküvőt fognak-e tartani.
A mű tartalma teljes egészében bele van szőve az olvasónapló szövegébe, amit a kép alatt találtok. Amit még hozzátennék, és ha szükségetek lenne erre a naplóra írjátok bele, hogy szokatlan a színhely. Ez az egyetlen olyan dráma, ami Bécsben játszódik. Néhány művére pedig jellemző az álruhás szereplő: Szeget Szeggel (Herceg), Vízkereszt vagy amit akartok (Olivia), Ahogy tetszik (Rosalinda).
A címről annyit mondanék, hogy ez is szokatlan, akárcsak az Ahogy tetszik. Nem árul el konkrét dolgot, csak utal. Hogy mire, azt nem mondom el, hiszen mindenki máshogy látja. Nem akarok befolyásolni senkit, akinek esetleg valamihez kell az alábbi olvasónapló.
Angol címe Measure for measure, magyar címe Szeget szeggel.

A dráma mutat némi hasonlóságot a Vízkereszt, vagy amit akartok című darabbal, hiszen itt is csak az utolsó pillanatban derül ki az egyik szereplő valódi kiléte. Az álruhát öltött uralkodó alakja emlékeztet Mátyás királyra is, hiszen ő is álruhában járta az országot, hogy megtudja, mit gondolnak valójában az alattvalói a fennálló helyzetről. Jelen esetben azonban egészen más okból húz a herceg álruhát…

A történet Bécs városában játszódik. A herceg nagyon engedékeny, és nem akar hirtelen szigorral fellépni – ezért kéri meg megbízhatónak hitt emberét, Angelót, hogy helyettesítse őt, míg hivatalos ügyek miatt Lengyelországban tartózkodik. Ám ahelyett, hogy valóban távozna, csuhát ölt, és barátnak adja ki magát, hogy szemmel tarthassa a helyettesét. Angelo nem bizonyul jó uralkodónak, az elfeledett törvények teljes szigorával sújt le mindenkire, aki valamilyen bűnt követett el – és nem ismer kegyelmet. Így tett Claudióval is, mert még házassága előtt bűnbe esett szerelmével. A férfi húgát kérte meg, segítsen neki, ám az új uralkodó szemet vet a lányra, és megpróbálja elcsábítani. A lány mindent elpanaszol bátyjának, akiket az álruhás herceg kihallgat. Tervet eszel ki, amivel megmentheti Isabella ártatlanságát és Claudió életét is. A kertben, ahol a lánynak kellett volna megjelennie, Mariana játssza el őt. Ő hitvese Angelonak, s ezáltal nem esik bűnbe. A herceg táviratot küld, hogy hamarosan érkezik, és bárki panaszt tehet nála. A két nő él ezzel a lehetőséggel – a barát bíztatta őket -, és elmesélik történetüket. Az uralkodó eleinte nem hisz nekik, és hozatja a barátot. Ő nincsen jelen, mikor a csuhás megérkezik, emberei hallgatják ki őt. Mikor fővesztésre ítélik, leleplezi magát.

Ez a darab kimondottan tetszett, senki sem halt meg benne (főleg nem értelmetlen, hatalmi játszmák miatt), és a herceg is igazságosan döntött. A mű egyensúlyozik a komédia és a tragédia határán, hogy a végén meglepje az olvasót a boldog befejezéssel. A karakterek egy-egy emberi tulajdonságot fejeznek ki, legyen az jó vagy rossz. Noha senki sem egyetlen tulajdonság birtokosa, a darab kiemeli a legjellemzőbbeket: álszentség, ostobaság, hazugság, jószívűség, megbocsátás, hűség.
A mű álszent – és talán legfontosabb - karaktere Angelo, hiszen a hercegnek a hűséges, törvénytisztelő arcát mutatja, valójában pedig el akarja csábítani Isabellát. Így ő is olyan bűnbe esne, mint a lány testvére, ezáltal, ha ragaszkodunk a törvényhez, neki is halnia kellene. A férfi a darab végén azonban rádöbben, hogy a felesége mindvégig szerette, ő pedig nem is törődött a nővel, mert az elvesztette a vagyonát, hozományát. Ebből a szemszögből nézve minden bizonnyal érdekházasság lehetett a férj részéről ez a frigy.
Angelo talán nem érdemelt volna kegyelmet, hiszen ő ugyanezért a tettért akarta kegyetlenül kivégeztetni Claudiót - a herceg mégis megadta neki. Képes volt megbocsátani neki. Mivel a herceg feleségül vette Isabellát, nem volt többé szükség e törvény alkalmazására. A város hajadonjai ugyanis példaképnek tekintették a fiatal nőt, és senki sem esett még a házasság előtt bűnbe.
Az az igazán erős, aki képes megbocsátani másoknak az elkövetett bűnökért. Azt hiszem, ez kiváltképp igaz ebben a darabban, hiszen Angelo nem követett el olyat, amiért halált érdemelne. Mindenki hibázhat, és bárki elcsábulhat… de nem kell feltétlenül beleesnünk saját csapdánkba úgy, ahogy Angelo is tette. 

Titus Andronicus - olvasónapló

Ez az olvasónapló nem volt kimagasló, de ennek ellenére ezt is megosztom veletek - hátha valakinek szüksége lesz egyszer rá.
Magát a története angolul, a wikipédiából olvastam el - azt hiszem, ezt a legérdemesebb ajánlanom azoknak, akiknek nincs ideje egy hosszabb lélegzetvételű drámát olvasni, vagy egyszerűen csak nincs kedvük gyilkosságokról olvasgatni. Nem akarok külön írni a cselekményről, a legtöbb információt beletettem az olvasónaplóba.
Az általam írt olvasónaplót ezúttal is a kép alatt találjátok.
A művel kapcsolatban voltak olyanok, akik azt állították, nem Shakespeare műve.

Szeretem Shakespeare műveit, de ez nem nyerte el a tetszésem. Talán valóban nem ő írta, mert eddig bármit olvastam, korántsem volt ennyire véres és brutális. Nem találtam a műben logikát, az emberi gonoszság miatt történnek a halálesetek. Szinte minden szereplőt megcsonkítanak vagy megölnek a cselekmény során.

Nem értettem, miért kellett a legtöbb szereplőnek meghalnia. Titus lánya, Lavinia csupán azért halt meg, mert megerőszakolták. Erről ő nem tehetett, ezért értelmetlen volt a halála. A két erőszaktevő halálával talán egyet tudnék érteni, hiszen még meg is csonkították a lányt – de minden bizonnyal jobb lett volna a büntetést az igazságszolgáltatás elé vinni.
Azzal sem tudtam egyet érteni, hogy Titus rákényszerítette vendégeit, hogy egyék meg a két erőszaktevőt, Chiront és Demetriust. Belesütötte őket a pitébe, és azt szolgáltatta fel. Mintha a jelenlévők bármit is tudtak volna az erőszakról, vagy akármilyen módon kapcsolatba hozhatóak lettek volna vele.
Egy dulakodás alkalmával Titus megöli saját fiát is, aki megpróbált ellent mondani neki. Ezek után Saturninus elveszi a gót királynőt, Tamorát. Ez azért bosszantotta Titust, mert azt hiszem, ő maga akarta elvenni a nőt.
A királyi vadászat után az uralkodó megöli Martiust és Quintust, mert megölték a bátyját. Ezek után csellel ráveszi Titust, hogy vágja le saját kezét, hogy visszakapja fiait. Ám a levágott balért csak a két férfi fejét küldi, valamint az értük küldött bal kezet.
Miután Titus végez Tamorával az ünnepségen – okot ugyan erre nem találtam -, vele Saturninus végez, megtorolva ezzel felesége halálát. Saturninust pedig Titus fia, Licius küldi a másvilágra. Itt a kör bezárult, a fiú megbosszulta apját, a férj pedig a feleségét.
Az sem tetszett, hogy csak Saturninus, a volt uralkodó kaphat rendes temetést. Tamora testét a vadak elé vetették, szeretőjét, Aaront pedig éhen és szomjan halásra ítélték.

Azt hiszem, Titus beleőrült a családjával történtekbe. Ép elmével rendelkező nem sütne pitét az ellensége csontjaiból és fejéből. Szerintem ebben a műben is a gonoszság, a bosszú, a másik megalázása játssza a fő szerepet. Mindenki rosszat akar a másiknak, és megbosszulni azt, ami a családjával történt.
Szerintem jelen van az őrület is, Titus végső döntésében. A túlzott brutalitás szinte minden karakter jellemében benne van: Lavinia segít megölni megerőszakolóit, kivéreztetik őket, és később pitét sütnek belőlük; a lányt megcsonkítják; a halott testét állatok elé lökik. 

Elektra - olvasónapló

Sziasztok! Arra jutottam, hogy feltöltöm az egyik órámra készült olvasónaplóimat. Az óra a Színház Athéntől New York-ig!: avagy klasszikus színdarabok és huszadik századi adaptációik címet viselte.

Az első Euripidész drámája, az Elektra. A tanárnő meg volt elégedve a kép alatt található, beadott olvasónaplóval, de, hogy mindenki képben legyen, mesélek egy keveset a történetről is.

Maga a sztori nem nagy durranás. A lényege, hogy van egy testvérpár, Elektra (vagy Élektra), és Oresztész. A fiút még kicsi korában meg akarták öletni, de egy szolgáló sajátjaként nevelte fel. Az apjuk háborúzni van, míg az anyjuk összeszűri a levet egy másik fazonnal. Ez nem csupán futó kaland, mert mikor a férj hazatér, közösen meggyilkolják őt - a trónra pedig a gyilkos szerető kerül. Elektrát hozzá akarják adni egy nincstelenhez - ennek pedig az az oka, hogyha fiú gyereket szülne, az ne tudjon bosszút állni rajtuk. Ám a férfi nem ér a nőhöz, tiszteletben tartja annak kérését.
Eltelik egy kis idő, mire Oresztész felbukkan a színen, és először nem is ismerik fel egymást. Mikor fény derül arra, ki kicsoda valójában, szövetkeznek és bosszút esküdnek. Hidegvérrel eltervezik, hogyan fogják megölni az anyjukat és annak szeretőjét.
A nőt azzal csalják oda, hogy Elektra végre gyermeket szült, és nézze meg az unokáját. Ám mikor odaér az asszony, a testvérpár végez vele. Ezután a palotába mennek, ahol a szeretőt is meggyilkolják - ezzel megszerezve a hatalmat a város népe felett.

Nekem nem tetszett az Elektra. Szerintem túl nehéz olvasatú, korszerűsíteni kellene. Nem tetszett a történet sem, hiszen gyilkosokról szól. Nem szeretem azokat a műveket, melyek csupán gyilkolásról, bosszúszomjról mesélnek.

Jobban szeretek szerelmekről olvasni, noha a tragédiák emberi veszteséggel zárulnak. Számomra fontos, hogy értéket is mutasson egy történet – legyen az szerelem, vagy bármi más. Ebben a műben azonban csak a bosszú volt fontos, hogy egy apa haláláért megbüntessék a gyilkosokat. Szerintem fontos, hogy egy történet – legyen dráma vagy regény – megérintse az olvasót. Én csak úgy tudom élvezni a történetet, ha megszólít a könyv, ha valahogyan a részese lehetek a cselekménynek. Ez a történet nem érintett meg, egyik karakterrel sem tudtam azonosulni, vagy esetleg együtt érezni. Ebben a műben mindegyik szereplő bosszútól átitatott gondolatokkal, tervekkel volt felszerelve; és én nem hiszem, hogy a bosszú, valamint a hatalom átvétele bármivel is javítana a helyzeten. Elektra és Oresztész egyszerűen csak megölt két embert, hogy a népet uralhassa. A drámának nem volt ennél több érzelmi töltete, mindenki a két gyilkos halálát, vérét kívánta.

Úgy vélem, a dráma talán egy ennél is idősebb korosztálynak szól. Olyanoknak, akik meg tudják érteni, mi mozgatja a szálakat a bosszúvágy mögött. Akik már képesek kívülállóként szemlélni egy művet, nincs szükségük arra, hogy bárkivel is azonosuljanak. 

Berosált a rezesbanda - könyvajánló

... vagy olvasónapló.

Sziasztok!

Régen jártam erre, elismerem. Olvastam ezt-azt, így itt az ideje, hogy megírjam róluk a véleményem. Az első, amit most megosztok veletek, az Csukás István legújabb könyve, a Berosált a rezesbanda.

A borító és a tartalom a hátoldalon nagyon tetszett. Recenziós példányként kaptam, és mivel szeretem a fiatalabb korosztályról (10-15 éves) szóló történeteket, úgy gondoltam, tetszeni fog. Olvastam A Vad Focibanda-történeteket is, azokat imádtam. Ez volt az alapja annak, hogy ezt is elolvassam.

Nos, rá kellett döbbennem, hogy nem tetszett annyira. Ennek az volt az oka, hogy olyan öcsém korosztálybeli gyerekeknek szólhat. Ő 8 éves, én lassan 21. Eltérő könyvek valóak nekünk... de ennek ellenére azért élvezhető volt. Noha a belső borítón le vannak rajzolva a szereplők, én idősebbnek képzeltem el őket. Egy általános iskolás hogyan is tudna buszt vezetni? No meg... a gyerekek az elején igen csúnyán beszélnek. Azt hiszem, a legtöbb gyerek nem ilyen szavakat hall otthon. Természetesen - és sajnálatos módon -, ezek a szavak már beépültek a mindennapi nyelvhasználatba, és elkerülhetetlen, hogy a kisgyerekek találkozzanak velük. Ennek ellenére nem hiszem, hogy olyan szavakat kellett volna használni, hogy: "Nyald ki!". Ezt nem tartom túl helyesnek egy gyerekkönyvben.

Mással nem volt problémám, az egyre sikertelenebb vaddisznóvadászatot kifejezetten viccesnek találtam. A gyerekek karakterei is nagyon aranyosak voltak, és talán a tanáruk, Riminyák karaktere sajnos egyre többször bukkan fel a való életben is. Sajnos mi is tapasztaljuk, hogy az öcsém új tanára nem a legjobb. Noha nem osztogat indokolatlanul fekete pontokat és nem koboz el a gyerekektől semmit, nem igazán tanít jól. A feladatokat sem nézi át rendesen, sok hibás megoldásra is piros pontot vagy csillagot ad. A könyvben szereplő tanár ennek ellentéte, ő a gyerekek homlokára rajzol fekete pontokat és a kedvenc tárgyaikat is elkobozza. Nem engedi zenélni őket, pedig azt nagyon szeretik - tudják, hogy fals, de akkor is imádják. A történet mozgatórugója is ez: a gyerekek megszöknek, megkötözik a buszsofőrt és elkötik a buszt. Miért? Elegük lett a tanárból, aki semmit sem enged meg nekik. Egy régi, elhagyatott laktanyába rendezkednek be, amiről kiderül, hogy nem is annyira elhagyatott.
A bunkerben egy, a második világháborúból itt maradt katona, Igor él. Nem tudom, mikor játszódhat, én a mai korban képzeltem el. Ám mikor megjelent Igor... nos, kétségeim támadtak, mivel a fickó elég fiatalnak van ábrázolva. Így valószínű, hogy csak néhány év telt el a háború vége óta. Igor úgy gondolja, a bunker védelme miatt hagyták itt, de szerintem egyszerűen csak elfelejtették szegényt. Ennek ellenére nagyon jól érzi magát a laktanyában, és a gyerekeknek is sokat segít. Kissé be van csavarodva, ami érthető hosszú évek magánya után. A gyerekeket megtanítja lőni és gyakorlatozni. Ám ők ezt is megelégelik, ezért csellel a cellákhoz, és bezárják őt. Ezután telefonálnak a helyi tévésnek, aki közvetíti a gyerekek követeléseit.
A gyerekek néhány nappal később hazatérnek, és minden rendeződik. Riminyákot kirúgják, és új, sokkal kedvesebb tanárnőt kapnak osztályfőnöknek.

Közben a vaddisznóvadászat továbbra sem működik, ezért letesznek a városi állatkert tervéről. A laktanyából múzeumot csinálnak, így Igornak is lesz munkája. Ő mutogatja a látogatóknak a fegyverek működését.
Menet közben pedig kiderül, hogy Rudi, a vadkan, nagyon is szereti a zenét, amit a gyerekek játszanak...

Szerintem a könyv a 10 éves korosztálynak szól, ők azok, akik ezt igazán élvezni tudják.

A könyvből időközben film is készült, amit még nem láttam. Mindenesetre belinkelem nektek az előzetesét, hátha valakinek megtetszik. Én nem nagyon rajongok a magyar filmekért, mert szerintem mi nem tudunk jó filmet gyártani. A kivétel pedig erősíti a szabályt... ;)

 

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei - könyvajánló

Ezt a kötetet a születésnapomra kaptam Lexától. Nem akartam elkezdeni, hiszen tanulnom kell a vizsgámra (pénteken megyek), de addig piszkált a gondolat, hogy utánanéztem, mi is lehet ez. Amit találtam, minden várakozásomat felülmúlta. Azt tudtam, hogy Lexa nem küldene olyat, amit nem lehet élvezni... de erre azért nem számítottam. Elkezdtem olvasni, és három-négy óra alatt elolvastam az egészet. Imádtam, egyszerűen letehetetlen volt.

Most pedig íme a történet:

Léteznek időhurkok, melyek egy-egy napot játszanak újra és újra. A madarak hozták őket létre, mert csak ezek a lények képesek az időben utazni. A főhősünk véletlenül talál egy ilyen időhurokra, miután a nagyapját megölte egy szörny. Egy szörny, amit csak ő látott... nos, ő is különleges gyermek volt, ahogy az unokája is az. Meglátogatja a régi gyermekotthont, megtalálja a képeket... és az időhurkot is. Így ismeri meg a többi különleges gyereket.
Mivel csak ő látja a szörnyeket, ő az egyetlen, aki megmentheti a gyerekeket.

A szörnyek nem mások, mint sok-sok elvakult különleges maradványa. Az egész világból egy nagy időhurkot akartak csinálni, de csak egy robbanást idéztek elő, és ez lett a sorsuk. Ám ha elég különleges gyereket ölnek és esznek meg, akkor lidérc lesz belőlük. Őket csak a szemük különbözteti meg az emberektől - fehér szemük van. Képesek bejutni az időhurkokba, és megtalálni a gyerekeket.

Miután Vándorsólyom és Pintyőke kisasszonyt foglyul ejtik, csak Jake, a főhős tudja megmenteni a két hölgyet. Így amikor az egyik lidércet követik a világítótoronyba, csak ő segíthet - ugyanis ő vezette oda a férfit. Ez az ember a pszichológusának adta ki magát, hogy könnyen megtalálja a gyerekeket. Küzdelem árán sikerül megmenteniük Vándorsólyom kisasszonyt, ám az időhurok nem áll vissza. A madár megsérült, így képtelen visszaállítani a hurkot. Pintyőke kisasszonyt pedig elviszik egy tengeralattjáróra. A gyerekek utána indulnak...


Mikor a végére értem, alig vártam, hogy a második kötet is a kezembe kerüljön. Ennek is utánanéztem, még nem jelent meg. Az első kötet régi fényképekkel van illusztrálva, ezzel is valószerűbbé téve a történetet. Tényleg letehetetlen, ajánlom mindenkinek :)