Amerikai Elektra - olvasónapló

Ez a darab szerintem az Odipusz-komlexust dolgozza fel. A báty, Orin, először az anyát akarja rávenni, hogy hagyja ott Laviniát és éljenek kettesben, később pedig a húgát. Nem akarja másnak adni, teljesen beleszeretett.
Mikor a szülők meghalnak, úgy tűnik, a gyerekeik átvették a szerepüket, a lelküket. Teljesen átvették a szülők viselkedését, mintha nem is lenne saját életvitelük. Orin úgy véli, a halál felszabadította az anyja lelkét, hogy az a lányába költözhessen. Hasonló párhuzamot önmagával és apja szellemével ugyan nem lát, a darab során kiderül, hogy így történt. Ha nem is megszállásról, de azonosulásról van szó, ugyanis Orin teljesen úgy reagál, mint az apja: elkapja Lavinia torkát, és megfenyegeti őt.
 A gyerekek átvették szüleik szerepét, külsőleg is hasonlítottak rájuk, és viselkedésük is őket tükrözte – ez lehet az oka annak, hogy Orin úgy érezte, feleségül kell vennie a lányt, mert ő hozzá tartozik.

Orin csak azért szeretett bele a húgába, mert az annyira hasonlít elhunyt édesanyjára. Hasonlít a külsejük, a hangjuk… ez lehetett az oka annak, hogy az anyakomlexusban szenvedő Orin szerelmet érzett iránta. Ám mikor szembesült vele, hogy Lavinia nem így érez, öngyilkos lett. A lány úgy érzelmezte a történteket, hogy neki az a végső büntetése, hogy egyedül kell élnie a régi házban, családja kísérteteinek körében.

A történet leginkább egy pszichológiai esettanulmányra hasonlít, néhány drámai elemmel keverve. Az ókori Elektrát dolgozza fel, más időben és környezetben. Az idő a polgárháború, a helyszín pedig Anglia. Ha ezeket az információkat és a neveket lehámozzuk a történetről, nagyjából az eredeti Elektrával szembesülünk. A vége ugyan nem teljesen egyforma, a két mű mégis rengeteg hasonlóságot mutat. A szereplők és tetteik szinte megegyeznek: Lavinia valójában Elektra, Orin Oresztész, Ezra Mannon Agamemnón, Christine Klütaimnésztra, Adam Brant pedig Aigiszthosz. A cselekmény is közel azonos, hiszen Christine megöli a férjét, Lavinia és Orin pedig a szeretőt. Az anya itt öngyilkos lesz, és a mű legvégén Orin is.

A darab azért lehet pszichológiai esettanulmány, mert a szereplők viselkedését, jellemének alakulását is végigkíséri. Leírja, hogyan éreznek a gyerekek, mikor tudomásukra jut anyjuk hűtlensége. Megtudjuk, hogy elégtételt éreztek, mikor végeztek a szeretővel, és anyjuk halálakor is. A legtöbbet szerintem Orin érzéseiről és lelkivilágáról tudunk meg. Megtudjuk, hogy szerelmes a saját anyjába, ám mivel az nem lehetett övé, a szerelme a húga felé fordul. Orin Odipusz-komlexusban szenved, vagyis a saját anyját tartja a kedvesének. Ez általában 3-7 éves korban jelentkezik, mely során a kisfiúk rivalizálnak az apjukkal, és vérfertőző vágyat éreznek az anya iránt. A komplexust általában mindenki kinövi – jelen esetben ez elmaradt. Orin felnőtt férfi, és még mindig ugyanígy érez. Miután rádöbben, hogy húga mennyire hasonlít az anyjára, rá vetíti ki ezt az érzést. Nem akarja máshoz feleségül engedni, és ez az oka annak, hogy öngyilkos lesz. A lány nem szerelemmel szereti őt, ezt pedig képtelen feldolgozni.

Lavinia végső elkeseredettségében hozza meg a döntést: ő nem érdemel boldogságot, egyedül kell élnie a gyilkosság és az öngyilkosságok házában. A döntése számomra értelmetlen, hiszen úgy is szemlélhetnénk a darabot, hogy megszabadult azoktól, akik a leginkább visszafogták őt. Eleinte ő az apját látta a megtestesült istennek, ezért is gyűlölte meg az anyját, mikor kiderült, szeretője van. Az apja halála után a fivére volt az, aki gátolta a boldogságát, mivel ő akarta feleségül venni. Miután ő is öngyilkos lett, hozzámehetett volna Peterhez, aki szerette őt. Ennek ellenére Lavinia mégis a magány mellett döntött, egy, szerinte kísértetek lakta házban. Úgy véli, a tettei miatt szülei és testvére elátkozta őt, emiatt pedig sosem lehet boldog. Hiába költözne el, tettei következményei utolérnék. Szerintem a darab végére valamilyen szinten Lavinia megőrült, és ez volt az, ami valójában erre a döntésre sarkallta. Beleőrült családja elvesztésébe, és abba, hogy anyját és testvérét ő kergette öngyilkosságba. Nem tombolt, az övé inkább csendes őrület volt: magába fordult, és bezárkózott a házba.