Vadócka

Azt hiszem, nem kéne többet róla írnom. Viszont ez a bejegyzés nagyon kikívánkozik belőlem, úgyhogy egye fene, megosztom veletek :)

Vadócka különleges kiscica volt, ez tény. Az jár a fejemben, hogy talán a fajtát is rosszul tippeltem meg, és fajtiszta maine coon lehetett - hiszen még csak most kezdett el nőni a szőre. Nem tudom. Mindenesetre hiányzik. Ezen nem változtat semmi.

Azt hiszem, ha másképp csinálom aznap... nem itt kötünk ki. Nem tudom. Az is lehet, hogy akkor máskor ütik el őt, és ha nem vagyunk itthon, valakinek a kerekei alatt hal meg - nem pedig itt, a meleg irodában.
Még mindig úgy gondolom, megérdemli az a halált, aki miatt meghalt. Tudom, tudom, nem szabad ilyesmit kívánni. De az érzéseimet képtelen vagyok megváltoztatni.

Amikor idekerült, tényleg szeretett volna mindenkit keresztben lenyelni - ha felé nyúltam, rám fújt, és mérgesen méregetett. Ahonnan elkerült, bántották - a viselkedése, a pár szál rövid bajsza (a többi volt vagy 5 centi), mind-mind ezt sugallta. Ahogy betettük őt a garázsba, eltűnt a fagyasztó alatt, és vagy onnan, vagy a cipős szekrény, vagy a szerszámos szekrény alól került elő. És mégis, nekem sikerült megszelídíteni őt.

Emlékszem, mennyire szerettek a kerti székek tetején ücsörögni - nyár óta egymásra vannak pakolva. Azóta, hogy Vadócka elment, Folt nem akar ott ülni. Valahol meg is értem, biztosan rá emlékezteti. Mindig összebújtak, én meg azzal is vacak abroszfélével, amivel eredetileg a székeket takartuk le, bebugyoláltam őket.
Nem gondoltam, hogy ilyen hamar elvesztem őt, így nem is készült róla egyetlen fénykép sem. Pedig tesóm állandóan fotózza az állatainkat, nem értem, neki miért nincs. Oké, én is csinálhattam volna képeket - mégsem tettem, pedig ez is egy volt a rengeteg pillanat közül, amit megörökíthettem volna.
Azt is érdemes lett volna lefotózni, ahogy egy régi dobozzal játszanak: Folt a dobozban, Vadócka a doboz tetején volt, és onnan kapadoztak egymásért. Rettentően aranyosak voltak...
Akárcsak akkor, mikor az udvaron kergetőztek.

És ahogy így elmélkedem, még élete utolsó estéjén is rengeteg képet készíthettem volna róla. Akkor még reménykedtem, túléli. És egész éjszaka úgy tűnt, így is lesz. Rengeteg apró momentum volt, ami fotóképes lett volna.

Csak azt bánom, nem figyeltem oda jobban, és mikor elkezdett kiszökdösni a szembe szomszédtól kaját lopni - pedig mi is rendesen etettük -, nem tettem a kapu elé azt a farudat, amit annak idején Negró miatt kellett. Mikor a menhelyről idekerült a kis fekete kutya, kifért a kapu alatt, és állandóan kiszökött utánunk. Apa összecsavarozott két hosszú falécet, amit nem tudott a kutya félrelökni. Igen, azt kellett volna odatenni, most már belátom. Akkor talán nem itt tartanánk, és csak attól kellene félnem, Lizi, a németjuhászunk összenyalja szegényt.