Már lassan két órája, hogy valami rettenet nagy barom állat elütötte a macskámat. Igazándiból még kiscica, talán ezért - meg azért is, mert nagyon megszerettem - is fáj annyira a tudat, hogy elveszíthetem. Elvittük dokihoz, adott neki két injekciót, és azt mondta, még visszajöhet a kómából. Úgy néz ki, megmarad - már mocorog a dobozban. Valószínűleg elharapta a saját száját, onnan jöhetett az a sok vér, mert a doki nem talált rajta komolyabb sérülést. Esetleg az orra az, ami még eltörhetett, meg agyrázkódás. Ha túléli, van Isten. Még soha semmit nem akartam ennyire az életben, szóval sikerülnie kell. Túl kell élnie.
Kicsit depis lett ez a bejegyzés, de ez van. Muszáj volt kiírnom, ami most bennem van....
Most, órák elteltével kicsit színesebben látom már a világot, mert nagyon úgy néz ki, hogy a cica túléli. Még mindig alszik - mióta hazahoztuk, nem csinál mást -, de szerintem ez egy jó jel. :)
És csak most látom, mennyire sötét lett mindaz, amit írtam^^ hát, ez is én vagyok...^^
És most látom, hogy négy(!) hónapja nem írtam új fejezetet a Heyley Wolfos sztorimba... na, de már csak pár oldal kell hozzá, és végre fel tudom majd tenni :) Ami késik, nem múlik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése