Ez Shakespeare
egyik utolsó drámája. Kissé regényszerű, különbözik a nagy tragédiáktól. Nem
komédia, mert a konfliktus megoldhatatlannak, tisztázhatatlannak látszik – ám
legvégül minden megoldódik.
A vihar című tragikomédia az író egyik legérettebb és legkiemelkedőbb műve.
A vihar című tragikomédia az író egyik legérettebb és legkiemelkedőbb műve.
A mű, mint a
legtöbb Shakespeare-darab, öt felvonásból áll. A dráma főszereplője Prospero. Ő
Milánó törvényes hercege, de egy szigeten él a lányával, Mirandával, valamint a
szolgájával, a visszataszító Calibannal. Prospero varázserőre tesz szert, de az
nem derül ki, hogyan. Ezzel az erővel képes kommunikálni a természetfeletti
lényekkel, és parancsolni is tud nekik. Az egyik segítője egy Ariel nevű
szellem, akit egy boszorkány karmai közül mentett ki.
A cselekmény bonyodalma akkor veszi kezdetét, mikor Prospero megtudja, ellensége, Antonio a szövetségesével, a nápolyi királlyal és annak családjával a sziget mellett hajózik el. Talán dühében, de hatalmas vihart kavar a tengeren, ezáltal hajótörést szenvednek. Noha senkinek sem esik bántódása, elszakadnak egymástól. A sziget három részén bolyonganak. Prosperónak van egy terve: egyedül hagyta Alonso fiát, Ferdinandot, mert szeretné, ha a férfi és a lánya egymásba szeretnének. A terv beválik, noha a lány szellemnek hiszi a királyfit, a herceg pedig istennőnek véli a gyönyörű lányt. Ám a tény, hogy szeretik egymást, nem elég a varázslónak – Prospero kemény próbák elé állítja az ifjú jellemét. Ferdinand sikeresen kiállja ezeket a próbákat, és szerelme Miranda iránt egyre csak nő.
Prospero, a tőle elszakadni vágyó Ariel, Miranda és Ferdinand alkotják az első cselekményszálat.
A cselekmény bonyodalma akkor veszi kezdetét, mikor Prospero megtudja, ellensége, Antonio a szövetségesével, a nápolyi királlyal és annak családjával a sziget mellett hajózik el. Talán dühében, de hatalmas vihart kavar a tengeren, ezáltal hajótörést szenvednek. Noha senkinek sem esik bántódása, elszakadnak egymástól. A sziget három részén bolyonganak. Prosperónak van egy terve: egyedül hagyta Alonso fiát, Ferdinandot, mert szeretné, ha a férfi és a lánya egymásba szeretnének. A terv beválik, noha a lány szellemnek hiszi a királyfit, a herceg pedig istennőnek véli a gyönyörű lányt. Ám a tény, hogy szeretik egymást, nem elég a varázslónak – Prospero kemény próbák elé állítja az ifjú jellemét. Ferdinand sikeresen kiállja ezeket a próbákat, és szerelme Miranda iránt egyre csak nő.
Prospero, a tőle elszakadni vágyó Ariel, Miranda és Ferdinand alkotják az első cselekményszálat.
A második
cselekményszál a többi karakter, Alonso, Antonio, Sebastian, Gonzalo, Fransisco
és Adrian bolyongása. Ők a sziget másik felén tartózkodnak, s a legtöbben a
sanyarú helyzetük miatt bánkódnak. Mindenki úgy hiszi, Ferdinand halott, így
Antonio és Sebastian meg akarja ölni a királyt. Hiszen, ha a királyfi halott,
Sebastian az örökös – de míg él a király, addig nem kerülhet trónra. Ariel
azonban időben felébreszti a tanácsost, Gonzalót, ezzel pedig meghiúsítja a
gyilkosságot.
A cselekmény folyásával egyidejűleg Alonso egyre reményvesztettebb lesz, úgy tudja, a fia odaveszett. Mikor a szigetlakó szellemek lakomát rendeznek, nem képes örülni neki. Ekkor megjelenik Ariel egy hárpia képében, és mindenkit szembesít a Prospero ellen elkövetett bűneivel. Ezután magára hagyja a lesújtott társaságot, hogy gondolkodjanak el tetteiken.
A cselekmény folyásával egyidejűleg Alonso egyre reményvesztettebb lesz, úgy tudja, a fia odaveszett. Mikor a szigetlakó szellemek lakomát rendeznek, nem képes örülni neki. Ekkor megjelenik Ariel egy hárpia képében, és mindenkit szembesít a Prospero ellen elkövetett bűneivel. Ezután magára hagyja a lesújtott társaságot, hogy gondolkodjanak el tetteiken.
A harmadik
cselekményszál a bohócok története. A két részeges-bolondos inasé, Stephanoé és
Trinculóé. Ehhez a két emberhez csatlakozik később Caliban, aki, miután bort
kapott Stephanótól, istenként tiszteli őt. Együtt kitervelik Prospero
megölését, mert Stephano akar lenni a sziget királya. A tervük, a részeges ügyetlenkedésük
és az ostoba párbeszédeik adják meg a mű komikus vonalát.
Ezek a
cselekményszálak Prospero tanyáján egyesülnek. Ariel fogságba ejtette az
urakat, és elvitte ide. Ők megbánták tetteiket – legalábbis Alonso mindenképp
megbánást tanúsít. Prospero ezek után megbocsát nekik. Szerintem nem
történhetett jobb dolog vele annál, hogy a szigetre kényszerült.
Ezután felfedi, hogy a királyfi valójában él. Alonso nagyon megörül a hírnek, s megígéri, az elűzött király visszakapja a trónt, Miranda pedig Nápoly királynője lesz. Eközben előkerül a hajó kapitánya és kormányosa, akik elmondják, hogy a hajójuk sértetlen, haza tudnak térni.
Végül a három bolond is előkerül, ők is szembesülnek a tévedésükkel.
Ezután felfedi, hogy a királyfi valójában él. Alonso nagyon megörül a hírnek, s megígéri, az elűzött király visszakapja a trónt, Miranda pedig Nápoly királynője lesz. Eközben előkerül a hajó kapitánya és kormányosa, akik elmondják, hogy a hajójuk sértetlen, haza tudnak térni.
Végül a három bolond is előkerül, ők is szembesülnek a tévedésükkel.
A darab mesének
tűnik, de korántsem az. Tele van elrejtett utalásokkal, szimbólumokkal, és
személyes vallomásokkal.
Az indító kép, a cím – A vihar -, Shakespeare korának változását jelentheti. Ezek a változások látszólag mindent felforgatnak, valójában azonban új rendszert teremtenek. A sziget Prospero jelképe: az emlékezés tengerén át magához vonja a múltját, annak elvarratlan szálait. A múltat a hajó, az elvarratlan szálakat az utasok jelképezik. Ez a kép utal arra, hogy a cselekmény bonyodalma jóval a dráma kezdete előttre nyúlik vissza.
A szereplők is jelképesek, és szerintem egy-egy embertípust is bemutatnak. Prospero akár egy isten, képes uralni a természetfelettit. Büntethetne is, ám élete megkeserítőinek megbocsát, a hatalmát pedig csak jóra használja. Noha nem kívánkozik vissza a társadalomba, lánya érdekeit tartja szem előtt. Nem akarja, hogy a lánya magára maradjon. Szerintem ő a tipikus remete, aki el akar vonulni a világ szeme elől.
Tanítványa, Caliban ezzel szemben a változtathatatlan rosszat jelképezi. Nem csupán a külseje, de bensője is visszataszító. Nem fogékony a szépre és a jóra, mesterében a tolvajt és az ellenséget látja. Mirandát megkörnyékezi ugyan, de csak a külsőségekre fogékony. Képtelen a tanulásra. A darab végén sem a gyilkossági kísérletet bánja meg, hanem, hogy istenítette Stephanót. Ő egy buta embert mutat be, aki semmire sem képes önmagától, akit irányítani kell.
Antonio és Sebastian képtelen a jellemfejlődésre. Csakis és kizárólag a saját érdekeikkel törődnek, bármire képesek, hogy hatalomhoz jussanak. Képtelenek mély érzelmeket táplálni. Látókörük szűk, gondolkodásmódjuk egysíkú. Annyiban különböznek Calibantól, hogy van lelkiismeretük, ami néha meg is szólal. Ők jelképezik a társadalom hataloméhes embereit, akiket semmi más nem mozgat, csak a még több befolyás és hatalom utáni vágy.
Alonso képes felismerni a hibáit, és megbánni bűneit. A szigeten találja meg önmagát, mikor úgy hiszi, elvesztette a fiát. Nem tartja a hatalmat mindenekfelett állónak. Azt hiszem, ő változik a legtöbbet, mert nem csak a hatalomról, de akár saját életéről is képes lenne lemondani.
Gonzalo Ariellel áll párhuzamban, de ugyanakkor ellentétben is. Mindketten odaadóan, hűségesen szolgálják urukat, de Gonzalóban a ragaszkodás, Arielben pedig az elszakadni vágyás dominál. Ariel karakterét egy tinédzserrel tudnám párhuzamba hozni, hiszen a fiatalok is állandóan lázadoznak valamiért – ő jelen esetben el akar szakadni Prosperótól.
Miranda az ártatlanságot jelképezi, míg Ferdinand a minden akadályt leküzdő hősiességet. A férfi a bátor lovag, aki méltó a királylány kegyeire. Nem csak a karakterük, de a szerelmük is mesébe illő. Olyanok, akár a tündérmesék szereplői: egymásra találnak, első pillantásra szerelem gyúl bennük, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Stephano és Trinculo, a két bolondos figura az emberiség züllött alakjait szimbolizálja. Tudatlanok és nevetségesek.
Az indító kép, a cím – A vihar -, Shakespeare korának változását jelentheti. Ezek a változások látszólag mindent felforgatnak, valójában azonban új rendszert teremtenek. A sziget Prospero jelképe: az emlékezés tengerén át magához vonja a múltját, annak elvarratlan szálait. A múltat a hajó, az elvarratlan szálakat az utasok jelképezik. Ez a kép utal arra, hogy a cselekmény bonyodalma jóval a dráma kezdete előttre nyúlik vissza.
A szereplők is jelképesek, és szerintem egy-egy embertípust is bemutatnak. Prospero akár egy isten, képes uralni a természetfelettit. Büntethetne is, ám élete megkeserítőinek megbocsát, a hatalmát pedig csak jóra használja. Noha nem kívánkozik vissza a társadalomba, lánya érdekeit tartja szem előtt. Nem akarja, hogy a lánya magára maradjon. Szerintem ő a tipikus remete, aki el akar vonulni a világ szeme elől.
Tanítványa, Caliban ezzel szemben a változtathatatlan rosszat jelképezi. Nem csupán a külseje, de bensője is visszataszító. Nem fogékony a szépre és a jóra, mesterében a tolvajt és az ellenséget látja. Mirandát megkörnyékezi ugyan, de csak a külsőségekre fogékony. Képtelen a tanulásra. A darab végén sem a gyilkossági kísérletet bánja meg, hanem, hogy istenítette Stephanót. Ő egy buta embert mutat be, aki semmire sem képes önmagától, akit irányítani kell.
Antonio és Sebastian képtelen a jellemfejlődésre. Csakis és kizárólag a saját érdekeikkel törődnek, bármire képesek, hogy hatalomhoz jussanak. Képtelenek mély érzelmeket táplálni. Látókörük szűk, gondolkodásmódjuk egysíkú. Annyiban különböznek Calibantól, hogy van lelkiismeretük, ami néha meg is szólal. Ők jelképezik a társadalom hataloméhes embereit, akiket semmi más nem mozgat, csak a még több befolyás és hatalom utáni vágy.
Alonso képes felismerni a hibáit, és megbánni bűneit. A szigeten találja meg önmagát, mikor úgy hiszi, elvesztette a fiát. Nem tartja a hatalmat mindenekfelett állónak. Azt hiszem, ő változik a legtöbbet, mert nem csak a hatalomról, de akár saját életéről is képes lenne lemondani.
Gonzalo Ariellel áll párhuzamban, de ugyanakkor ellentétben is. Mindketten odaadóan, hűségesen szolgálják urukat, de Gonzalóban a ragaszkodás, Arielben pedig az elszakadni vágyás dominál. Ariel karakterét egy tinédzserrel tudnám párhuzamba hozni, hiszen a fiatalok is állandóan lázadoznak valamiért – ő jelen esetben el akar szakadni Prosperótól.
Miranda az ártatlanságot jelképezi, míg Ferdinand a minden akadályt leküzdő hősiességet. A férfi a bátor lovag, aki méltó a királylány kegyeire. Nem csak a karakterük, de a szerelmük is mesébe illő. Olyanok, akár a tündérmesék szereplői: egymásra találnak, első pillantásra szerelem gyúl bennük, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Stephano és Trinculo, a két bolondos figura az emberiség züllött alakjait szimbolizálja. Tudatlanok és nevetségesek.
A darab
epilógusát lehet talán a legkönnyebben megfejteni. Mikor Prospero elbúcsúzik a
hatalmától, Shakespeare is elbúcsúzik az irodalomtól, a közönségtől. Ezek
alapján lehetséges, hogy Prospero személyében az író önmagát formálta meg –
hiszen saját világának, a drámáknak ő volt az istene, élete végére azonban
vissza kellett térnie a valóságba.
Még annyit tennék hozzá, hogy Prospero amolyan isten-szerepbe került. Nagy hatalommal rendelkezett, és a lányának is ő választott párt. Ezzel pedig elérte, hogy leszármazottai az uralkodók közé kerüljenek.
Még annyit tennék hozzá, hogy Prospero amolyan isten-szerepbe került. Nagy hatalommal rendelkezett, és a lányának is ő választott párt. Ezzel pedig elérte, hogy leszármazottai az uralkodók közé kerüljenek.